Leszállt Budapesten az aranygép

DSZZS20160824016
2016.08.24. 08:27

Szerdán 8 óra után leszállt Budapesten az aranygép, amellyel hazatértek Rio de Janeiróból azok a magyar sportolók, akik utolsóként még az olimpia helyszínén tartózkodtak, írta az MTI.

Több ezren várták az olimpikonokat a Syma-ban

Az érmet nyert versenyzők közül a három arany- és egy ezüstéremmel záró úszó, Hosszú Katinka, a párbajtőrben olimpiai bajnok Szász Emese, az aranyérmes női kajaknégyesből Szabó Gabriella, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina, továbbá a férfi párbajtőrcsapattal bronzérmes Rédli András érkezett meg most.

A járattal csaknem 150 fő érkezett, köztük sportolók, kísérők, orvosok és a MOB stábjának tagjai is. Kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőgépet.

A küldöttség köszöntése a Syma Csarnokban volt, ahol több ezren várták az olimpikonokat.

A hivatalos köszöntés fél 10 után kezdődött, a magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, Hosszú Katinkával, és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba.

  Az olimpiai himnusz után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely nagyon sok magyar embernek okozott gyönyörű perceket, órákat és napokat.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter arról beszélt, nagy élmény, hogy sikerek idején az idegen emberek is közeli ismerősökké válnak, és a jó nemzetből jó család válik.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek.

Magyarország nyolc arannyal, három ezüsttel és négy bronzzal zárta a riói játékokat.

Borítókép: MTI / Szigetváry Zsolt