Béke, barátság és egy szelfie az olimpián

Index
2016.08.13. 16:29

Összefoglaló

Kővágó Zoltán döntőben vet diszkoszt
A nők 3. meccsén a bitang erős USA-val pólóznak
A finn dingis Berecz Zsombor egyre közelebb a dobogóhoz
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A lengyel Piotr Malachowski, a német Christoph Harting és Daniel Jasinski, illetve az észt Gerd Kanter és Martin Kupper, a ciprusi Aposztolosz Prellisz és az osztrák Lukas Weisshaidinger lesz még ott a magyar diszkoszvető mellett.

  • A tervezett 17:40 helyett csak 22:55-kor landol Budapesten Szilágyi Áron gépe. A repülőn lesz vele több másik olimpikon is, Knapek Edina, Karakas Hedvig és Mohamed Aida.

  • Történelmet írt a szaúd-arábiai Kariman Abduljadayel azzal, hogy ő lett az első nő, aki hazáját képviselte 100 méteres síkfutásban az olimpiákon. A 22 esztendős atlétanő nem jutott tovább az előfutamában, de mégis sokan felfigyeltek rá ruhája miatt, hiszen hidzsábban, vagyis a fejét és haját letakaró fátyolszerű kendőben és az egész testét eltakaró ruhában teljesítette a számot. 

    Nem ő volt az első versenyző, aki vallási hagyományait követve indult el az olimpián, hiszen az egyiptomi strandröplabdázók vagy szintén atléta afgán Sarah Attar is hasonló öltözékben versenyzett.

  • Icipicit kicsúszott a lába, kár érte.

  • De a német Christoph Harting már javított is egyet, így már csak az ötödik a magyar.

  • 64,5 méter, ezzel szinte biztos végig maradhat a döntőben, és lemehet a hat dobása. Jelenleg az észt Gerd Kanternek van nagyobb dobása 65,10-zel, de még csak az első kör felénél járunk.

  • A 12 fős diszkoszdöntő mezőnyében, 15.50-kor kezdenek.

  • Shelly-Ann Fraser-Pryce címvédésre készül Rióban, hiszen Peking és London után harmadjára is aranyérmet nyerne női 100 méteres síkfutásban. 

    Bolt szintén triplázni készül 100 méteren (valamint 200-on és 400 váltóban) és világ legnépszerűbb atlétája több figyelmet is kap, mint honfitársa a kétszeres olimpiai aranyérmes Fraser-Pryce. Így volt már Londonban is, ahol mindenki Bolt duplájával volt elfoglalva pedig Fraser-Pryce is duplázott saját számában. Éppen ezért Rióban már szeretne kilépni Bolt árnyékából azzal, hogy neki, igaz csak egy nappal, de előbb sikerülhetne a triplázás, mint Boltnak.

    Nagyon izgalmas és ikonikus lenne, ha sikerülne győzni 100 méteren. Nem csak magamért, hanem mint női atlétaként. És remélhetőleg még Usain előtt.

    Fraser-Pryce sikerrel vette az első fordulót és egyedüliként 11 másodpercen belül futva 10,96-os idővel jutott tovább az elődöntőbe.  

    "Usain egy óriási atléta, a legnagyobb, akit a világ valaha látott. Megvan benne az, amit senki nem vehet el tőle. De a női atléták szintén képesek arra, hogy nagy dolgokat vigyenek véghez."

    Hiába Bolt a világsztár, Fraser-Pryce annyiban márt lenyomta, hogy az olimpiai megnyitón ő vihette a jamaicai zászlót. 

  • Képösszeállítás a legérdekesebb szakállakról, bajuszokról a riói olimpiáról:

  • A magyar kézilabdázóknál jobban senki tud a mérkőzés végére összeomlani, volt már itt olimpiai döntőt hat gól előnyről eladott női kézicsapatunk, de nem kell messzire menni, az idei BL-döntőt a Veszprém 9 gólos előnyről adta el.

    Imre Géza szenzációs vívással is eljutott az aranyérem és a győzelem küszöbéig, onnan azonban az ellenfelétől öt tust kapva veszített, így talán nem is véletlen, hogy a Google elbánt vele. (Imre Gézát persze nagyon szeretjük, és talán azt sem veszi rossz néven, ha megemlítjük, hogy felesége az a Kökény Beatrix, aki annak a bizonyos sydney-i olimpiai döntőnek az egyik főszereplője volt!)

    Via

  • Spanyolország 12-8-ra győzte le Kínát a női torna harmadik csoportfordulójában. Ezzel minden bizonnyal a spanyolok a másodikak, Kína viszont biztos, hogy a 4. lett. 18 órától Magyarország-Egyesült Államok meccs jön, nagyon nagy arányú magyar győzelem esetén lehetnénk csoportelsők, de az abszolút favorit ellen egy szoros eredmény is óriási teljesítmény lenne.

