Friderika
10 °C
16 °C

A MACS állítja, nem lett negatív az eltiltott kajakosok mintája

2016.08.12. 16:50

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Antidopping Csoport is cáfolja azokat a sajtóban megjelent állításokat, melyek szerint negatív lett a riói olimpiai csapatból kizárt két férfi kajakos doppingmintája.

Az MKKSZ pénteki közleménye emlékeztet arra, hogy a szervezet elnöksége augusztus elsejei ülésén az olimpiai játékokra kijelölt férfi kajakosok névsorát megváltoztatta, mert a MACS jelzése szerint közülük ketten atipikus doppingmintát adtak le.

"Ezt az állásfoglalást az újabb vizsgálatok megerősítették, miután az egyik versenyző mintáját a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) referencialaboratóriuma is atipikusnak és erősen kockázatosnak minősítette" - hangsúlyozta az MKKSZ.

A két sportoló több atipikus mintát produkált, ez a MACS írásbeli - és Tiszeker Ágnes MACS-vezető által szóban is megerősített - állásfoglalása szerint azt jelenti, hogy a mintavétel idején tiltott szer volt a szervezetükben - áll a mostani közleményben. Bár a két versenyző jogilag nem követett el doppingvétséget, de szervezetükben megállapíthatóan szintetikus növekedési hormont találtak - ezt erősítette meg az újabb vizsgálat is - ezért fegyelmi eljárás indult ellenük, és az elnökség döntése értelmében kikerültek az olimpiai csapatból. A két kajakos ellen a MACS nem indított eljárást.

"Szeretném hangsúlyozni, hogy az újabb vizsgálat az elnökség augusztus elején hozott döntésének helyességét erősítette meg, mert a WADA laboratóriumba kiküldött minta is atipikus lett, vagyis abban is megtalálták a tiltott szert. Innentől kezdve arra szeretném nyomatékosan megkérni a magyar sajtót, hogy tartózkodjon a felesleges hangulatkeltéstől, mert a sportolóink olimpiai eredményességére is negatív hatással lehet" - mondta Baráth Etele, az MKKSZ elnöke.

"A mi álláspontunk sem változott. Doppingeset egyelőre nincs, ezért eljárást sem indítottunk, de ami eddig atipikus volt, az nem változott át hirtelen negatívra, az továbbra is atipikus" - nyilatkozott az MTI-nek Tiszeker Ágnes, aki megerősítette, hogy az újabb elemzés erősen kockázatosnak minősítette az egyik versenyző mintáját.

A riói játékokon 15 magyar kajak-kenus versenyző áll rajthoz. A regatta hétfőn indul és jövő szombatig tart. Az ügy nyomán Horváth Bence és Szomolányi Máté került ki az utazók közül, a helyükre Molnár Pétert és Tótka Sándort nevezte Magyarország.