Bence
10 °C
25 °C

Szász Emese férfiakkal vívott, hogy jobb legyen

14
2016.08.08. 12:16 Módosítva: 2016-08-08 12:17:28

Magyarország első riói olimpia bajnoka tízévesen kezdett sportolni. A párbajtőröző Szász Emese először az úszással ismerkedett, de a reggeli edzéseket nem szerette, így inkább egy olyan sportot keresett, amelyben ki tudta használni a balkezességét.

Mivel a labdajátékokért sem rajongott általában, megpróbálkozott a vívással és már az első edzésen, annyira megszerette, hogy tudta: vívó lesz belőle.

Hat év kellett neki, és az 1998-as junior világbajnokságon, egyéniben a legjobb 32-ig jutott, de csapatban már akkor megszerezte első aranyérmét. Ugyanabban az évben egyéniben ezüstérmes lett a junior Európa-bajnokságon, egy évre rá csapatban a második helyen végzett a junior vb-n. 2000-ben csapatban ismét felállhatott a dobogóra, harmadik lett az Eb-n, 2001-ben ezüstérmes, majd a felnőttek között is jöttek az egyéni sikerek.

Tudatosan vállalta, hogy férfi partnerekkel vívjon, ami céltudatosságát jelzi.

– ezt mondta róla Udvarhelyi Gábor, a vívók szövetségi kapitánya a riói olimpia előtt. 

A kemény munka eredménye hamar meglátszott. 2004-ben az Eb-n csapatban a felnőttek között is meglett az első érme: egy ezüst. Egyéniben 2006-ban a torinói világbajnokságon a negyedik lett.

25 éves volt, amikor az első olimpiájára kijutott, és 2008-ban, Pekingben sikeresen vette az első akadályt, a legjobb 32 között legyőzte az algériai Hadia Bentalebet, de az orosz Ljubov Sutován már nem sikerült túljutnia.

2009-ben a világbajnokságon a tizedik lett. Ugyanabban az évben eligazolt a Honvédból és a Vasashoz szerződött. 2010-ben a párizsi vb-n már a döntő, kikapott, de így is a világranglista első helyén zárta a szezont. Két évre rá megnyerte az európai kvalifikációs versenyt, ezzel ott lehetett a londoni olimpián is.

A világranglista tizennegyedik helyén állt, az első körben nem kellett vívnia, aztán a legjobb 32-ben a koreai Csoj Incsong búcsúztatta őt. Az ekkor 29 éves Szász az előző évben könyökműtéten esett át és fájó kudarcként élte meg a londoni vereséget: 

„Nagyon csalódott vagyok. Ellenfelem nagyon pontosan vívott, én ezzel szemben pontatlan voltam, ezért kaptam ki. Tavaly, a világbajnokságon is alulmaradtam vele szemben, de azt hittem, csak azért, mert a könyöksérülésem miatt alig tudtam felemelni a kezemet.”

2013-ban az Európa-bajnokságon a harmadik lett, a budapesti világbajnokságon pedig szintén egy bronzérmet sikerült nyernie, és a világranglistán is a harmadik helyen állt. Egy évvel később az Eb-n az ötödik lett, attól a Bianca Del Carrettotól kapott ki, aki később a tornát is megnyerte, de 2015-ben már ismét a harmadik helyen végzett.

Márciusban a budapesti WestEnd Grand Prix-n bejutott a legjobb tizenhatba, és ezzel az utolsó pillanatban kiharcolta a harmadik olimpiai kvótáját és utazhatott Rióba. 

„Bárkit képes legyőzni. Ha szerencsés lesz, jó napja lesz, nagyon sokáig juthat"– mondta Ungvári kapitány a riói esélyeiről.

Szász a második körben kapcsolódott be és rögtön a 2013-as világbajnok ellen kellett bizonyítania. Az ellen a Julia Beljajeva ellen, aki 2013-ban legyőzte őt a világbajnoki elődöntőn, de a magyar lány ezúttal visszavágott. A negyeddöntőnél tovább még nem sikerült jutnia, itt vérzett el 2008-ban, most, azonban nagyon simán verte a japán Szato Nozomit, majd az elődöntőben a francia Lauren Rembit sem tudta megállítani a fantasztikus formában vívó Szászt. 

2000 és 2004 után lett ismét magyar aranyérmese a párbajtőrvívásnak. Edzője Kulcsár Győző versenyzőként és edzőként is győzött, Nagy Tímea Sydneyben és Athénban nyert aranyat, Londonban pedig Szilágyi Áronnak sikerült győznie.

Szász az olimpia előtt egy interjúban elmondta, hogy bármit megadna az olimpiai sikerért:„Ha valaki hozna valami papírt, hogy én nyerem az olimpiát, akkor azonnal aláírnám, és kérhetne bármit, hiszen egy sportoló életében ez a legnagyobb siker. Nagyon sokat áldozunk ezért, hiszen már tíz éves korom óta ezért edzek nap mint nap."

A döntőben Rossella Fiamingo volt az ellenfele és Szász sokáig csak ment az eredmény után, Fiamingo 10-6-ra is vezetett, de aztán jött a hatalmas feltámadás, Szász megfordította a meccset és 15-13-ra győzött.

33 évesen olimpiai aranyérmet ünnepelhetett. Magyarországnak az elsőt Rióban.