János, Pál
17 °C
32 °C

Nem dicsőség, fájdalom az ötödik hely

2016.08.08. 23:21

Ungvári Miklós lehetett volna az első olyan dzsúdós, aki két olimpiáról is éremmel tér haza, de a belga van Tichelt elleni bronzmeccsen kikapott, és ötödik lett. Karfeszítéses ipponnal kapott ki 1 perc 49 másodperc után.

„Lehetne dicsőség ez az ötödik hely, de nem az. Akinek nincs olimpiai érme, annak biztosan dicsőség, de nekem nem. Pillanatnyi kihagyás volt, nem is értem, hogy lehettem ilyen figyelmetlen. Buta hiba volt. A belga azonnal észrevette, mit kell tennie, elkapta a karomat, és legyőzött. Egy vereség mindig fájdalmas, nem jó vesztesen lejönni a küzdőtérről, ez most különösen az volt, hiszen a földharc az erősségem. Sajnálom, most már nem tudok változtatni rajta” - mondta az előző olimpián ezüstérmes ceglédi versenyző.

A 73 kilós magyar természetesen ezúttal is éremért jött, miközben sok súrlódása volt az edzőjével, mert ő az edzéseket favorizálta, míg Ungvári azt gondolta, hogy kevesebb edzéssel is fel tudja magát szívni a nagy versenyre. Ettől még megköszönte a felkészülést Katics Lászlónak és Bíró Tamásnak.

A verseny előtt viszketett az orra, érezte, hogy bosszús lesz, igaza lett. Elmondta azt is, hogy fáradtan érkezett, de sikerült összeszednie magát.

Ungvári az azeri Ujorovval szemben veszítette el a negyeddöntőt, előtte volt egy nagyszerű, sokáig ismételhető ipponja a holland Elmont szenvedte el, pár másodperccel az öt perces játékidő letelte előtt.