Elkezdődött a XXXI. nyári olimpia Rióban

Jó, nem sok értelme van az összes valaha megszerzett érmet a legutóbbi év GDP-jére leosztani, de a lényeg, hogy ebben Jamaica és Bulgária mögött a harmadikok vagyunk. Eszerint egy arany érem az első kettőnél 220 és 250, nálunk 290 millió dollárból jön ki. A finnek svédek egymilliárd, a britek három, az amerikaiak hatmilliárd körül vannak. A sor végén az Egyesült Arab Emirátusok áll történelme egyetlen aranyával, amihez 360 milliárd dollár GDP-t tud felmutatni. A listából nehéz következtetéseket levonni, de megjegyezzük, hogy a GDP romlásával hatékonyan előre lehetne kerülni benne, például a gazdag arab államok is előremozdulhatnak most, hogy az olaj sokkal olcsóbb lett.

Az adóparadicsom tizenkettedjére van itt a nyári játékokon. Először 1928-ban jutottak ki, Pekingből már egy aranyuk is van távolugrásból. Irving Saladino lett bajnok akkor, rajta kívül még két bronzuk van.

Négy sportágban, hat versenyzővel indulnak. 

Mert az országnak nincs fővárosa. 10 ezer embernek persze minek olyasmi.

Ovini Uera dzsúdós és Elson Brechtefeld súlyemelő képviseli a mikronéziai országot. Utóbbi hozza a zászlót. 

Durván két órája állnak sorban az elsőként beérkező görögök a Maracánában és még csak az M-betűnél járnak. Nézhetik a rémesen monoton és valójában már elsőre is pont annyira unalmasnak kinéző faültetést, mint amennyire a famagok földbe dugása unalmasnak hangzik.

Lassan kicsíráznak az első fák, annyira régen állnak már ott. Emiatt pedig rémesen megbántam, hogy a 2004-es foci Eb után elátkoztam minden görög sportolót. Körülbelül a válogatottjuk focigyilkolása hozott hasonló élményt.

De már letartóztatták a csapat egyik tagját, mert szexuálisan zaklatott két pincérnőt az olimpiai faluban. Hasszán Szaádának szombaton már mérkőzése lenne. Valószínűtlen, hogy addigra kiengednék.

A megnyitón elültetett magok az egyes delegációkat jelképezik. A tervezők azzal számolnak, hogy ezekből később egy kisebb erdőt alakítanak ki Rióban.

Fotó: Orestis Panagiotou

A BBC-nek a brazil biológus Mario Moscatelli, aki a Guanabara-öböl megtisztításáért is kampányol, azt nyilatkozta, hogy ez a kedves gesztus pusztán marketingfogás, gyakorlati értelme nem sok van.

„Nem az atléták dolga, hogy megmentsék a természetet – nekik versenyezniük kell.”

Moscatelli arról is beszélt, hogy tizenkétezer fára számítanak, de jó, ha ezeknek a tíz százaléka megmaradt; az ültetés könnyű, de a gondozás bonyolult feladat.

Most tízen futnak neki, hogy dobogóra állhassanak, de a fogadóirodák nem várnak tőlük érmet Rióban.

Afrika legelső független állama, Libéria kétfős delegációt küldött, de ők szabadkártyával jutottak csak ki. A futók nem Monroe amerikai elnökről elnevezett főváros utcáit róva, vagy a helyi pályákon edzenek, hanem az Egyesült Államokban. Mariam Kromah a University of Southern Mississippi diákjaként az egyetem csúcstartója is a női 400 méteres futásban. 

Emmanuel Matadi pedig 100 és 200 méteren nyert már kisebb versenyeket a Minnesota State University diákjaként.

Történelmi pillanat, bevonult a koszovói delegáció. A volt Jugoszlávia autonóm, majd autonómiájától is megfosztott területe idén kétszer ünnepelhet sportdiplomáciai sikert, hiszen az olimpia után már részt vehet a futball-vb selejtezőin is nemzeti válogatottjával.

Persze Koszovónak van már olimpikonja, sőt, aranyérmese is, még  Jugoszlávia idejéből: 1960-ban a győztes futballcdsapatban volt három koszovói, 1984-ben pedig – mert hogy a különutas Románia mellett a nagyon másképp különutas Jugoszlávia is elment Los Angelesbe – a koszovói nehézsúlyú bokszoló, Aziz Salihu az első egyéni aranyat is elhozta.

Bár gyakorlatilag egyetlen sportágban sem veszélyeztetjük egymás éremesélyeit, a fogadóirodáknál mégis Jamaikával vagyunk a leginkább meccsben. Tőlük is 7-9 aranyérmet várnak, mint tőlünk, de náluk inkább az atlétikai számok a hangsúlyosak. Gondoljon csak a 11-szeres világ- és 6-szoros olimpiai bajnok futóra, Usain Boltra.

