Jusztina
11 °C
22 °C

Pars nem találta a sebességet, 7. lett kalapácsvetésben

2016.08.20. 04:43

Pars Krisztián négy évvel ezelőtt megnyerte az olimpiát Londonban, majd az utána következő három évben is sikeres volt. 2013-ban világbajnoki második lett, 2014-ben Európa-bajnokságot nyert, tavaly a negyedik helyet szerezte meg a vb-n.

Az idei szezonja is jól kezdődött, de combsérülése és gerincsérve is akadályozta a rendes felkészülésben, áprilisban meg is műtötték. A július közepén rendezett Gyulai Memorialon ijesztően gyengén teljesített, alig jutott 70 méter fölé, döntőbe sem jutott.

Ilyen előzmények után Pars nem gondolhatott a címvédésre, az is kérdés volt, hogy sikerül-e bejutnia a 12-es döntőbe. A selejtezője meglepően jól sikerült, 75,49 méteres dobásával a negyedik legjobb lett. Igazán nagyot ekkor még senki sem dobott, sőt az egész szezont uraló Pawel Fajdek be sem jutott a döntőbe.

Pars úgy tervezte, hogy az első három sorozat valamelyikében dobja a legnagyobbat. Nem kezdett rosszul, 74,77-vel a harmadik helyen állt az első sorozat végén. A dopping miatt többször eltiltott fehéroroszt Ivan Tyihon és a tadzsik Dilsod Nazarov állt előtte.

A magyar versenyző a második sorozatban 75,15-re javított, de így is hátrébb csúszott, a katari Ashraf Amgad Elseify tolta le a dobogóról. A következő körben is ugyanez történt, Pars nagyobbat dobott, 75,28-at, de a mexikó Del Real 76,06-ös kísérlete miatt visszaesett az ötödik helyre.

A negyedik körtől már látszott, Pars elfogyott, egyre kisebbek lettek a dobásai, bár stabilan 75 méter környékén maradt. Az ötödik sorozatban a szlovák Marcel Lomniczky nagyon beletalált a dobásába, 75,97-tel a negyedik helyre ugrott, ez azt is jelentette, hogy Pars hatodikra esett vissza. Az utolsó sorozatban a lengyel Wojciech Nowicki tett fel mindent egy lapra, és ez be is jött neki, 77,73-mal feljött a harmadik helyre. Pars utolsó dobása sem sikerült, így a hetedik helyen zárt.

Az olimpia bajnok Nazarov lett, 78,68-cal zárt, de 78,07-es dobásával is nyert volna a 77,79-g jutó Tyihon előtt.

„Igazából többet, 77 környékét vártam, nem találtam azt a sebességet, megpróbáltam hajtani,
de ennyit engedett ma a szervezet, ez van. Sajnálom, hogy nem sikerült följebb kerülni egy kicsit.
hiányzott a robbanékonyság, ha két-három hetem lett volna még, akkor az olimpia aranyért megyek" – mondta az M4-nek.

Eredmények: 1. Dilisod Nazarov (Tádzsikisztán) 78,68 m
2. Ivan Tyihon (Fehéroroszország) 77,79
3. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 77,73
....7. Pars Krisztián 75,28