Az olimpia kabaréja a kenyai edző, akit doppingvétség miatt hazazavartak

2016.08.13. 13:19

Hihetetlen történettel állt elő a kenyai John Anzrah atlétaedző, akit pár napja azért küldtek haza az olimpiáról, mert - állítólag - vizeletmintát adott egy doppingellenőrzésen az egyik kenyai sportoló, Ferguson Rotich helyett.

"Szerdán Ferguson Rotich ideadta a kártyáját, hogy a reggelinél használhassam. Úgy éltünk Rióban, mint a koldusok. Magánházakban laktunk, magunknak főztünk, de a sportolók mindig segítettek nekünk ételhez jutni. Ha lett volna akkreditációm, ez nem következik be. Nem loptam a kártyát, tehát nem akartam másnak kiadni magam. Hárman odaléptek hozzám, a nemzetiségemet kérdezték, ellenőrizték a listájukat, és közölték, hogy Ferguson Rotichra szúrópróbaszerű mintavétel vár. Mondtam nekik, hogy én nem Ferguson Rotich vagyok, de hallani sem akartak róla. Egy szobába vezettek, és vizeletmintát kértek, de megtagadtam, majd kértem a kollégámat, hogy figyelmeztessék Fergusont. Amikor odaért, az útlevelével bizonyította, hogy tényleg az ő kártyáját használom, ezután elengedtek" - mesélte.

Az 52 éves Anzrah szerint az egész, kabaréba illő félreértést az okozta, hogy éhes volt, de a nem akkreditált edzők nem léphetnek be az olimpiai faluba, ahol ingyenes az étkezés. Puszta véletlen, hogy a doppingellenőrök éppen akkor érkeztek, amikor reggelizett.

Kip Keino, a Kenyai Olimpiai Bizottság elnöke csütörtökön azt mondta, hogy az edző vizeletmintát adott, és még alá is írta a szükséges dokumentumokat. 

"Nem adtam mintát. Hívtam a kenyai vezetőket, hogy bizonyítsák az igazamat. A dokumentumokat pedig csak azért írtam alá, hogy időt nyerjek, amíg a versenyzőm odaér" - nyilatkozta hazatérése után Anzrah..  

A NOB később megerősítette, hogy Anzrah-t végül nem tesztelték, Rotich viszont később adott mintát, ami negatív eredményt hozott, ezért pénteken rajthoz állhatott 800 méteres síkfutásban.

Ennek ellenére az edzőre hazájában valószínűleg büntetőeljárás, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság részéről pedig vizsgálat és szankció vár. (MTI/Index.)