52 kilós nő hozott áradó boldogságot egy kis országnak

2016.08.07. 23:50

Majlinda Kelmendi történelmet írt, az 52 kilós dzsúdós olimpiai bajnok lett. Ezzel az olimpián először résztvevő Koszovó első érmét is megszerezte.

Kelmendi évek óta a legjobb dzsúdósok között van, már két világbajnokságot is nyert. Nem véletlenül vált az alig kétmilliós ország ikonjává és exportcikkévé.

A dzsúdós négy éve is kint volt az olimpián, de akkor még albánként versenyzett. Fontos volt számára koszovói identitása, de mivel még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sem ismerte el teljes jogú tagként a nyolc éve függetlenedő Koszovót (csak 2014-ben vette fel), azt tervezte, hogy függetlenként indul el. Erre sem volt lehetősége, mert albán állampolgársága is volt, és a kvótát is úgy szerezte.

Londonban még nem alkotott maradandót, egy győzelem után búcsúzott az olimpiáról. A karrierje 2013-től kezdett igazán beindulni, ekkor szerzett Eb-bronzot Budapesten, majd Rio de Janeiróban a világbajnokságot is megnyerte. Ebben az évben csak két meccset veszített. Egy évvel később megvédte a vb-címét, és Európa-bajnok lett. Ezek után nem véletlen, hogy az év végén a világ legjobb dzsúdósává választották kategóriáktól függetlenül.

Kelmendi Rióban első meccsén jelezte, csak az arany elfogadható neki. Huszonöt másodperc alatt iponnal verte a svájci Evelyne Tschoppot. A második meccsén viszont megszenvedett, a mauritániai Christianne Legentilt csak kevesebb intéssel győzte le. Tarthatott tőle, mert Londonban ő állította meg. Az elődöntőben a háromszoros világbajnok japán Nakamurát is csak sidóval verte, de a döntőben megint hamar pontot csinált az olasz Odette Giuffridán, és az előnyét aztán okos taktikával megőrizte.

Koszovó szereplését Szerbia képtelen volt elfogadni, a szerb sportminiszter is arra biztatta sportolóit, ne fogjanak kezet a dobogón a koszovóiakkal. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban kiáll az új tagjáért. Nem véletlen, hogy Thomas Bach NOB-elnök adta át az érmet Kelmedinek. Erre már egy éve ígéretet tett, mikor találkozott a Koszovói Olimpiai Bizottság elnökével.