Veszélyes lehet még az éremtáblán Dél-Korea, Új-Zéland és Olaszország is. Tőlük 5-7 aranyat várnak a végelszámolásnál.

Jemen után India vonul be; az előbbinél a piros-fehér, utóbbinál a fehér-zöld színek imitálják a magyar trikolort. Nem csak a brazil ábécé, a színek is összekötnek bennünket.

Külön tanulmányt érdemelne India, amely hiába adja a Föld lakosságának 17 százalékát, az újkori olimpiák történetében kiosztott 14714 éremnek mindössze 0,17 százalékát birtokolja, azaz összesen 26 érmet. Ebből kilenc arany. Kilenc!!! Magyarországnak olimpiánként többet szerzett olykor, mint az összes indiai érem.

Hogy lehet ez? Ez a kérdés minden olimpia idején felmerül a sajtóban, és fel is fog. Pedig akár szimpatikus is lehetne, hogy nem megy bele a kamaszos mérickélőversenybe India. Egyszerűen ez nem fontos az államnak, és a nemzetnek sem, a büszkeséghez épp elég megynerni az aktuális krikettvilágbajnokságot. Valójában azért a dolog nem ilyen egyszerű. Persze van sportélet Indiában, csak mintha egy saját univerzumban mozogna. Nézze meg az Index képriportját a kushti indiai művelőiről.

Rajta kívül még a világ 45 kormány- vagy államfője a riói megnyitón van. Már másodjára mutatja a brazil stáb. Feleségével érkezett a helyszínre. 

A csapatsportokat is beleszámítva 295 olimpiai bajnoka volt eddig Magyarországnak. Most 160 fővel vagyunk jelen, és 7-10 arany is benne lehet a sportolóinkban az abszolút megalapozatlan tippem szerint. Nálam sokkal szakszerűbben itt írtunk az éremesélyeseinkről.

Fotó: Huszti István

A magyar zászlót Szilágyi Áron vívó hozza, ő szerezte Magyarország első aranyérmét a 2012-es londoni olimpián. Jó formában van, Eb-győztesként érkezett Rióba.

A köztévé azt ígéri, hogy élőben próbálják közvetíteni az összes magyar sportoló szereplését. Az M4-en és az M5-ön várhatók a közvetítések.

Ne lepődjön meg, ha a médiában arról hall, hogy Rio de Janeiro környékén favellák és nyomornegyedek rajzolják ki a sormintát a villák és a luxus tengerpartok között, miközben a helyszínre látogató ismerősei a fenti idézettel számolnak be az élményeikről. És se szegénységről, se nyomorról nem mesélnek. A helyi önkormányzatok és a brazil kormány gondoskodott róla, hogy a turisták semmit ne érezzenek a helyi viszonyokból:

• több mint 10 buszjárat útvonalát egyszerűen törölték,
• falat építettek a reptértől a belvárosig vezető autópálya mellé,
• fizetett szabadságra küldték a szegényeket.

A Vox videójából még több részletet megtudhat az olimpia pompája és a brazil valóság közti különbségekről.

Most érkezik Finnország és itt az ideje, hogy beszéljünk a világ legöncélúbb statisztikájáról, az egy főre eső olimpiai érmek számának méricskéléséről. Ebben mindenesetre jól állunk, de egy tévedéssel mégis szakítanunk kell, ugyanis nem mi vagyunk a világelsők.

Csak a harmadikok: egymillió lakosra Finnországban ugyanis 55, Svédországban 50 érem jut, míg Magyarországon 48. (Az északiak a téli olimpiákkal együtt aztán reménytelenül elhúznának tőlünk, de hát azt minek számolnánk ki.) Az első tízbe belefért egyébként egy harmadik finnugor is – persze mi a turánságunkat sem tagadjuk meg, de azok a rokonaink messze vannak a sport élbolyától –, Észtország a 8. helyen áll a lakossági ranglistán.

Finomítsuk a kategóriát, és nézzük csak a nyári játékok aranyérmeit. Itt már volvóstul-ikeástul csúnyán lehagyjuk a svédeket, de az orosz csizma alól csak 99 éve szabadult, a Nokiával egykor gumicsizmától butatelefonokig emelkedő finneket így sem, ott egymillió lakosra 18 arany jut, a Magyarországon csupán 16,8 mellé. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a statisztikát befolyásolja a magyar népességfogyás, és a svéd növekedés, ezért is értelmetlen az ilyen számolgatás.

