A riói vívóhősöknek Eb-ezüst és bronz jutott

2017.06.15. 17:37

A tbiliszi vívó Európa-bajnokságon a Rióban másodszor is olimpiai aranyérmes Szilágyi Áron a német Max Hartunggal vívta a döntőt.

A két évvel ezelőtti Eb visszavágója volt a csörte, és sajnos szó szerinti visszavágó volt, mert két éve Szilágyi nyert, most azonban gyorsan három tusos hátrányba került, és a félidőben már 8-3-ra vezetett a robbanékonyabb, és energikusabb német.

Egy pillanatra tűnt csak úgy, hogy a Vasas vívója fel tud zárkózni, de a folytatásban nem találta a jó tervet, és végül 15-7 lett.

Az erdélyi mesterrel, Szabó Vilmossal felkészülő Hartung két magyart is elbúcsúztatott a fináléig. 

A párbajtőrben szintén riói győztes Szász Emese az elődöntőben 15-13-ra veszített az orosz Kolobova ellen, ez pedig bronzérmet jelentett neki. Szász a 16 között nagy meccsen, egy találattal verte Rizzit, az volt a legszorosabb meccse.

A 16 éves Pusztai Liza hétfőn kardban már nyert egy bronzot, a magyar küldöttség tehát három éremnél jár.

NŐI Párbajtőr

  • a 64 között: Szász-Kovács Emese-Ana Sel (szerb) 15-9, Kun Anna-Pauline Brunner (svájci) 15-11, Budai Dorina-Monika Sozanska (német) 8-6, Kristina Kuusk (észt)-Mihály Kata 15-11
  • a 32 között: Szász-Kovács - Magdalena Piekarska (lengyel) 15-8, Kun - Niki-Katerina Szidiropulu-Krisztodulu (görög) 15-9, Ewa Nelip (lengyel)-Budai Dorina 14-13
  •     a 16 között: Szász-Kovács - Giulia Rizzi (olasz) 13-12, Nelip-Kun 15-13
  •     negyeddöntő: Szász-Kovács - Olena Krivicka (ukrán) 15-12
  •     elődöntő: Alexandra Ndolo (német)-Julia Beljajeva (észt) 15-12, Violetta Kolobova (orosz) - Szász-Kovács 15-13
  •     döntő: Kolobova-Ndolo 15-10
  •     A végeredmény: 1. Violetta Kolobova, 2. Alexandra Ndolo, 3. Szász-Kovács Emese és Julia Beljajeva, ...16. Kun Anna, ...28. Budai Dorina, ...44. Mihály Kata

FÉRFI KARD

  • a 32 között: Szilágyi Áron-William Deary (brit) 15-6, Gémesi Csanád-Kiril Kirpicsou (fehérorosz) 15-8, Szatmári András-Enver Jildirim (török) 15-7, Decsi Tamás-Curtis Miller (brit) 15-7
  • a 16 között: Szilágyi-Bolade Apithy (francia) 15-11, Gémesi-Björn Hübner (német) 15-6, Decsi-Vincent Anstett (francia) 15-13, Max Hartung (német)-Szatmári András 15-4
  • negyeddöntő: Szilágyi-Benedikt Wagner (német) 15-8, Szandro Bazadze (grúz)-Gémesi 15-7, Hartung-Decsi 15-4
  • elődöntő: Szilágyi-Luca Curatoli (olasz) 15-10, Hartung-Bazadze 15-11
  • döntő: Hartung-Szilágyi 15-7
  • A végeredmény: 1. Max Hartung, 2. Szilágyi Áron, 3. Luca Curatoli és Szandro Bazadze, ...5. Decsi Tamás, ...7. Gémesi Csanád, ...10. Szatmári András