Móric
9 °C
18 °C

Vasas-Oroszország 5-4

2016.08.12. 09:09

„Idáig is fantasztikus volt számunkra az olimpia, de Áron címvédése olyan érzelmi többletet hozott magával, aminek köszönhetően az egész Vasas család maradéktalanul magáénak érezheti a sikereket. Nem hiszek a véletlenekben, egy saját nevelésű sportolónknak kellett megszereznie az ötödik napon, az ötödik aranyunkat, amely egyben az ötvenedik Vasas-aranyérem az olimpiák történetében. Ezzel Áronnak sikerült tovább fokoznia ezt a hihetetlen vasasos sikertörténetet” - mondta Markovits László klubelnök.

A volt teniszezőt sokan hívták amiatt, hogy a Vasas az USA-val, Kínával és Japánnal mérkőzik az éremtáblázaton, és Oroszországot pedig egyelőre megelőzi.

Szellemes dolognak tartja ezt az összehasonlítást, de természetesen tudja, hogy nem marad így.

„Mindannyian a teljesítményért dolgozunk, tehát természetesen büszkék vagyunk rá és jó érzés megélni, hogy az első öt olimpiai aranyat mi adtuk Rióban. Most a mi versenyzőinknek jött ki a lépés, de a legfontosabb a magyar sport sikere. Sok más klub is tett már le az asztalra nagy eredményeket, és fog is a jövőben.”

Hangsúlyozta, a siker elsősorban a sportolók és az őket felkészítő szakemberek érdeme, de nem érzi nagyképűségnek megemlíteni, hogy a háttérben több olyan szereplő is van, akik joggal érezhetik magukat részesnek a mostani eredményességben.

„Ezért is szoktuk kiemelni a Vasas családot, hiszen a klub központi munkatársaitól kezdve a hosszú évek óta hűséges támogatókig sok mindenkinek jár a köszönet, beleértve ebbe Emese és Katinka korábbi egyesületeit is. Éppen ezért volt szívmelengető, hogy Áron a győzelme után nem felejtette el a Vasas családot sem kiemelni. Őszintén nyilatkozott a klubhoz való kötődéséről, ez azért sokat jelent.”

Markovits akkor állt Hosszú és Shane Tusup mellé, amikor nem kapkodtak értük. A csalódást jelentő londoni olimpia után látta a lehetőséget bennük. Az anyagi lehetőségeit úgy alakította, hogy ki tudja fizetni a havi bérüket. Hosszú egyébként az olimpia előtt megalakította saját egyesületét, ahová szeptembertől tartozni fog.

Sokan kérdezik az elnöktől a Vasas eredményességének titkát. Úgy véli, a sportolóknál egyértelműen az emberfeletti munka. Klubszinten pedig London után állították fel a stratégiát, hogy menedzseljék az egyéni sportágakat.

„Úgy gondolja, a kiemelt fővárosi egyesületeknek nyújtott támogatás is nagymértékben hozzájárult a sikerekhez, hiszen ezen keresztül a létesítményfejlesztések és a minőségi feltételrendszer biztosítva van.”