Kína kiakadt, hogy kiesett az újrafutó amerikai váltó miatt

2016.08.19. 05:29

A kínaiak teljesen kiakadtak azon, hogy a szervezők újrafutást engedélyeztek az amerikai 4x100-as váltónak, amelyik az előfutamban elejtette a botot a mellettük futó brazilok miatt. Az amerikaiak később ellenfelek nélkül futhattak, és a legjobb idővel kiejtették a legjobb nyolcból Kínát. 

A kínaiak felháborodtak, sőt óvtak is, mert szerintük szembe mentek a szabályokkal a rendezők. Kína a pályán, szabályszerűen harcolta ki a továbbjutást. Úgy vélik, az amerikaiak nem a brazilok, hanem saját hibájuk miatt ejtették el a váltóbotot.

Az ellenfél nélküli újrafutás valóban példa nélküli. A kínaiak egyik érve az, hogy egyedül könnyebb futni, hiszen megúszták azt a zavaró tolongást, ami a váltózónában szokott lenni.

A kínaiak mindent megpróbáltak azért, hogy futóik ott legyenek a döntőben. Óvásukba azt is beleírták, hogy az amerikaiak a szabályoktól eltérően nem viseltek egységes mezt futás közben. A helyzet megoldására két javaslatot tettek. Az egyik az, hogy futhasson kilenc váltó a döntőben. Egy öt- és egy négycsapatos futamból döntenék el a sorrendet. Ezekből azonban nem lett semmi, elutasították a fellebbezésüket.