  • Ahogy nekünk jó lenne. Mármint a spanyol-kínai, amelyen a spanyolok 11-8-ra vezetnek az az utolsó negyedben. Mivel mi eggyel kaptunk ki a spanyoltól és kettővel vertük Kínát, egy egygólos kínai siker a csoportmásodik helyet jelentette volna. 2:10-zel a vége előtt nem így fest az állás.

  • Parti András szeretne a huszadiknál jobb helyen zárni a riói olimpia hegyikerékpáros versenyében. "Pekingben 23. lettem, Londonban pedig egy nagyon látványos, sziklás helyen nagyot buktam, a fotók bejárták a világsajtót. Szerencsére nem lett komolyabb bajom, de egy rossz emlék maradt" - idézi a harmadik olimpiájára készülő, 33 éves versenyzőt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja. Parti kifejtette, jó erőben van, a 20. hely környékére várja magát. "Ha egyessel kezdődne a helyezésem, egy álom valósulna meg." (MTI)

  • A C döntőben ezúttal nem sikerült utolérni az indiai Bhokanalt, Pétervári-Molnár végül a második lett, így a 14. helyen végzett összesítésben.

  • már csak 500 van hátra, Pétervári-Molnár a harmadik továbbra is, az indiai nagyon vezet, de tegnap is ekkor fáradt el.

  • Pétervári-Molnár a legnagyobb csapásszámmal versenyezve a harmadik helyre jött fel. Egy hajohossznyira az argentin Rossótól.

  • A magyar a negyedik helyen áll. Az indiai megint nagyon elment, az uruguayi nagyon leszakad, a többiek együtt.

  • Utolsó riói húzása. Az evezősünk a C döntőben, a 13-18. helyért versenyez 14:50-től.

  • A francia Gael Monfils a japán Kei Nishikori ellen játszott a Rio de Janeiró-i olimpia férfi teniszversenyének negyeddöntőjében. A japán rövidítés után megnyerte az első szettet és a másodikban is nyerte az első játékot, amikor 40-40-es állásnál Monfils támadott, de a hálóba ütötte a labdát. A francia elégedetlen volt az ütéssel ezért instant-büntetésként le is nyomott néhány fekvőtámaszt. A második szettet meg is fordította és kiegyenlített Monfils, de a szoros döntő szettben ismét rövidítésre került sor, amit Nishikori nyert, így ő játszhat az elődöntőben Andy Murray ellen.

  • Azt már mindenki tudja, hogy Rafael Nadal és társa, Marc Lopez megnyerték a Rio de Janeiró-i olimpia férfi páros teniszversenyét, miután 2-1-re verték a román Mergea/Tecau duót. 

    A harmadik helyért az amerikai Steve Johnson/Jack Sock páros küzdött a Daniel Nestor/Vasek Pospisil képviselte kanadai párossal, és az amerikaiak két szettben (6-2, 6,4) győztek, így az ő nyakukba került a bronzérem. 

    Négy éve a Bryan-testvérek Bob és Mike győztek, nyolc éve a harmadikok lettek, most pedig Johnson és Sock hozták az érmet, így páros versenyben az amerikaiak az elmúlt három olimpián is dobogóra állhattak úgy, hogy teniszben mostanában nem nagyon villognak, Grand Slam versenyt egyéniben például 2003-ban tudtak utoljára nyerni. Igaz akkor rögtön kétszer is, Andre Agassi az Ausztrál Opent, Andy Roddick pedig a US Opent nyerte meg. Párosban is egyedül a Bryan-testvérek húzták őket, nekik van is tizenhat Grand Slam győzelmük, egy olimpiai arany és egy olimpiai bronzérmük. 

  • A Vasas SC-nél nagyon boldogok, egyelőre kizárólag Vasas-sportoló szerzett aranyat.

  • Meghalt a  francia teniszválogatott fizioterapeutája, Patrick Bordier pénteken a riói olimpián. A gyászhírt Denis Masseglia, a Francia Olimpiai Bizottság elnöke jelentette be. Bordier 2014 óta dolgozott a francia teniszezők mellett, sajtóértesülések szerint halálát szívleállás okozta az olimpiai faluban. (MTI)

  • Az ausztrál válogatott 0-0-ás meccs után büntetőkkel kiesett a brazil válogatott ellen. A meccs annyira lefárasztotta a játékosokat, hogy volt, aki még azt is elfelejtette, hogy kell egy palackból inni. Lisa de Vanna szerencséje, hogy van egy olyan csapattársa, mint Elise Kellond-Knight, aki mindig résen van.

    Same! #australiansoccer #olympics

    Leah Klein (@leahklein) által közzétett videó,

    Persze amilyen a dolgok természete, ilyen ivókísérlet megtörtént korábban is, egy hokimeccsen, jellemző, hogy akkor nem volt senki, aki figyelmeztethette volna a szomjas sportolót, hogy inkább próbálja meg a saját száját megcélozni.

