Jusztina
12 °C
23 °C

Fontos hiányzókkal, de aranyéremre éhes Djokoviccsal és Babossal kezdődik a tenisz

GettyImages-497910330
2016.08.03. 13:11

Teniszből férfi és női egyéni, férfi és női páros, valamint második alkalommal ismét vegyes páros versenyszámot is rendeznek az olimpián, amin a világelső Novak Djokovics első érmére hajt, Andy Murray és Serena Williams címvédőként indul. Többen viszont a zikavírus miatt hiányoznak.

Mi is az a tenisz?

Ha ismeri a szabályokat, és nem akar arról olvasni bővebben, hogy az egyéniben a belső, egyes oldalvonalak, a párosban a külső, páros oldalvonalak számítanak, a teniszmeccs pedig szettekre, azon belül pedig játékokra oszlik, akkor ugorjon az olimpián érvényes speciális szabályokról szóló részhez.

Viszont az alapokra visszatérve: a két ellenfél felváltva adogat az alapvonal mögül – a párosban pedig a páron belül is folyamatosan cserélődik, ki szervál éppen –, ilyenkor a háló felett a keresztirányú adogatóudvarba kell beütni a labdát, amit az ellenfél fogad, és jó esetben szintén visszaüt a háló felett (return), amiből kialakul a labdamenet.

Ha az első szerva a hálóban köt ki, vagy az adogatóudvaron kívül ér földet, akkor érvénytelen. Ilyenkor az adogatónak lehetősége van egy második szervára is, ha viszont azt is elrontja, akkor bukja a pontot kettős hibával. Ha az adogatás hálót ér, de egyébként érvényesen pályára pattan, akkor meg kell ismételni a szervát.

Pontot lehet nyerni közvetlenül az adogatással, amit ásznak neveznek, ha az ellenfél hozzá sem tud érni. A labdamenet közben a hasonló befejező ütés nyerőnek számít, míg a nem várt helyzetben a hálóba vagy a pályán kívülre ütött, rendszerint könnyű labdát ki nem kényszerített hibának számolják. Az ászok is nyerő ütésnek, míg a kettős hibák is ki nem kényszerített hibának számítanak. Általában ennek

a két mutatónak az aránya már jó fokmérője egy játékos éppen aktuális teljesítményének.

Az egyes adogatójátékokat már négy egymást követően megnyert ponttal (15, 30, 40, majd a befejezés) nyerheti egy játékos, ha viszont mindkettőjüknek három-három pontjuk van, akkor egyenlő (Deuce) az állás. Innen két egymás után megnyert pont kell egy játékosnak. Ha valaki elnyeri az ellenfél adogatását, akkor brékel.

Ez azért fontos, mert az a játékos nyeri a szettet, amelyik előbb éri el a saját adogatásokkal és az ellenféltől elvett gémekkel együtt a 6 játékot, vagy ha 5:5 van, akkor egy brékkel együtt 7:5-öt. Ha viszont 6:6 az állás, akkor tie break, rövidítés következik, és annak győztese viszi 7:6-ra a szettet. A legtöbb tornán két nyert szettre megy egy meccs, a négy nagyon, a Grand Slameken (Australian Open, Roland Garros, Wimbledon, US Open) viszont a férfiaknál három játszmát kell hozni a győzelemhez, vagyis ötszettes maratoni meccsek is kialakulhatnak.

Lesz valami változás az olimpián?

Az olimpián több tekintetben különleges rendszer lesz érvényben, ezeket érdemes tudni a lebonyolításról:

  • minden meccset két nyert szettre játszanak, viszont a férfi döntő a GS-ekről ismert három nyert szettig tart majd.
  • a két elődöntő vesztese is összecsap majd a bronzmérkőzésen.
  • a döntő játszmák végén a legtöbb Grand Slamhez hasonlóan (a US Open kivétel ebből a szempontból) nincs tie break.
  • a vegyes párosban a döntő szett helyett champions tie breaket játszanak, vagyis az a duó győz, amelyik előbb ér el 10 pontot (vagy ha mindketten elérnek odáig, akkor amelyik kétpontos különbséggel nyer).
  • az egyéniben 64-es tábla van (mint az 1000-es tornák esetében), a párosban 32-es, a vegyes párosban pedig 16-os. Ez azt jelenti, hogy az egyéni győzelemhez hat meccset kell megnyerni.
  • az olimpiai versenyt az észak-amerikai tornákon használt keménypályás borításon rendezik, vagyis a meccsek már az augusztus végén kezdődő US Open felvezetésének is tekinthetők.
  • ezúttal nem járnak majd ATP- és WTA-pontok az olimpiáért.

Itt vannak a legjobbak?

A férfiaknál a világelső Novak Djokovics és a második helyezett Andy Murray is indul az olimpián. A Roland Garroson a karrier Grand Slamet (mind a négy nagy torna legalább egyszer) és a nem naptári évben elért Grand Slamet (egyszerre, de nem egy éven belül volt ő az uralkodó mind a négy nagy tornán) is teljesítő szerbnek eddig egy Pekingben megnyert bronzmeccs a legjobbja, most viszont jó esélye van az aranyéremre, míg a skót címvédőként vág neki a versenynek.

A sérülésekkel bajlódó Rafael Nadal esetében sokáig nem lehetett kizárni, hogy csak vegyes párosban indul el a Roland Garros-bajnok Garbiñe Muguruzával az oldalán. A legutolsó hírek szerint viszont végül minden versenyszámban pályára lép.

Számos fontos hiányzó is van, az első tízből összességében öten nincsenek Rióban. Tomas Berdych és a wimbledoni döntős Milos Raonic a zikavírus miatt hagyja ki az olimpiát, míg a 17-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federer másfél héttel a kezdés előtt jelentette be, hogy sérülés miatt a szezon teljes hátralévő felét ki kell hagynia. A másik svájci, Stan Wawrinka pedig napokkal az olimpia kezdete előtt jelezte visszalépését.

A nőknél indul az összes idei Grand Slam-győztes: a londoni olimpia aranyérmese, Serena Williams, Angelique Kerber és Garbiñe Muguruza is. Az első tízből szintén a zikavírus miatt nem jött el Simona Halep, Viktorija Azarenka pedig gyermeket vár. A négy éve ezüstérmes Marija Sarapova megbukott meldoniummal, és mivel ügyében csak szeptemberben döntenek véglegesen, egyelőre pedig biztosan nem játszhat, ezért nem indulhat az olimpián.

Magyar indulónak is szurkolhatunk?

Egyéniben Babos Tímea az egyetlen magyar teniszező az olimpián. Babos egyéniben 44. a világranglistán, de kitűnő párosjátékos is, a páros ranglistán a 12. helyen áll. Legutóbb Wimbledonban döntőt játszott partnerével a Williams testvérek ellen. Az olimpián párosban Jani Réka-Luca lesz a partnere. Babos idén egyébként legyőzte már Venus Williamset is, a magyar teniszezővel készült interjúnkból pedig más érdekességek is kiderülnek>>>