Bácsi Péter bronzéremért birkózhat

2016.08.14. 17:45

A két éve világ- és Európa-bajnoki aranyat szerző 75 kilós kötött fogású birkózó, Bácsi Péter fogyasztása remekül összejött, a mérlegelés előtti nap már csak egy kiló plusz volt rajta.

Az eddigi két olimpiája nem sikerült jól a Ferencváros birkózójának, nyolc éve megnyert bronzmeccset bukott el, négy éve pedig nyert állásnál megsérült.

Most nagyon készült arra, hogy a karrierjéből hiányzó érmet megszerzi Rióban.

A kubai Jaramillo ellenállásra sem képes ellene, 9-0-ra verte. A bolgár Alexandrovval szemben sem torpant meg, 8-0-val intézte el. Az azeri Murszazalijevtől az eddigi két meccsükön kikapott, most azonban 5-0-val átgázolt rajta.

Az első pontját egy lerántás után szerezte, majd mögé került, és eldobta. Amikor megintették a magyart, és leküldték, akkor sem tudott pontot csinálni.

Az elődöntőben az előző vb ezüstérmese - ezen kívül még négy érme van -, a dán Mark Madsen várt rá. Másfél perc után Bácsit megintették, a dán azonban nem tudta megpörgetni. Madsen tántoríthatatlan állt a kör közepén, ezzel pedig azt érzékeltette, hogy ő dominál.

Az első három percben nem volt pont, a fél perces pihenő után Bácsit ismét intették, ezért már egy pontot kapott a rendkívül masszív és kellemetlen stílusú dán. És még le is küldték a magyart.

Madsen tehetetlen volt, a következő intést ő kapta másfél perccel a vége előtt. Bácsinak akciót kellett csinálnia, de nem tudott. Megpróbálta az emelést, de nem sikerült.

A magyar ereje fogyott a hajrában, kétszer is közel került, hogy kitolja a szőnyegről a riválisa.

Sike András kapitány úgy értékelt, hogy az intések jogosak voltak. A szakember szerint ezt a meccset el kell felejteni, és pár óra múlva meg kell nyerni a bronzot. 

A bronzéremért a meccsek magyar idő szerint 21 órakor kezdődnek, de előbb az 59 kilós súlycsoport van a soron.

Bácsira az Abdvali-Nemes meccs győztese vár a bronzért. Az iráni meggyőzőbb volt, bár a vajdasági Nemes sincs rossz formában.