  • Az atléták fognak hozzá, helyi idő szerint fél tízkor.

     ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion)

    14.30-17.45 (9.30-12.45) - délelőtti program

    15.50-16.55 (10.50-11.55): férfi diszkoszvetés döntő (Kővágó Zoltán)

    16.45-17.41 (11.45-12.41): hétpróba, távolugrás (Zsivoczky-Farkas Györgyi, Krizsán Xénia)

    VASÁRNAP 1.00-4.05 (20.00-23.05) - esti program

    1.00-1.45 (20.00-20.45): hétpróba, gerelyhajítás, A csoport (Zsivoczky-Farkas?, Krizsán?)

    2.15-3.03 (21.15-22.03): hétpróba, gerelyhajítás, B csoport (Zsivoczky-Farkas?, Krizsán?)

    3.53-4.12 (22.53-23.12): hétpróba, 800 m (Zsivoczky-Farkas, Krizsán)

    EVEZÉS (Rodrigo de Freitas Lagúna)

    14.50 (9.50): férfi egypár C döntő (Pétervári-Molnár Bendegúz)

    TOLLASLABDA (Riocentro - 4-es Pavilon)

    21.40 (16.40): női egyes, csoportmérkőzés: Sárosi Laura-Michelle Li (kanadai)

    VITORLÁZÁS (Dicsőség Jachtkikötő)

    18.00-22.30 (13.00-17.30): férfi (Vadnai Benjámin) és női (Érdi Mária) Laser 9., 10. futam, Finndingi (Berecz Zsombor) 7., 8. futam

    VÍZILABDA (Maria Lenk Uszoda)

    női csoportmérkőzés, 3. forduló, B csoport:

    18.00 (13.00): Magyarország-Egyesült Államok

  • Ezt az amerikai sztárcsillagász Neil deGrasse Tyson mondta, aki a Twitteren jegyezte meg, hogy az Egyesült Államoknak háromszor annyi érme van, mint a magyaroknak, csak éppen harmincszor nagyobb a lakossága, vagyis ehhez viszonyítva a magyarok szétrúgják az amerikaiak seggét. 

  • Az olasz röplabda-válogatott 17 éves játékosa, Paola Egonu 101 km/h is nyitással borzasztotta el az Egyesült Államok csapatát, ezzel új világcsúcsot állított fel a nigériai és benini szülőktől származó, de már Olaszországban született tehetség. Ő a második röplabdás, aki 100 feletti sebességgel nyit. Az eddigi rekord a szerb Tijana Boskovicsé volt, aki viszont nem olimpián követte ezt el. Az olimpiai rekord a török Neslihan Demiré volt, aki 2012-ben nyitott az egyik meccsen 97 km/h-val.

  • A felkelő nap az evezőspályáról nézve. Lesz ma egy magyar induló még, Pétervári-Molnár Bendegú az egypárevezős C döntőben (13-18. helyért) indul. Négy számban pedig éremosztás a sportág utolsó riói napján.

  • Jól érzi magát Miko Olavi Tokola finn súlyemelő, aki gyakorlata után elájult, és leesett a pódiumról a riói olimpián. A 23 éves versenyző pénteken harmadszori próbálkozásra kilökte a 175 kilogrammot, majd nagyot üvöltött örömében. Mikor aztán távozni akart, összeesett, és lezuhant az emelvényről.

    "Rendben vagyok, ilyesmi már régen nem fordult elő velem" - mondta az emelő, hozzátéve, máskor is járt már hasonlóan, és vélhetően a megerőltetéstől az agyából a testébe áramló vér okozza az ájulásokat.

    "Két hét múlva megnősülök, az ugyanolyan izgalmas, mint az olimpia" - árulta el.

  • Az ATV-ben beszélt erről Sós Csaba, a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, aki szerint az elnök az aznap elszállt többi esély miatt lehetett keserű. „Senki ne higgye, hogy Gyárfás ne örülne Katinka sikerének. Azt persze a sport iránt érdeklődők tudják, hogy több konfliktus volt Gyárfás és Hosszú Katinka között, ami után érthető, ha az elnök nem szalad a verseny után, hogy ő adhassa át az érmet."

  • Már a 2020-as olimpiára gondol Anthony Ervin, az 50 méter gyors riói bajnoka, aki pénteki sikerével a legidősebb egyéni számban aranyérmes úszó lett. A 35 esztendős amerikai - aki 1904 óta hazájának legidősebb férfi úszója, aki egyéni számban szerepelt olimpián - mindössze egyetlen századdal előzte meg a címvédő francia Florent Manaudout. "Megpróbálok majd bekerülni a tokiói csapatba is, ez természetes" - nyilatkozta. (MTI)