Friderika
10 °C
17 °C

Az élet igazságot tett a női egyéni pingpongdöntőben

2016-08-11T021000Z 2030565976 RIOEC8B060NWY RTRMADP 3 OLYMPICS-R
2016.08.11. 05:02

Ahogy azt a kommentátor is mondta, ha az olimpián bármelyik pingpongaranyat nem Kína nyeri, az talán még annál is nagyobb meglepetés lenne, mintha nem az amerikaiak győznének kosárlabdában. Nem is volt meglepetés, hogy a női egyes döntőjébe vezető úton a két első helyen kiemelt kínainak szinte meg sem kellett izzadnia. A címvédő Li Hsziao-hszia (Li Xiaoxia) egyetlen játszmát sem veszített, az utóbbi évek talán legismertebb, főleg az extravagáns, szemből, guggolásba lemenve adott szerváiról ismert Ting Ning (Ding Ning) egyet.

Mivel országonként csak két sportoló indulhatott, a kínai szövetség döntése értelmében a világranglistát az olimpia előtt vezető Liu Si-ven csak a csapatban állhatott asztalhoz. Nemzetközi versenyen a riói döntő volt Li és Ting 24-ik meccse, a korábbi mérleg 13-10 Ting Ning javára.

A döntő azért ígérkezett különösen izgalmasnak, mert négy éve Londonban is Li és Ting játszottak az aranyért, és a hírhedt meccsen a favorit Ting elsősorban azért kapott ki, mert az olasz bíró többször is megintette, és kétszer a szerváját is elvette, miután a labdafeldobást szabálytalannak (nem függőlegesnek) találta. A már évek óta a világ élvonalában szereplő Ting szerváiba korábban nem kötöttek bele, így érthető, hogy az akkor 22 éves  játékos nem bírta a stresszt, már meccs közben a könnyeit törülgette és szétesett – két évvel idősebb ellenfele végül 4-1-re lemosta.

Ting és Li mindketten nagyon agresszív, támadó játékosok, így előre tudni lehetett, hogy köztük nem lesznek olyan hosszú labdamenetek, mint például Ting és a koreai Szong között az elődöntőben, amikor a védekező az asztaltól eltávolodva rendre visszanyesi a támadó leütéseit. Ting és Li között, ha a szervafogadás jól sikerül, általában az dönt, hogy a gyors, de ezért kevéssé megpörgetett ide-oda return-ök után ki tudja először rendesen (felső falssal) megpörgetni a labdát, hogy védekezésre kényszerítse a másikat. Ding balkezes, Li jobb, általában mindketten igyekeznek egymás fonákjára játszani, illetve kiszámíthatatlan, gyors ütésekkel kibillenteni a másikat az egyensúlyából. Ezt a szintű atompingpongot szemmel elég nehéz már követni, van, hogy egy másodperc alatt több mint három labdaérintés is történik.

Az eső játszma elején 6-1-re azonnal elhúzott Ting, Li nem találta a ritmust. Li felállt, 9-4-ről 9-8-ra jött fel, de aztán egy fantasztikus labdamenet végén a hálóról túlpattant a pörgetése. Ding elrontotta a szervát, ekkor 10-9 volt az állás, de másodszor már nem hibázott, és behúzta a szettet.

A másodikban Li nagyon megtalálta a játékát, 9-3-ra vezetett. Ting épp kezdett feljönni, de 9-5-nél egy tökéletes szerva, majd egy villámgyors fonák return eldöntötte a dolgot (1-1).

A harmadik játszmában már mindketten felpörögtek, de Li több könnyebb labdát is elrontott, Ting 6-2-re elhúzott. Ekkor Ting is elkezdett hibázni, 7-5-re feljött Li. 8-6 után 9-7, majd 9-9 volt az állás. 10-9-re Li ment, majd Ting szervált ászt, 10-10. Li őrült fonák leütéssel vezetett 11-10-re, de aztán nem tudta visszaadni Ting tenyeres pörgetését (11-11). Li megint játszmalabdához jutott, de Ting megint egyenlített (12-12). Li elrontta az adogatójátékot, Ting pedig hozta a sajátját, így Tingé lett a 3. szett (2-1).

A negyedik elején Li brillírozott, rendre ő tudott megindulni a pörgetéseivel, így 5-1-re elment. Ting felébredt, és pillanatok alatt egyenlített (5-5), majd fordított. Li bírta a nyomást, 7-7-nél ő adogathatott, és hozta is mindkettőt, a másodikkal ráadásul úgy meglepte Tinget, hogy az el se indult érte. Li ment 10-8-ra, és kettőt adogathatott a játszmáért. A másodikat hozta is, kiegyenített (2-2).

Ting megint lassan kezdett, 5-1-re elment Li, Ting még szervát is rontott, ez volt a második ilyen hibája. Li 6-4-re vezetett, amikor megint egy elképesztően gyors labdamenet következett, majd Li egy demoralizáló, egyenes tenyeres returnnel már 8-3-ra vezetett. Az első, egyben az utolsó asztaltól távoli pörgetésekkel és visszapörgetésekkel teli játék következett, és ez is Lié lett, így 9-3-ra húzott el. 10-4-nél Linek hat játszmalabdája volt, a szett már elment. 10-8-nál már épp úgy tűnt, hogy talán mégsem, de aztán Li eldöntötte, és ezzel először vezetett (3-2).

A hatodik játszmát megint Ting kezdte jobban, 5-2-re vezetett, majd 5-3-után egy fantasztikus, éles szögű keresztbe pörgetéssel 6-3-ra. Li egy hasonlóan elképesztő fonák ütéssel 6-5-re feljött, de aztán lekéste és a hálóba ütötte Ting pörgetését (7-5). 8-6-ra vezetett Ting, amikor Li elrontotta az adogatójátékot, és elúszni látszott a szett, amivel megnyerhette volna a meccset. Aztán kétszer a háló döntött, először Li, majd Ting javára, aki így három szettlabdához jutott, és az elsőt hozta is.

Következett a döntő, hetedik szett. Li adogatott, de mindkét játékot Ting nyerte, aztán Li nem tudta visszaadni Ting szerváját, és Ting könnyen ment 3-0-ra. Li időt kért magának, hogy edző híján (a kínai kapitány a lelátóról nézte a döntőt) maga nyugtassa meg magát. Sikerült is, Li Ting második, majd mindkét saját adogatását is behúzta, és kiegyenlített. Megint Ting szervált, és 5-3-ra már ő ment, aztán a háló, ahogy korábban is inkább, megint neki segített: ismét 3 ponttal vezetett (6-3). Ting megint egy fantasztikusat ütött fonákkal Li fonákjára, aki nem tudott mit kezdeni vele (7-4). Li ezen a ponton kezdett szétesni, bután belecsapott Ting szervájába (8-4), majd a következőt is elrontotta (9-4). 9-5-nél a háló megint Tingnek segített, Li pörgetése az asztalon túlra pattant róla (10-5).

Tingnek 5 labdája volt az aranyért, de az első kettőt elrontotta, mire ő kért időt. És aztán rögtön elvette Li első adogatását: az élet London után igazságot tett, 74 perc után Ting lett az olimpiai bajnok, és tökéletesen érthető módon zokogva örült a győzelmének.

A bronzérmes egy meccsel korábban a koreai Kim Szongi lett. A férfi egyéni elődöntőket magyar idő szerint csütörtök délután, a döntőt péntek hajnalban játsszák.