Aranyérmes a férfi öttusa-válogatott

2017.07.23. 19:23 Módosítva: 2017.07.23. 19:24

Aranyérmet nyert a Kasza Róbert, Demeter Bence, Marosi Ádám összeállítású csapat a minszki öttusa Európa-bajnokságon vasárnap, és Kasza jóvoltából egyéniben is jutott érem - egy ezüst - a magyaroknak.

Demeter Bence negyedik, Marosi Ádám hatodik, a döntő negyedik magyar résztvevője, Demeter Gergely pedig 20. lett. Győzött az oroszok olimpiai és világbajnoka, Alekszandr Leszun, míg a harmadik helyre a francia Valentin Belaud futott fel. Csapatban még az oroszok és a franciák állhattak fel a dobogóra.

Kasza, Demeter Bence és Marosi jó úszással és nagyszerűen sikerült vívással alapozta meg, hogy a kombinált számban egyéni éremért futhasson, gyakorlatilag a verseny során végig az élmezőnyben álltak mindhárman. Még úgy is esélyesek voltak a dobogóra, hogy a lovaglásuk nem sikerült tökéletesen. Kasza második, Demeter Bence harmadik, Marosi nyolcadik volt a kombinált szám előtt. Azzal, hogy hárman az első hat között végeztek, fölényesen nyerték meg a csapatversenyt.

"Ez már az ötödik egyéni érmem Európa-bajnokságon, eddig egy bronzot és négy ezüstöt nyertem" - mondta az MTI-nek Kasza, aki tavaly is második volt.

Felidézte: a lövészetes futásban olyan helyzetet akart teremteni, hogy a végül győztes Leszunnak a negyedik körben már meg se forduljon a fejében, hogy küzdjön az első helyért, emiatt nem sikerült jól az utolsó lövészete.

Ugyanakkor kiemelte, különösen örül annak, hogy a csapatnak sikerült győznie.

"Úgy érzem, majdnem mindenki kihozta magából, amit szeretett volna" - kezdte értékelést Martinek János szövetségi kapitány. - Talán csak Bence nem, akinek nagyon nagyot kellett futnia a selejtezőben a döntőbe jutásért, és most azt mondta, a végén emiatt hiányzott belőle az erő, hogy megtartsa a helyét vagy előrelépjen."

A szakvezető szerint ugyanakkor Kasza mellett akár Demeter Bence és Marosi is érmes lehetett volna.

"Ádám is már a negyedik helyen futott a harmadik körben, de a következő lövészetét elrontotta" - folytatta.

Martinek kiemelte, hogy egész nap csapatként tudtak küzdeni.

Az Eb-n a magyarok eddig négy érmet szereztek, mivel a vasárnapi sikereket megelőzően szombaton a női versenyben Kovács Sarolta egyéniben, illetve Földházi Zsófiával és Alekszejev Tamarával csapatban második lett.

Férfi egyéni verseny, Európa-bajnok:

1. Alekszandr Leszun (Oroszország) 1462 pont

2. Kasza Róbert 1458 (úszás: 2:05.21 perc/300 pont, vívás: 26 győzelem/8 vereség/262 pont, lovaglás: 286 pont, lövészet-futás: 11:33.28 perc/607 pont)

3. Valentin Belaud (Franciaország) 1454

4. Demeter Bence 1447 (2:03.27/304, 23/11/244, 293, 11:35.94/605)

...6. Marosi Ádám 1422 (2:02.89/305, 20/14/226, 285, 11:35.06/605)

...20. Demeter Gergely 1377 (2:06.64/297, 13/21/184, 298, 11:43.46/597)

férfi csapatverseny, Európa-bajnok

1. Magyarország (Marosi Ádám, Demeter Bence, Kasza Róbert) 4327 pont

2. Oroszország (Alekszandr Leszun, Kirill Beljakov, Alakszandr Szavkin) 4267

3. Franciaország (Valentin Belaud, Valentin Prades, Brice Loubet) 4227

Az Európa-bajnokság hétfőn a vegyes váltóval ér véget.