Baji: Nem csak erőből és akaratból kellett volna megoldani

DEBRE20160816155
2016.08.17. 02:28

Baji Balázs negyedik lett a 110 gát első elődöntőjében, ami kevés volt a továbbjutáshoz. Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes elmaradt legjobbjától, 13,52-t futott. Nagyon csalódottan értékelt futama után az M4-nek. Ha hozza átlageredményeit, futhatott volna a döntőben.

Baji a legerősebb elődöntőbe került, jól kezdett, a hatodik gáton elöl volt a többiekkel, de aztán kiesett a ritmusból, mind a négy hátralévő gátat feldöntve lelassult.

Baji Balázs a 110m gátfutás elődöntőjében

„Joggal hihettem azt, hogy a döntőbe való vagyok. Jól elkaptam a rajtot, úgy éreztem ott vagyok az első kettőben, próbáltam mindent beleadni, többet is tettem bele, mint kellett volna, nem csak akaratból és erőből kellett volna megoldani. De ez a gátfutás, ezért imádom, tíz darab gát van, tíz darab hibázási lehetőségel" – nyilatkozta Baji.

„Sokkal több volt ebben. Szépen alakult az év, itt vagyok a második olimpiámon, de úgy gondolom, hogy lesz még lehetőségem javítani" – mondta könnyeivel küszködve.

Borítókép: MTI / Czeglédi Zsolt