Katalin
3 °C
9 °C

A londoni vívás most nem lett volna elég

01
2016.08.13. 14:20

A kardvívó Szilágyi Áron a 2012-es londoni olimpián az első aranyat szerezte, ezzel nagy lökést adott a többi sportolónak, levette a vállukról valamelyest a terhet. Most neki jelentett könnyebbséget, hogy Szász Emese mindjárt az első versenynap felállhatott a dobogó legmagasabb fokára.

„Londonban olyan napom volt, olyan tudatállapotban voltam, ami azt hiszem, egyszer adódik egy vívó életében. Érinthetetlennek éreztem magam, amit az eredmények is visszatükröztek. A négy évvel ezelőtti vívásommal, meggyőződésem, hogy itt nem nyertem volna. Kevés lett volna. Van olyan nap, amikor minden jól sikerül. Ebben a mostani sikerben sokkal-sokkal több volt a tudatosság. Nem akarom ezzel degradálni az előző győzelmet, mert az is szép volt, de úgy érzem, hogy ez nagy különbség.”

A négy évvel ezelőtti sikeréről kifejtette egy korábbi interjúnkban, hogy csak képekben emlékszik rá, ezúttal ellenben szinte tökéletesen vissza tudta idézni, hogy mi történt a fehérorosz Bujkevics vagy éppen a koreai Kim ellen.

Szilágyi szerint csúcson maradni nehezebb, mint először feljutni oda, és szerinte nem véletlenül rögzülnek ezek a klisék. Be is igazolódott, mert a mostanit egy nehezebben kivívott győzelemnek érzi.

„Nem annyi volt, hogy lekopiztam, mit tettem Londonban, bár nagyon sokat tanultam belőle. Fontos tapasztalat volt, de a crtl+c és a ctrl+v nem működik a vívásban sem." 

Ez a győzelem most nem a kivételes napi formáról szólt, hanem a megfelelő, és jó időben hozott gondolatokról, a gyors döntésekről. Sokkal jobban elfáradt, sokkal jobban megterhelő volt neki, mint az előző aranyérem.

Már csak azért is, mert négy éve nem ő volt a favorit. Rióban azonban céltáblává vált, hiszen az útjába kerülő öt versenyző a címvédő olimpiai bajnokot látta benne, vagyis egy átlagos győzelemnél sokkal nagyobb hírértékűt.

De az, hogy ők jobban készültek ellenem, belőlem is 120 százalékot váltott ki.

 Névjegy

Szilágyi Áron 26 éves, Budapesten született kardvívó, a Vasas versenyzője. A Fazekas Mihály Gimnázium matematika tagozatán érettségizett, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakára jár.

London és Rio olimpiai bajnoka egyéniben egy Európa-bajnoki (2015), csapatban egy világbajnoki címmel (207) büszkélkedhet. 2008-ban, élete első olimpiáján a legjobb 16 közé került egyéniben.Már az első asszóban nem ment jól neki a vívás, nem volt könnyed, de küzdött, és megtalálta a jó megoldásokat. És egyre jobban elkapta a fonalat a nap végére. Kellett ehhez az is, hogy folyamatosan kiirtotta azokat a gondolatokat a fejéből, hogy mi lesz, ha nem nyer.

Még nagyobb inspirációt. Egyébként sem szeretem a langyos asszókat. Azt szeretem, ha megnyerem, nem pedig az ellenfél hibáit használom ki.” Hozzátette, hogy míg régebben reagáló, defenzív stílusú vívó volt, most a dominanciára törekedett, és már az első asszótól ez a küldetés kísérte végig a napját.

Rendszerint megpróbálta meglepni valamivel a riválisait, fontos volt, hogy az első tusokat ő adja, ami egy lélektani üzenet is: ez vár rá az egész asszóban, felesleges próbálkozni.

„Nem akartam cifrázni, cizellálni ezeket a helyzeteket, a vívás egyszerűsége is csodálatos olykor. Az egyszerűségből eredhet akár a kiismerhetetlenség. A vívók ugyanis ismerik egymást, vannak elemzések, pontosan tudjuk a kedvenc akciókat, vagy mit csinál az ellenfél, ha szorult helyzetben van. Ilyenkor nem árt egy kicsit visszanyúlni a múltba, előkeresni valamit, ami egyébként még régről a kezemben van, de mostanában nem használtam.”

