Máté, Mirella
11 °C
13 °C

Nem egy jó érzés, hogy a dobogó teteje foglalt

2016.08.11. 20:10

Kapás Boglárka 800 gyorson a második idővel – 8:19,43-as csodás országos csúccsal - került a döntőbe, csak az amerikai világcsúcstartó, Katie Ledecky előzte meg. Igaz ő mindjárt 7 másodperccel.

„Az aranyról nem érdemes álmodozni, legyünk reálisak, mert Katie egy Phelps-szintű fenomén. Nem egy jó érzés, hogy a dobogón egy hely már foglalt, és csak a másik két helyért kell küzdeni. Azért a másik kettőért viszont érdemes küzdeni. Így vannak ezzel elég sokan a mezőnyből, Carling is például, aki most megelőztem, de ennek nincs jelentősége, mert nem volt verseny köztünk, mindketten vigyáztunk. 8:15-ös idő kell szerintem a döntőben, és biztató, hogy erre képesnek érzem magam. Sőt, lehet, hogy még ez alá kell menni.”

Kapás hozzátette, hogy fáradtabb volt valamelyest, mert szerdán még döntőt úszott a váltóban, nem úgy mozgott, ahogy szerette volna.

A végét persze megnyomhatta volna jobban is, de figyelt arra, hogy ne készüljön el az erejével, mert kell a tartalék péntekre. 800-on ugyanis nem aznap van a döntő.

A télen edzőt váltó Kapán négyszázon a negyedik lett, azt a távot is Ledecky nyerte, természetesen világrekorddal.