Hosszú: Nem tudok nagy szavakat mondani

2016.08.07. 18:41

Élete legboldogabb napja után, miután szédületes világcsúccsal olimpiai bajnok lett 400 vegyesen, Hosszú Katinka sokat nem pihenhetett, mert vasárnap már a 100 hát előfutama várt rá.

Az ausztrál világcsúcstartó Emily Seebohm mellé került az ötös pályára, nagy versenyt is vívott vele, és végül 14 századdal maradt el tőle: 59,13-at úszott.

Ezzel holtversenyben a negyedik helyen került be a magyar idő szerint hajnalban kezdődő elődöntőbe.

„A továbbjutás volt most a legfontosabb, mert fél négykor kerültem ágyba. Nem esett jól ez az úszás, de ez a szám is ugyanolyan fontos, mint mindegyik más. Voltam doppingvizsgálaton, sokáig tartott a sajtótájékoztató, vagyis a mindenkori program" - magyarázta.

Nem ünnepelt külön, ilyenkor nem lehet, mert sem ereje, sem ideje nem lenne rá.

"Mindenki azt kérdezi tőlem, milyen olimpiai bajnokként ébredni, milyen most a víz. De nem tudok nagy szavakat mondani, ugyanolyan. Azt hittem még a döntő előtt, ha meglesz az arany, pláne, ha így lesz meg, akkor nem fogok tudni aludni az izgatottságtól, forgolódom csak, ennek ellenére inkább nyugodtságot éreztem, és jól aludtam. Kell is a pihenés, mert kell még az erő a folytatásra, vannak még feladatok előttem."

Hosszú a 100 hát mellett 200 vegyesen és 200 pillangón is úszik, zárásként pedig 200 háton versenyez, Egerszegi Krisztina számában. Vegyesen abszolút favorit, a többi távon is csatában lehet az érmekért.