Nem nagyon tetszett a grúzoknak, hogy a kaukázusi ország olimpiai bizottsága egy bigottságáról, a patriarchális tradíciókhoz túlzottan vonzódó üzletember ruhaboltjából rendelte meg a 39 fős grúz delegáció riói kosztümjeit a megnyitóra. Levan Vaszadze ruhái ráadásul tényleg inkább közép-ázsiára, mint Grúziára emklékeztetnek, márpedig egyébként nem ezt az imidzset akarja erősíteni az európai integrációs céljait és az amerikai szövetség fontosságát hangsúlyozó, keresztény, egyébként teljesen világi ország. És simán lehetne közép-európai is: a grúz olimpiai bizottság helyettes vezetője azt nyilatkozta, nem tudja, mennyit fizettek a ruhákért, és ennyiben is maradt a kérdés.

976 aranyérmük van, a mostani olimpián meglehet az 1000. Ehhez csak felét kell hozniuk a londoni teljesítményüknek, ahol 46 aranyat hoztak. Na jó, kell még egy plusz, de félgőzzel ez is össze fog jönni.

Fotó: Stoyan Nenov

A zászlót a sokat emlegetett Michael Phelps hozza, aki 22 érmet szerzett eddig úszásban.

Spanyolország is pályázott a 2016-os olimpia megrendezésére, de végül Rio de Janeirót válaszottták. A nemzeti zászlót Rafael Nadal viszi, a többiek minden szabad kezükben telefonokat szorongatnak, és úgy videóznak, mintha chileiek lennének. Nemzetkarakterológiai szempontból érdekes összefüggés lehet, hogy a szűk mintavétel alapján a spanyol anyanyelvű vidám népek megmagyarázhatatlan vonzalmat éreznek az amatőr videózás iránt.

A kubai birkózónak, Mijaín Lópeznek tényleg Kölyök az egyik beceneve, pedig 196 centi magas és 120 kiló. A másik csúfnév, A borzasztó (The Terrible) sokkal beszédesebb, főleg öt világbajnoki cím és két olimpiai aranyérem után.

Igen, az 1900-as párizsi olimpián. Ezt az 1924-es újabb párizsi olimpián nem tudták megismételni, de akkor is egyik legjubbjukat hozták a harmadik hellyel. Egyébként a hazai olimpia valahogy mindig nagyon lejt: Nagy-Britannia egyedül az 1908-as londonit nyerte meg, de a 2012-esen is történelmi sikert el a harmadik hellyel.

Németország egyedül az 1936-os berlinit nyerte meg, de az 1972-es münchenin is jókl szerepelt. Görögország egyszer volt második, persze, hogy 1896-ban Athénban. 2004-ben csak a 15. helyet szerezték meg, de ezzel is harmadik legjobb eredményüket hozták.

Svédország Stockholmban lett második, de ők azért sokszor voltak az élbolyban. Japán legjobb eredménye is az 1964-es tokiói olimpiához kötődik, harmadikok lettek. Belgium legjobbja egy 5. hely, és igen, az antwerpeni olimpián, 1920-ban. Amit Budapesten tartottak volna, ha nincs az első világháború. Bele se merek gondolni annak az alternatív valóságnak a magyar sikereibe.

A Rómában megrendezett, XVII. nyári olimpiát közvetítette először országos televízió, az amerikai CBS tévécsatorna. Ekkor még két évvel voltunk az első kereskedelmi műhold fellövése előtt, ezért videókazettákat küldözgettek az operatőrök. Rómából Párizsba vitték a felvételeket, ott vágták meg őket, az így elkészült videókat pedig repülőkkel szállították az Egyesült Államokba.

A XVII. nyári játékokra egyébként Budapest is pályázott, az első fordulóból Lausanne-nal és Detroittal együtt jutottunk tovább a harmadik helyen. A második körben viszont 1 szavazatot kaptunk, a későbbi győztes meg 26-ot. A rendezési jogra végül Róma és a svájci nevező közül lehetett választani, szorosnak ígérkező meccsen, de 35-24-re nyertek az olaszok.

Kíváncsiságból belehallgattam a brazil tévés közvetítésbe is, ahol nagyjából 15 percenként elmondják, hogy 3 milliárd ember nézi élőben a megnyitót. Ez viszont szakszerű hasbecslésem szerint egyszerűen lehetetlen: nincs ennyi ügyeletes újságíró és sportolói formaruhafanatikus a világon.

A 11 milliós Csádból is két futó jött, a 19 éves Bachir Mahamat, és a 28 éves Bibiro Ali Taher.

Az olimpián megjelenő 206 országból 20-nak legfeljebb három főből áll a teljes delegációja. A legnépesebb ország a kis delegációk küldői közül a 26 milliós Afganisztán, de ott van a 11 milliós Csád mellett az ugyanilyen népes Dél-Szudán is.

A félig Új-Zélandhoz tartozó Cook-szigeteknek még soha nem volt ekkora delegációja.