Vilhelmina
11 °C
16 °C

Edzőmeccs lett az olimpiai döntőből

2016-08-21T203715Z 1661378655 RIOEC8L1LA2AZ RTRMADP 3 OLYMPICS-R
2016.08.21. 22:35

Hatalmas elvárás volt az amerikai kosarasokkal szemben az olimpiai tornán, de igazán csak egy meccsen, pont a döntőben mutatták meg, mire is képesek: a csoportkörben csak 3 ponttal vert Szerbia ellen 96-66-ra nyertek, sorban harmadik aranyérmüket szerezve.

Mindhárom győzelemnél – no meg a kudarcként megélt athéni harmadik helynél is – ott volt a keretben Carmelo Anthony, aki harmadik aranyával minden idők legeredményesebb kosárlabdázója lett olimpián, ennyit még a Dream Teamből sem nyert senki. Két aranya Anthonyn kívül csak LeBron Jamesnek és David Robinsonnak van, illetve Anthonynak már három van.

A döntő viszont nem róla, vagyis elsősorban nem róla szólt. A nyáron csapatot váltó Kevin Durant például 30 pontig jutott, Anthony 7-tel zárt. Neki ez volt az utolsó olimpiai meccse, Pekinget és Londont is figyelembe véve végig veretlenül meneteltek.

Anthony a meccs utáni interjú közben el is érzékenyült, amikor arról beszélt, hogy három olimpiai arany után ez a vége számára a válogatottban. A közönség eközben a becenevét, a Melót skandálta.

 

Hogy mennyire sima volt a döntő, azt ez a DeMar DeRozan-kosár mutatja talán a legjobban, a szerb védők teljesen hatástalanok voltak.

 

De az edző Mike Krzyzewski is utoljára irányította a csapatot, a folytatásban a San Antonio Spurs vezetőedzője, Gregg Popovich veszi majd át a helyét. Krzyzewski három olimpiai és két világbajnoki arany után hagyja ott a csapatot.