Hogy jöhetett össze Hosszú Katinka félelmetes világcsúcsa?

03
2016.08.07. 13:23

Hosszú Katinka élete legnagyobb sikerét érte el vasárnapra virradóra a riói olimpián. Mivel a szülei is Brazíliában tartózkodnak, nekik is integetett, a dobogó tetejéről is őket kémlelte a Himnusz alatt. Nem véletlenül mondta:

ez élete legboldogabb napja.

Hiszen azt is mindig hangoztatta, hogy a világrekord többet jelent neki egy olimpiai aranynál. Az első versenynapon ezt is megkapta. 

Gyurta Dániel és Darnyi Tamás után Hosszú Katinka is világcsúccsal szerezte meg az olimpiai bajnoki aranyat.

400 vegyesen eddig csak Egerszegi Krisztina nyert, 1992-ben, Barcelonában, de mostantól már két magyar nő neve lesz ott az egyik legkeményebb szám győztesei között.

Hosszú kiemelte a verseny utáni sajtótájékoztatóján, hogy régóta üldözi ezt a rekordot - úgy fogalmazott, hét éve is van már -, és ugyan jól úszott már az előfutamban is, meglepte az idő, amit elért a döntőben. Nem hitte volna, hogy ennyivel meg tudja dönteni. Pláne, hogy este kellett úszni, helyi idő szerint fél 11 után jött a fináléja.

A régebbi próbálkozásoknál - az előző két vb-n például -, amikor a gyorsra ráfordult, a világrekordot jelképező vonal egy pillanat alatt leelőzte, és gyorsan távolodott, hiába volt jobb 2,5 másodperccel a kínai Je-Sivennél 300 méter után, mind ez idáig nem jött össze a csúcsdöntés.

Most azonban több mint öt másodperces volt az előnye, amit már megtartott.

Visszanéztem a részidőket már csak azért is, mert ezt aztán mindenki megdönthetetlennek gondolta, hiszen az akkor 16 éves Je az utolsó ötvenen jobbat úszott, mint a férfiaknál Ryan Lochte, akit nyugodtan lehet csodaúszónak nevezni.

A kínai egyébként azóta meghízott, de itt volt Rióban, már korántsem félelmetes, csak küszködik és nem halad a vízben. Az előző vb-n nyolcadik lett.

A részidők:

Név 50 méter 100 150 200 250 300 350 Cél
Je-Siven (2012, London) 28,85 1:02,19 1:37,53 2:11,73 2:50,53 3:29,75 3:59,5 4:28,43
Hosszú Katinka (2016, Rio) 28,33 1:00,91 1:35,01 2:08,39 2:45,62 3:24,5 3:55,68 4:26,36

Amint most is látszik, gyorson lényegesen jobb volt a kínai, de minden más távon óriási a különbség. Hosszú olyan dinamikával úszott mellen, amit eddig még nem láttunk tőle, akkor jelentősen megugrott az előnye.

Azt is érdemes megvizsgálni, hogy ezen a távon eddig mennyit faragtak le a világrekordokból. Több mint két másodperces ugrás 1980-ban volt utoljára, akkor a keletnémet Petra Schneider a saját idejét javította meg ugyanilyen léptékben.

A hosszabb távokon nem ritka a nagy javulás, de például Darnyi Tamásnak is csak egyszer sikerült több mint két másodpercet lefaragni a saját idejéből. Az 1991-es perthi vb-n jött össze a bravúr.

Ha Hosszú ilyen ütemben fejlődik, akkor még sok mindenre lehet képes. Simán lehet, hogy még jobban is képes lesz teljesíteni, ha esetleg megszorítja valaki. Bár annak is van kétségtelenül előnye, ha zavartalanul a négyes pályán úszik, mintha edzésen lenne, és iramot menne.

Erről így beszélt az aranya után: „London után elkezdtünk Shane-nel dolgozni, nagyon sokat versenyeztünk, hogy a riói olimpián már úgy érezzem, ez már csak egy verseny lesz a sok közül. Egy olyan 400 vegyes, amit százmilliószor leúsztam már régebben. Aggódtam egy kicsit, persze, most is, érzek-e abból bármit, amit Londonban, ahová győzni mentem, de csak negyedik lettem. De nyugodt voltam, nem éreztem semmilyen feszültséget. És nyertem, mintha edzés lett volna, a négyes pályán nagy iramot diktálva.”

Hosszú fejlődésének okai:

  • 2013-ban lefogyott - 4-5 kilót legalább -, a teste megváltozott
  • technikailag új módszerrel úszik, ehhez Shane Tusupnak van köze
  • amikor fiatal volt nem égett ki a szervezete, mert akkor még nem szeretett edzeni, és nem terhelték ennyire.

Amikor arról kérdezték, hogy különbséget tud-e tenni az eddigi aranyai között, azt mondta, hogy nem igazán. Fontos volt neki az Eb- vagy a vb-arany is – azoknak is örült -, és még nem tudatosult benne, hogy most már olimpiai bajnoknak fogják nevezni. És még az sem, hogy egy olimpiai bajnok megszólítás azért mégiscsak más.

Ami még félelmetes, Hosszú jobb időt úszott, mint a jelenlegi kapitány, Hargitay András világrekordja 1974-ből, amikor 4:28,89-et ért el.

A 200 vegyesre is igaz a 42 éves szabály, a tavalyi világrekordjánál (2:06,12) 42 éve úsztak jobban a férfiak. Ráadásul az a jobbik száma, ott tartották abszolút favoritnak. Csütörtökön azon is javíthat még egy csúcsot.