Móric
9 °C
18 °C

Ha nem olvassuk egymás gondolatát, oda az arany

D  AS20160819019
2016.08.21. 17:37

Először sikerült a magyar kajakosnőknek a bravúr: három olimpiai arannyal térnek haza. Korábban is esélyesek voltak, de valami mindig hiányzott.

A riói olimpián Kozák Danutának minden sikerült, előbb a párost, aztán az egyest, végül pedig a négyest nyerte meg.

Ötszörös olimpiai bajnok eddig a tornász Keleti Ágnes, valamint az úszó Egerszegi Krisztina volt.

„Olvastam róluk gyerekként, persze, de még olyan hihetetlen, hogy én is ott leszek velük egy sorban a lexikonokban.

Álmomban nem gondoltam volna. Ági néniről láttam, milyen hajlékony volt még 90 év felett is, én egyelőre megélni szeretném azt a kort. Egerszegi úszását csodáltam.

Amíg sportolok, nem is foglalkozom a statisztikákkal, sokkal fontosabb, hogy a saját dolgomra, az edzésekre és a versenyzésre figyeljek. Ha majd hazaérünk, könnyebb lesz szembesülni a sikerekkel. Illetve, ha majd abbahagyom, akkor talán én is jó példa, miért kezdjenek el sportolni a gyerekek. Kajakozni is nagyon jó dolog például. Víz, környezet, idill, nem is folytatom” - mondta Kozák.

Ő egyébként 10 évesen kezdte a KSI-ben. A klubban kimagasló nevelőmunka folyt, mert amikor szóba hoztam az előző vagy a mostani olimpián a műhelyt, a szakemberek azt mondták, olyan szépen evez most is, ahogy Agócs Mihály annak idején megtanította neki a vízfogást.

És még egy fontos kapocs fűzi őt ehhez a klubhoz, ott ismerkedett meg Szabó Gabriellával, akivel most aranyérmes lett párosban. Akkor még Kozák ült elöl, később - már Fábiánné Rozsnyói Katalin irányítása alatt - cseréltek.

Időrendben haladtunk, amikor rekonstruáltuk a Rióban eltöltött napokat. Vasárnapról hétfőre keveset aludt, hasmenése volt, ami le is gyengítette.

„Abban az aranyban az volt a szép, hogy nem szóltunk egymáshoz, mégis vezényszó, hoppolás nélkül tudtuk, még egyszer oda kell tenni magunkat, különben a németeké az arany.

Nem gyakori az olyan verseny, amikor egy páros az utolsó, a legfontosabb szakaszon még tud újítani, inkább az a megszokott, hogy az üldöző nyer. Ez nagyon jó érzés volt.

Nekem is, Gabinak is, mert úgy tudtunk váltani, hogy ugyanazt éreztük. Ugyanarra a gondoltunk, ebben segített az a 20 eltöltött év, hogy szavak nélkül is megértsük egymást. És mindkettőnkben volt még erő, mert jól felkészültünk erre a szezonra.”

Szabó rögtön arra tért ki, amikor szóba hoztam ezt a befutót, amikor csak 51 ezredmásodperc volt a két hajó között, hogy hibáztak, mert reálisan nagyobb különbséggel kellett volna nyerniük.

„Sok hibát láttam. Nem is akartam visszanézni még egyszer, mert még a végén nem is mi nyerünk, hanem a németek” - viccelődött.

Az ellenben nem volt vicces, hogy Kozák betegsége miatt volt némi félelem bennük. Szabó úgy gondolja, sorsszerű volt, hogy eddig soha ilyesmi nem történt, most, életük legnagyobb lehetősége előtt beütött a krach. És az is sorsszerű, hogy ezen felülemelkedtek.

Szabó olvasatában Somogyi Béla volt a kulcsszereplő, az edző végig nyugtatta őt, hogy minden rendben lesz, iszonyú keményen edzettek. Épp azért, hogy ilyen helyzetekre legyen miből meríteni, ne menjen a kondíciója.

„Béla őrizte a pánikot” - vágott vissza egy újabb viccel Kozák.

„A páros döntője után mindenki megnyugodott, mert ha ilyen állapotban képes voltam jó teljesítményre, akkor már csak nem jön újabb baj. Megnyugvás volt nekem is. Ha ezt hoztuk, ha ezt a német párost vertük, akkor a folytatásban sem lehet baj” - fordította komolyra a szót.

Egyesben tartott az ellenfeleitől, de szerencsére ők is féltek tőle, mert az előfutamban jól ment, és hát mégiscsak ő volt a címvédő. Mivel olimpiáról van szó, akik esetleg korábban visszafogottabbak voltak, most nagy formába kerülhetnek.

„Sokszor kérdezik tőlem, hogy rangsorolnám az aranyakat. Nincs fontossági, nincs érzelmi sorrend. Mindegyiket szeretem, és mindegyiket másért szeretem, mindegyik eufóriát okozott.

Az első azért hozott extázist, mert az első volt. A másodikat egyesben nyertem négy éve, a harmadikkal lett teljes a gyűjteményem, már itt Rióban, mert nem nyertem addig még párosban. A negyedik, az újabb egyes azért áll közel hozzám, mert címet védtem, és ez nem gyakori. Az ötödik pedig azért, mert a négyesben sem volt még címvédés. Nem szeretném egyiket sem megsérteni, ha kiveszem valamelyiket a sorból.”

Azt kérdeztem tőle, hogy a többiek előtt vezéregyéniségnek számít-e, de csak rázta a fejét. Arra emlékeztetett, hogy ő csak követi az előtte ülő Szabó mozgását. Az erő hátulról jön, a hátsó két embernek kell tolnia a hajót.

Amikor arról beszélnek, milyen csapásszámmal menjenek, nem az ő szava a döntő, hanem konszenzus alapján alakul ki.

Ki lehet őt javítani, ha rosszul gondol valamit, erről szól egy csapathajó. Nincs kőbe vésve, hogy az egyéniben győztesnek dominálnia kell a négyesben. Az övé csak egy vélemény a többi közül.

„Csipes Tamara új ember volt tavalyhoz képest, de már mentünk vele régebben, odafigyelek arra, amit mond. Segítjük egymást lelkileg és mentálisan is, ha éppen szükséges, nemcsak munkakapcsolatról van szó.”

Reméli ugyanakkor, hogy önbizalmat ad a többieknek a jelenléte, hogy ha már nyert korábban két aranyat, akkor a négyesben sem veszíthetnek.

Kozák az előző olimpia után, a sikerek után edzőt váltott. A másik háromszoros riói bajnokhoz, Hosszú Katinkához hasonlóan az ő felkészítését is a vőlegény vette át. A magyar sport sikerességének fontos modelljéről beszélünk. Amikor a versenyző többet tesz meg a sikerért, mert érzelmileg is kötődik az edzőjéhez.

„Ha rosszul csinálok valamit, akkor megdorgál, ha jól, ugyanúgy megdicsér, mint más edző. Nekem figyelemre volt szükségem, amit tőle megkapok. Nem egyvalaki lettem a csoportban, hanem egy olyan versenyző, akinek az edzője, rám figyel. Ezt a figyelmet igényeltem. A munka ettől még nem változik. Nincs lazítás, nincs elnézés. Ha fáj az edzés és a sírás kerülget, otthon megbeszéljük, hogy összeszorított fogakkal fel kell állni akkor is, ha nincs erőm, ha szédülök is. Nem esett jól, hogy nem jutottam ki egyesben tavaly a vb-re, de végigmentünk az úton. Az a technika nem jött be, változtattunk. Törzsből kell eveznem, és most szerencsére az aranyakról beszélünk.”