Cseh: Feszültséget és terhet raktam magamra, de Phelps inspirált

D  AS20160812120
2016.08.16. 13:20

Cseh László nem zárja ki, hogy a 2020-as tokiói olimpián is ott lesz, erről a Magyar Olimpiai Bizottság videójában beszélt. Nem mondott határozott igent, de azt mindenképp, hogy a budapesti világbajnokságon rajthoz áll. Utána pedig majd kiderül, milyen messze lesz tőle az olimpia, képes-e még vállalni egy hosszú felkészülést.

Fontos tanulságként jelölte meg, hogy ezen az olimpián ráébredt, nem mindenben ismeri saját magát.

„Bizonyos versenyhelyzetekre még rosszul reagálok. Feszültség és teher volt, amit magamra raktam. Ezért nem sikerült a 200 pillangó. Nem csak a verseny előtti pár napban jött ez ki, hanem egy hónappal ezelőtt is jelen volt, csak nem tűnt fel úgy, nem tudatosult. A mélyponton a feszültség elmúlik, és a mélypontokról fel tudtam állni” - mondta.

Magyarázat lehet, bő egy hónappal az olimpia derült ki, hogy Michael Phelps kijutott 200 pillangón is az olimpiára. A tavalyi vb-t Phelps még kihagyta - azzal egy időben kezdett újra versenyezni -, azt nyerte meg szenzációs hajrával Cseh az olimpiai bajnok Chad Le Clos előtt.

Arról, hogy egymással küzdöttek 2003-tól – 400 vegyesen akkor szerezte első ezüstjét Cseh - egészen mostanáig, így beszélt.

„Nagy és jó dolog volt, hogy ilyen hosszú időt együtt tudtunk versenyezni, sajnálom, hogy nem nagyon tudtam legyőzni. Ő inspirált, hogy mindig jobb legyek minden egyes edzésen, mutatta az utat, nemcsak nekem, az egész úszósportnak.”

Szimbolikusnak tartja, hogy egymás mellett álltak mindhárman a dobogón, úgy fejeződött be az olimpia.