Bolt benyomta a turbógombot, váltóval nyerte kilencedik aranyát

2016.08.20. 04:22

Usain Bolt kilencedik aranyérmét szerezte az olimpiákon, miután Rióban győzött a 4x100-as jamaicai váltóval. A tervei szerint ez volt az utolsó futása olimpián, jövőre még elindul a világbajnokságon, aztán visszavonul. A sprinter olyan atlétalegendákat ért utol, mint a szintén kilencszeres bajnok Carl Lewis és Paavo Nurmi. Egyedülálló sorozatot teljesített, megcsinálta a tripla-triplát. Három egymás utáni olimpián megnyerte a százat, a kétszázat és a 4x100-as váltót is.

Jamaica csak az ötödik idővel jutott be a döntőbe, az amerikai váltó mellett az Ázsia-csúcsot futó kínaiak és japánok, a kanadaiak is leelőzték. Igaz, Jamaica nem a legerősebb csapatával selejtezett, estére Jevaughn Minzie-t és Kemar-Bailye Cole-t lecserélték, Yohan Blake és Usain Bolt került be Asafa Powell és Nickel Asmeade mellé. 

A 4x100-as döntő szinte mindig USA és Jamaica párharcáról szól, a riói döntőben is erre lehetett számítani. Powell nem kapta el túl jól a rajtot, de nem került hátrányba a jamaicai csapat, biztonsági váltás után Blake kapta a botot. Neki és a harmadikként váltott Ashmeade-nek is csak annyi volt a feladat, hogy Boltot jó pozícióból indítsák.

Bolt egy picivel az amerikai és japán váltó mögött indult, de húsz méter alatt begyorsult, és pár lépés után maga mögött hagyta az ellenfeleket, az utolsó öt méteren már ki is engedhetett. Jamaica 37,27-es ideje, így is minden idők negyedik legjobb eredménye. Csak a négy éve futott világcsúcsuk jobb ennél. A második helyen a japánok jöttek be új Ázsia-rekorddal (37,60), harmadikként az Egyesült Államok finiselt, de túlváltás miatt utólag kizárták, Trinidad és Tobagót pedig pályaelhagyásért diszkvalifkálták, így Kanada szerezte meg a bronzérmet.

Usain Bolt kétszázas győzelem után is arról beszélt, hogy sportágaktól függetlenül akar legenda lenni, a futballista Pelé és bokszoló Muhammad Ali szintjére akar érni. Ez a kilencedik aranya nélkül is összejött már neki, de megdönthetelen sorozatával már ő maga is elhiheti.