Két napot aludt a sikerre, és most már úgy érzi, hogy a legnehezebb csörtéje az elődöntőben volt. Mert akkor meg kellett újulni, még egy támadásban közben is meg kellett lepnie az ellenfelét, különben a nála sokkal rutinosabb Kim kihasználta volna a lehetőséget.

Szilágyi négy éve Somlai Bélával érte el sikerét, most Decsi Andrással jött Rióba. Az Ázsiából hazatérő 40 éves szakemberrel egymásra találtak, új impulzusokat kapott tőle, ami a vívását még teljesebbé teszi. Azt mondta: 

a stílus nüanszokon múlik, és az ő stílusa most még eredményesebb lett.

Egy példával érzékeltette, hogy kell elképzelni azt, amikor kialakítják a stratégiát. „Van az úgy, hogy két ember ugyanazt gondolja egy ellenfélről, hogyan kell kibillenteni, mit kell tennie. Nem volt olyan, hogy a terveink szöges ellentétben álltak volna. Ezeket a gondolatokat pedig könnyű egy irányba terelni, ami az egyik legfontosabb dolog.

Elég csak annyi, hogy rákérdez, emlékszem-e arra, amikor legutóbb vívtunk, akkor mi történt, nem jött be egy bizonyos támadás, ezért tanácsos egy másikat választani. Nagy nyugalmat adott nekem a fontos pillanatokban.”

Szilágyi már a döntője után megemlítette, hogy vele együtt öten lettek, akik meg tudták védeni a címüket. Fuchs Jenő, Kárpáti Rudolf, Viktor Krovopuszkov, Jean-Francois Lamour.

Amikor a négy klasszis szóba került, szembetűnt, hogy mennyire őrzik a tradíciókat a sportágban, még egy kis életrajzot is adott róluk. Fuchs Jenőről – 1908-ban és 1912-ben nyert - például azt mondta, hogy miután az első világháború félbeszakította a karrierjét, megpróbálkozott a visszatéréssel, de nem tudott kijutni a a 28-as olimpiára. Amikor érezte, hogy gyengébb, félreállt az útból, nem szerette volna hátrányba hozni a csapatot.

„Az 1956-ban és 60-ban győztes Kárpáti Rudolfról tudom, hogy művészlélek és nagy operarajongó volt, azzal kapcsolódott ki. A francia Lamourról elég azt megemlíteni, hogy később a francia sportminiszter lett, nem utolsósorban Szepesi László volt a mestere.”

És ő milyen méltatást szeretne önmagáról, ha majd jön egy hatodik vívó, aki beáll a legendák sorába?

Szilágyi Áron örülne, ha nem felejtődne el a stábja, mert a győzelemből elengedhetetlen rész az övék. Többek között lélektanásszal is dolgozik, de ugyanilyen fontosnak tartja a gyúró, a Ferencvárosból megismert Bodnár József szerepét.

„Azt is írhatják, hogy egy dolgos, szorgalmas vívó vagyok és voltam, aki a technikáját nagyon sok szorgalommal érte el. Gyakorlás nélkül nem ment volna.

Nem vagyok őstehetség, és önmagában a tehetség nem elég az olimpiai bajnoki címekhez. A technikám nem a tehetségből fakad, hanem az alázatos gyakorlásból. A megfigyelésből és a kísérletezésből, végül a végrehajtásból.

Szilágyit olyannyira nem zavarta, hogy korábban a zászlóvivők nem nyertek aranyat, hogy nem is tudott erről a babonáról. 1948 óta most nyert először zászlóvivő, akkor a kalapácsvető Németh Imre mehetett haza arannyal.

„Számomra ez inkább ösztönző erő volt. A felkérést természetesen örömmel vállaltam el, amikor Szabó Bence felajánlotta. Bár volt bennem kétely, hogy bezavarhat-e a felkészülésbe. A pszichológusom viszont megmutatta nekem közvetlenül a verseny előtt, milyen büszkén vezetem a csapatot az olimpiára. Aki pedig egy küldöttséget vezet, annak kötelessége a jó szereplés.”

És hogy lesz-e triplázás?

„Talán nem is volt olyan interjúm, amelyikben erre ne tértünk volna ki. Ott szeretnék lenni Tokióban, nemcsak egyéniben, hanem csapatban is. Miért ne, persze, de addig még olyan sok idő van. Sőt, ha Budapest megkapja a 2024-es olimpiát, akkor ki nem hagynám azt a lehetőséget.”

Annyi azonban biztos, hogy egy darabig pihenni szeretne, otthon lenni, a jövő nyáron pedig megnősülni.