Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Na de miért nincs magyar kézilabda-válogatott az olimpián?

2016.08.07. 16:12

Szombaton a nők, vasárnap a férfiak mezőnyében is elkezdődött a kézilabdatorna az olimpián. Se itt, se ott nincs magyar csapat – és nem az a legfájdalmasabb, hogy nem vagyunk ott, hanem az, hogy miként maradtunk le.

Leszámítva a testvérileg bojkottált 1984-es Los Angeles-i olimpiát, ha rendeztek kézilabdatornát a játékokon, a magyarok legalább egy válogatottal ott voltak. Most viszont egyik nemnek sem sikerült kivívnia a részvételt, ami több okból is sokkoló.

Mégis miként lehet az, hogy miközben az idén mind a női, mind a férfi Bajnokok Ligája döntőjében szerepelt magyar klubcsapat, egyik válogatottunknak sem sikerült kijutnia Rióba? Túl egyszerű lenne annyival elintézni a dolgot, hogy a klubokat a külföldi klasszisok húzzák.

Igazság persze van benne, például, hogy a nagy számban igazolt minőségi légiósok teljesítménye elfedi a szerényebben játszó magyarok hiányosságait. Az sem szokatlan jelenség – lásd a krónikusan alulteljesítő angol labdarúgó-válogatottat –, hogy a klubjaikban másodhegedűs szerephez szokott válogatott játékosok nehezen birkóznak meg azzal a szituációval, ha tőlük várják a csodát. Amikor nincs kinek továbbadni a labdát, nekik kéne gólt lőniük.

De ennél azért sokkal többről van szó.

A férfiak

A férfi és a női válogatott távolmaradása nem egyformán nagy kudarc. A magyar fiúk esetében viszonylag bevált séma, hogy minden második olimpián vannak csak jelen. 1988 óta nyolc olimpiát rendeztek, ebből négyszer voltak ott, ráadásul a 88-as és 92-es olimpia óta nem szerepeltek kétszer egymásután a tornán.

Bár a hivatalos célkitűzés a riói részvétel volt, valószínűleg nem okozott volna nagy botrányt, ha épphogy lemaradnak a srácok. Ezzel szemben azonban az akkor még Mocsai Lajos vezette csapat egy egészen elképesztő rövidzárlatot bemutatva maradt alul a Szlovénia elleni világbajnoki selejtezőn.

Konkrétan úgy estünk ki, hogy a végén három gólt kaptunk, miközben mi voltunk emberelőnyben.

Ez azért volt tragédia, mert a 2015-ös katari vb-ről viszonylag könnyen ki lehetett volna jutni az olimpiára, legalábbis az Európa-bajnoksághoz képest. Így viszont maradt a reménykedés egy bravúros Eb-szereplésben.

Ami látványosan nem sikerült, noha a Kocsis Máté vezette szövetség egy igazi sztáredzőt igazolt Mocsai doktor helyére Talant Dujsebajev személyében. Dujsebajev játékosként a kézilabda Pelébe gyúrt Maradonája volt, aki a pályán olimpiát és világbajnokságot, míg edzőként három Bajnokok Ligáját nyert, mielőtt elfogadta volna a magyar szövetség felkérését.

Csakhogy a nemzetközileg sikeres edzői felfogás nem bizonyult kompatibilisnek sem a magyar közeggel, sem a játékosok képzettségével és lelkivilágával. Mindebből nem is lehetett más, mint teljes kudarc.

A szakvezető teljesen új stílusú kézilabdát szeretett volna játszani a magyarokkal, ennek jegyében kilenc újonccal utazott el a tornára, akik előtte még nem játszottak világversenyen. Ám a csapat képtelen volt megvalósítani az elképzeléseit, és végül egy győzelemmel és öt – közte több nagy arányú – vereséggel zárta a tornát. Jegyezzük meg, az Eb-n csoda kellett volna az olimpiai kvóta megszerzéséhez, így az edző a kezdetek óta kényszerpályán mozgott, hiszen muszáj lett volna taktikailag is valami nagyot dobnia.

Kockáztatott, nem jött be, ki is rúgták rögtön. Ő meg elment Lengyelországba és BL-győztest csinált a Kielcéből. A döntőben épp a Veszprémet verték, noha a magyar csapat negyedórával a vége előtt még kilenc góllal vezetett.

A nők

Ha a férfiak távolléte bántó, akkor a nőké felér egy arculcsapással.

Még akkor is, ha az előző olimpián sem voltak ott. Kétszer ilyen nem fordulhat elő, gondolta mindenki, elvégre a nőknél nem csak egy világklasszisunk van, mint a férfiaknál a 2012-es olimpiára viharsebesen – és sokkoló fizetésért – hazaigazolt Nagy László.

Legalábbis ezt gondolta mindenki, ám a Németh András vezette magyar válogatott botrányos teljesítményt nyújtva, minden idők legrosszabb eredményét elérve csak 11. lett a 2015-ös dániai világbajnokságon, és ezzel lényegében búcsút is inthettünk a riói repülőjegynek.

Németh András edzői kudarca kísértetiesen emlékeztetett a négy évvel korábbi játékokról lemaradó csapatot irányító Mátéfi Eszter teljesítményére, bár vele ellentétben legalább magára a világbajnokságra kijutott a csapattal. Némethnek bevallottan fogalma nem volt róla, miért játszik egyszer jól, máskor harmatgyengén a válogatott, és képtelen volt megtalálni a hangot a csapatát alkotó nemzedékkel. A világbajnokság után például azon panaszkodott, hogy hiába szerveztek segítőivel közös „kulturális programokat”, a lányokat egyáltalán nem hozták lázba az ilyesféle elfoglaltságok.

Tanulságok

A két válogatott kudarcában talán az a legijesztőbb, hogy nemcsak a két legnagyobbra tartott magyar edző bukott meg a kvalifikáció során, de egy világsztár külföldi edzővel is sikerült csúfosan leszerepelni. Ami részben arra utal, hogy a hazai szakma mellett mintha elment volna a világ – nem lehet véletlen, hogy a nagy hazai kluboknál szinte csak külföldi edzők dolgoznak –, míg Dujsebajev esetében erősen úgy tűnik, hogy a magyar játékosok képzettsége sem felel meg a modern kézilabda igényeinek.

Jogosnak tűnik felvetni azok felelősségét is, akik ezeket a szakembereket kiválasztották a feladatra.

Végezetül pedig a két válogatott betlije különösen rosszkor jött abból a szempontból, hogy soha még ennyi pénz nem ömlött a magyar kézilabdába, mint az elmúlt években. Taós forrásokból és a magyar költségvetésből milliárdok jutottak és jutnak a sportágnak miközben a legnagyobb klubok költségvetését a nagy állami vállalatok, illetve magyar és nemzetközi cégek – MVM, Mol, Pick, Audi – tömik degeszre.

Vagyis a siker nem a körülményeken múlt, de ezt a szakvezetők is kiemelték, akik elmondták, hogy valóban világszínvonalú feltételek között dolgozhattak. 

Utolsó mentsvárként lehetne még a múltat hibáztatni, csakhogy amikor Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója átvette a szövetség vezetését, a küldöttek egyhangúan elfogadták a leköszönő elnök beszámolóját, aki az általa kezdett négy éves fejlődési szakaszról beszélt és színvonalas szakmai munkáról. Míg Kocsis Máté a nagyszerű jövőről, ami a magyar kézilabda előtt áll.

Temetni persze nagy ostobaság volna a sportágat, de hogy valami eltörött az elég egyértelmű. Miként az is, hogy csak pénzzel nem fogjuk tudni megjavítani.