Lehet-e a Nemzet Sportolója egy erdélyi legenda?

2017.05.18. 18:03

Május harmincadikán ülnek össze a Nemzet Sportolói, hogy az olimpiai bajnok súlyemelő, Földi Imre megüresedő helyére megválasszák a tizenkettedik tagot.

A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tag személyére, és a legtöbb szavazatot kapott nevét a sportpolitikáért felelős miniszter terjeszti a kormány elé.

A Nemzet Sportolója az a személy lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és aktív sportpályafutását követően is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

  • A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András, Hammerl László, Bíróné Keleti Ágnes, Kárpáti György, Kulcsár Győző, Magyar Zoltán, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál, Székely Éva és Weltner Györgyné Ivánkay Mária.  
  • Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő és Földi Imre.

Pillanatnyilag három vívó és két tornász van a legjobbak között, míg az indulásnál, még Gyurcsány Ferenc sportminisztersége idején figyeltek arra, hogy egy sportágból csak egyvalakit válasszanak be. A futballt csak azért képviselték ketten, mert Puskás mellett az egyetlen aranylabdás, Albert Flórián sem maradhatott ki. Egy időben tizenhárman voltak, mert az Aranycsapat még élő tagjait egyszerre választották be.

A futball azonban most hiányzik, de küzdősportokat képviselő egykori klasszis sincs most benne.

Régi dilemma, ha már a nemzetet testesíti meg ez a szűk kör, akkor bekerülhet-e például Bölöni László. Aki már elmúlt 60 éves, és Puskáshoz hasonlóan BEK-győztes, igaz a magyar válogatottban nem léphetett pályára, mert Erdélyben született. Romániában ugyanakkor 108-szor volt a válogatott tagja, ám most Budapesten is él, édesanyja pedig régóta itt van.

Ha a magyar válogatottból indulunk ki, akkor Dunai Antal, Palotai Károly (BEK-döntőt vezetett) vagy Mészöly Kálmán jöhet szóba, valamennyien olimpiai bajnokok.

Ha pedig a küzdősportok jönnek szóba, ott is vannak legendák szép számmal: Hegedüs Csaba a századik aranyat szerezte, Kocsis Ferenc edzőként is nagyot alkotott, Növényi Norbert nemrég, 2013-ban még világbajnok volt.

Az ökölvívó Gedó György 1972-ben győzött az olimpián, a gerelyhajító Németh Miklós 4 év múlva. Később olyan gerelyt fejlesztett ki, ami nélkül elképzelhetetlen lett volna egy olimpiai döntő.

Az asztalintenisz akkor még nem volt az olimpián, amikor Jónyer István sorra nyerte a világbajnokságokat.

De az is szimbolikus lenne, ha Monspart Saroltára esne a választásuk a zömmel az olimpiákon jól szereplő sportolóknak.