Visszavonul a darts legnagyobb legendája

2017.01.28. 16:05 Módosítva: 2017.01.28. 16:24

Amikor Pelé abbahagyta, vagy amikor Michael Jordan befejezte a kosárlabdát, vagy éppen az atléta Usain Bolt jelenti be, hogy befejezi. Körülbelül ekkora jelentőségű a darts legendájának, Phil Taylornak is bejelentése, aki a hétvégén zajló The Masters előtt közölte, ez az utolsó idénye.

A Stoke-on-Trentben született, az iskola után vasipari munkásként dolgozó Taylort egy másik legenda, Eric Bistrow fedezte fel, akinek kocsmájában iszogatott munka után és dobált a táblára. Az ötszörös világbajnok egyből felfedezte, hogy kincsre lelt és menedzselni kezdte.  Az ő pénzéből utazott el először 1987-ben Las Vegasba, az akkori időben fontos versenyre, a Las Vegas Desertre, amelyet aztán 2002 és 2009 között ötször nyert meg.

Taylor 1987-ben csatlakozott az akkori egyetlen világszervezethez, a BDO-hoz, majd ő volt annak a majdnem húsz játékosnak az egyike, aki 1993-ban alapítóként ott volt a ma már az elsőnek számító PDC születésénél.

A BDO-ban 1990-ben és 1992-ben lett világbajnok, a PDC-ben 14-szer, egészen zseniális, a mai napig és még sokáig utolérhetetlen rekorddal. 1995 és 2002 között nyolcszor senki sem tudta legyőzni, utána még hatszor lett világbajnok. A sportág legfontosabb sorozatainak számító versenyekből  1995 óta összesen 64-et nyert meg. Egyedül a most zajló The Masters sorozatban nem ő a csúcstartó.

Lehet, hogy összeesküvés-elmélet, de Michael van Gerwen elképesztő fölénye is előrehozta a búcsú pillanatát. Az öreg, a The Power már annyi mindent megnyert, hogy semmi kedve, egy kopasz holland ellen elveszíteni minden döntőt.

Phil Taylor befejezi . A sportág leges legnagyobb legendája a 2018-as világbajnokságon még biztosan elindul. Mi lenne nagyobb dolog, mint ezt a csodálatos karriert egy 15. vb-címmel befejezni. Ezt is, és minden mást a profi dartsról a 9nyil.blog.hu úgy is megír .