Az első futam horror volt, de mára kijött a 110 százalék

32
2016.08.18. 18:57
Két magyar védte meg Rióban címét - eddig -, a vívó Szilágyi Áron és a kajakos Kozák Danuta, aki ezzel már négyszeres olimpiai bajnok. A magyar kajak-kenu sport történetében ő az első, akinek négy olimpiai aranya van.

Kozák Danuta második aranyérmét szerezte a riói olimpián, a páros 51 ezredes sikere után most 1,8 másodperccel, óriási fölénnyel, több mint egy hajóhosszal nyert. A sportágban nem tartanak nyilván világcsúcsot, most biztosan veszélyeztette volna, még ha szembeszél is volt, ami neki mindig előnyös.

Kozáké a 175. magyar aranyérem és a magyar olimpiatörténet ötszázadik magyar érme.

És még néhány fontos rekord:

  • Négy olimpiai aranyat eddig nem nyert magyar kajakos.
  • A jelenleg aktív sportolók közül ő a legeredményesebb.
  • Egyesben, párosban és négyesben, együtt, sem nyert eddig senki.
  • Egyéni számban eddig soha nem védte meg a címét magyar, most igen.

„Összefoglalták már ezt nekem, de nem ez a dolgom, hanem az, hogy tudásom legjavát nyújtva ott legyek a pályán, és gyorsan haladjak. Nehéz kommentálni ezeket a rekordokat, egy jeee-vel elég? Boldog leszek, ha majd tíz év múlva azt mondják, miattam kezdték el a sportot. Ma mindent beleadtam, maximális erő, szív és lélek volt ebben a futamban.

Nem figyeltem a többieket, csak az volt a célom, hogy kihajtsam magamat, ne maradjon bennem tartalék.

A 200-on győztes új-zélandi Lisa Carrington ki is esett a látókörömből. A betegség már a múlté, de az első futam még maga volt a horror hétfő délelőtt. Így visszanézve olyan, mintha álmodtam volna, annyira nem volt erőm, annyira legyengített a hasmenés” - magyarázta a győztes.

Hozzátette, ez már az a 110 százalék volt, ami minden esetben kell egy olimpián. Négy éve határozta el, hogy szeretné megvédeni a címét, így most valóra vált az álma. Tavaly egyesben Magyarországon is legyőzték – a szegedi Kárász Anna -, ezért ötszázon egyéniben nem volt a világbajnokságon.

Most viszont 250-től olyan sebességre kapcsolt, amit a többiek nem tudta követni, és amikor arra lehetett várni, hogy majd közelebb érnek hozzá a riválisok, akkor is simán növelni tudta az előnyét.

Schmidt Gábor főtitkár arról beszélt, hogy végig kellett meniük az úton edzőjével és vőlegényével, Somogyi Bélával. Mondták nekik, hogy veszélyes a technikai váltás, tanultak belőle, ezzel sportemberi nagyságuk is kiderült.

„Tavaly úgy gondolták, hogy a 200 győzelme is meglehet az 500 mellett, ezért technikát változtattak. Ami ellenben a 200-ra jó, az 500-ra nem. A rá jellemző stílus tavaly nem volt meg, a 200 gyorsabb mozgása elvitte.

Most visszatért a törzsből induló vízfogáshoz, ebben volt ő kiemelkedő régóta, és az eredményét láttuk. Az elején még izgultam, utána már nem kellett, folyamatosan növelte az előnyét féltáv után.

Az amerikai edzőtábor alatt nagyon jó híreket kaptunk róla, és láttuk is, milyen keményen dolgozott.”

Benedek-Ruzicic Dalma már szerb színekben versenyzett, ő is méltatta Kozák eredményét, és elismerte, nagyon kilóg most a mezőnyből, miközben nagy a harc a pozíciókért, egyért azért még csak verseny sem lehetett.

"Voltak meglepetések, nagy nevek még a döntőig sem jutottak el. Danuta képviseli az állandóságot. Szurkolok neki, hogy három aranyat nyerjen itt, megérdemli. Hihetetlen lenne, ha megcsinálná.”

Kozák ott lesz a női négyesben szombaton, és ami még egy olimpián sem sikerült, hogy a nők három aranyat nyerjenek, most könnyen összejöhet, még ha a németek erősek is. Az eddigi formát látva a magyarok is igen erősek. És ott van a hajójukban Kozák Danuta.