Máté, Mirella
10 °C
13 °C

Márton Anita országos csúccsal olimpiai bronzérmes súlylökésben

2016.08.13. 04:07

Nem kezdte jól a súlylökés döntőjét Márton Anita, elsőre csak 17,60 méteres lökés jött, utána viszont folyamatosan javulva kezdett zárkózni az élmezőnyre. Sőt, a harmadik dobásával be is érte a kínai Kungot, ám akkor még vetélytársa állt előrébb, holtversenyben ugyanis a második legjobb dobás dönt.

Negyedikre már ebben is feljavult, egy 19,38-as második legjobb dobással már a harmadik volt, az utolsó körben pedig feljött az amerikai Michelle Carter nyakára is az új országos csúcsot jelentő 19,87-es lökéssel – majdnem fél métert javított a korábbi csúcson.

Végül ez a kísérlet csak a bronzérem bebiztosítására volt elég, miután az amerikai a legvégén megszerezte az aranyérmet, de Márton bronzérmes teljesítménye így is hatalmas eredmény. Az aranyat az utolsó körben javító amerikai Michelle Carter nyerte 20,63-mal, a második az új-zélandi Valerie Adams lett 20,42-vel.

A 27 éves súlylökő saját, július 18-án elért 19,49-es országos csúcsát javította meg. 2016-ban ezzel a fedettpályás és szabadtéri Eb-ezüstje mellé egy olimpiai bronzot is nyert. Eddigi legjobb eredménye a 2015-ös prágai fedettpályás Eb-arany volt.

Márton Anita 1968 óta az első magyar női atlétikai érmet szerezte olimpián, akkor Mexikóvárosban három érmesünk is volt: Németh Angéla gerelyhajításban lett olimpiai bajnok, Tóth Annamária ötpróbában, Kontsek Jolán pedig diszkoszvetésben lett bronzérmes.