Az egyetlen sport, amiben háttal közeledsz a cél felé

GettyImages-539173832
2016.08.02. 15:30

Talán kevesen gondolnák, de az evezés az egyetlen olyan sport, ahol a résztvevők a célvonalnak háttal versenyeznek. Két nemben, összesen 14 versenyszámban avatnak bajnokot.

Szabályok

A versenyt regatta, azaz kieséses rendszerben rendezik, elő-, közép- és reményfutamok után alakul ki a döntő mezőnye, amelyben hat egység indulhat. A táv hossza 2000 méter, 250 méterenként vannak időmérő pontok. A legrövidebb hajója az egypárevezősöknek van (8,2 méter), míg a leghosszabb hajóban a nyolcasok ülnek majd (18,9).

Szakág szerint kétféle evezést különítünk el. Létezik a váltott evezés: a hajó a jobb és bal oldalon váltakozva elhelyezett evezőkkel eveznek. A hajó orrától a legtávolabbi a vezérevezős. A másik szakág a párevezés (scull), ekkor az evezős mindkét kézben fog egy-egy lapátot, a test mozgása a guruló ülésen párhuzamos a hajó gerincével, a mozgás teljesen szimmetrikus.

A magyarok

Magyarország eddig három éremmel büszkélkedhet. 1908-ban Levitzky Károly egypárevezésben lett megosztva harmadik. 1948-ban, Londonban a Szendey Antal, Zsitnik Béla és Zimonyi Róbert kormányos kettes harmadik, 1968-ban, Mexikóvárosban a Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal kormányos nélküli négyes második lett.

Most hárman jutottak el Rióba: Juhász AdriánPétervári-Molnár Bendegúz és Simon Béla.

A sportág legendás olimpiai alakja a román Elisabeta Lipa 1984-ben nyerte az első olimpiai aranyát, majd húsz évvel később az ötödiket, nyolc olimpiai érmével a legsikeresebb evezős. A férfiaknál Steve Redgrave öt egymás utáni olimpián – 1984 és 2000 között – tudott az első lenni. Ugyancsak öt aranya van egy másik román hölgynek, a párosban és nyolcasban első Georgeta Damiannak.

Néhány érdekesség a sportágról

Dr. Benjamin Spock, a világhírű gyermekgyógyász is nyert olimpiát. 1924-ben, nyolcasban lett első. 1928-ban a vízen úszó kacsák miatt állt meg félúton az ausztrál Henry Pearce. Később aztán folytatta a versenyt, megnyerte a negyeddöntőt, majd később az olimpiát is.

Minden idők legfiatalabb olimpiai bajnoka egy 12 éves francia fiú, aki 1900-ban nyert olimpiát kormányos kettesben. A fiatal kormányos az díjátadó ünnepségen még ott volt, utána viszont eltűnt, így sosem derült ki a személyazonossága. A legidősebbet viszont ismerjük, ő a brit Guy Nickalls, aki 1908-ban, 41 éves lett a legjobb.

Az evezés már az 1900-as párizsi játékokon szerepelt a műsorban, a könnyűsúlyúak az 1996-os atlantai olimpián állhattak először rajthoz.

(Borítókép: Warren Little / Getty Images Sport)