Máté, Mirella
11 °C
13 °C

Újrafuthattak, vonalra léptek, mégis döntősök, de nem biztos, hogy örülni fognak

2016.08.19. 10:42 Módosítva: 2016-08-19 10:42:19

Az amerikai női 4x100 méteres váltó ott lesz a döntőben, noha az odaútjuk nem volt a legzökkenőmentesebb. Amint megírtuk, az előfutamban az utolsó helyen értek célba, miután a brazil futók állítólag akadályozták őket, és kiejtették a botot.

Nem sokkal később a zsűri megengedte nekik, hogy újrafussák a távot, ami azért nem túl gyakori. Gyulai Márton, az atlétikai szövetség főtitkára szerint azonban az amerikaiak valószínűleg nem azzal mentek oda a rendezőkhöz, hogy újra szeretnék futni a távot, hanem szerettek volna a döntőbe menni. Ehhez azonban a rendezőknek ki kellett volna zárniuk egy csapatot, aminek elkerülése érdekében inkább elrendelték az újrafutást.

Az amerikaiak a kettes pályán aztán a legjobb eredménnyel jutottak tovább. Néhány szakmai blogon felmerült, hogy ez a futás sem volt az igazi, a képeken jól látszik, ahogy az utolsó váltó rálép a sávot elválasztó vonalra, ami a szabályok szerint tilos.

Gyulai Márton főtitkár azonban árnyalta ezt a szabályt, mert csak két esetben tiltják a vonalra lépést, és von maga után kizárást: ha ezáltal előnyhöz jut a futó (ez leginkább a belső ívre vonatkozik kanyarban), illetve ha valakit ezzel akadályoz, itt viszont egyik feltétel sem teljesült, így szabályosnak tekinthető.

Más kérdés, hogy a főtitkár megítélése szerint így sem jártak túl jól az amerikaiak, mert a döntőben az 1-es pályát kapták, ami a legrosszabb verzió, mert nagyon nehéz, ugyanis ott a legszűkebb a kanyar. Összehasonlításul: a legjobbnak a 8-as legkülsőbb pálya tekinthető, amely a legközelebb van az egyeneshez, a legjobb ívben, a leggyorsabban lehet ott futni .

Az 1-esen komoly hátrányba kerültek a futók, mondta Gyulai Márton az Indexnek.

A döntőt szombat hajnalban negyed négykor rendezik.