Nálunk valami baj van az akadémiai gyártósoron

Érdekes vagyok én annyira, hogy cikket írj rólam?

A nem szokványos kérdést a Ferencváros korábbi kapusa, Udvarácz Milán tette fel, amikor kerestem. Erőltetett őszinteséget egy pillanatra sem éreztem rajta, inkább tényleg csak a konkrét meglepődést, hogy kíváncsi vagyok rá, illetve a véleményére.

Noha megszokhatta már, ha valamelyik magyar kupacsapat Dániában játszik, akkor megkérdezik őt. A Fradi júliusban kettős vereséggel búcsúzott a Midtjyllanddal szemben, természetesen arról is beszéltünk. 

Udvarácz a futballban nincs benne, 33 év után szándékosan tartja távol magát tőle, az edzősködéshez sohasem érzett késztetést, mert túlzottan sok alkalmazkodást követelne meg tőle. Ellenben a dán női tornának nélküle és felesége, Balázs Bernadett nélkül biztosan nem lenne Európa-bajnoki negyedik versenyzője. Messze vannak még attól, mint a Károlyi család, Béla és Márta Amerikában – olimpiai bajnokok sorát nevelték –, de az első fa elültetése és nevelése sohasem könnyű.

A futballkarrier

Az átlagosnál hosszabb bevezető után foglaljuk össze, ki is az érintett.

Pécsen született, testközelből ismerte a Dárdai családot, de Békéscsabán mutatkozott be az NB I.-ben 1993 augusztusában, majd onnan a Ferencvároshoz került három év múlva, ami mindmáig meghatározó az életében. Gyakori gondolata volt a beszélgetés alatt, mennyit kapott a klubtól, felfedezőjétől, Varga Zoltántól, és mennyit jelentett neki a címer. A nem múló szeretetről magam is meggyőződhettem, mert amíg beszélgettünk Budapesten, két szurkoló is odajött hozzánk. Autogramok, ölelések, fotók.

Udvarácz az 1998–99-es szezonban kapta a legtöbb lehetőséget a zöld-fehéreknél, de ő védett például azon a svéd Helsingborg elleni UEFA-kupa-meccsen is 1997-ben, amikor két büntetőt kellett hárítania a tizenegyespárbajban, és amivel kivívta a Fradi a továbbjutását. 2004-ben bajnok lett.

Megfordult a Kispestben, utolsó magyar bajnoki meccsét Pécsen védte 2007 májusában. Eközben ő volt az első ausztrál légiós – akkor sem a megszokott utat járta –, a South Melbourne-nel eljutott a klub-világbajnokságra 2000-ben. A Romárióval felálló Vasco da Gama ellen azonban nem léphetett pályára sérülése miatt. A Manchester Uniteddel is összecsapott a klubja, azt is a lelátóról nézte.

Kint megtanulta a nyelvet, és már ekkor tudatosan készült és gondolt a futball utáni életre, sportrehabilitációs képesítést szerzett, az erőnléti edzések szakembere. Mintha ráérzett volna arra, hogy a jövőben mekkora szerepe lesz a sérülések kezelésének, a gyors regenerációnak, egyben a megelőzésnek is. Még aktív futballistaélete alatt folyamatosan képezte magát, érdeklődött itthon és külföldön egyaránt a legújabb trendek iránt. A magyar tudásból vitt Dániába is.

„Nem voltam olyan tehetséges, mint Szűcs Lajos, aki mögött megtiszteltetés volt még a kispadon is ülni. Nem azért mondom, mert jól hangzik, hanem így is éreztem. Nagyon keményen dolgoztam, ezzel a kitartással jutottam el a nagy klubokhoz.

A cserepadot kizárólag megfelelő intelligenciával lehet elviselni. Számtalanszor hallottam, mekkora tutista vagyok, de azt nem is kellett senkinek tudni, mennyi munka volt abban, hogy egyáltalán cserekapus legyek.

A szorgalmam emelt az átlag fölé. És persze volt olyan szezon, amikor nem csak csere voltam, páran talán még emlékeznek erre is.”

Hogy építették fel a dán női tornát?

Két évvel visszavonulása után, 2009-ben került Dániába, feleségével, Balázs Bernadett-tel együtt. Ő az 1992-es barcelonai olimpián a hatodik helyezett tornaválogatott tagja volt, ötkarikás tetoválása igazolja, mennyire büszke az eredményére. Nem véletlenül, a következő olimpián még szerepelhetett a női csapat, azóta egyszer sem.

Hogy jól érzik magukat Dániában, arról a decemberben 50 éves exkapus telefonja tanúskodik, amelynek hátlapján a dán zászlót szúrtam ki.

2009 elején Balázs még a kor legtehetségesebb tornászát, Gombás Laurát készítette fel itthon, aki be is jutott a milánói Eb-n az egyéni összetett 24 legjobb tornásza közé. „A magyar női tornasport már régóta nem büszkélkedhetett ilyen eredménnyel, elégedett vagyok” – hangzott az akkori szövetségi értékelés.

A tornásznő mellett már akkor megjelent Udvarácz is, egy korabeli tudósítás szerint az ő hatékony segítségével úszott meg Gombás egy lábműtétet. (Gombás most velük együtt dolgozik Koppenhágában.)

Balázs még ebben az évben elfogadta az egyik koppenhágai klub ajánlatát. Később kapcsolatba kerültek az ottani szövetséggel, és a sportág emelkedni kezdett. Újítottak, bevezették a polar-rendszert, amelyik a fizikális adatokat a futballhoz hasonlóan alaposan méri. Arra is keresték a választ, mi történik egy tornásszal, ha a komfortzónáján kívül kerül.

2016-ban az akkor 17 éves Marie Skammelsen ugrásban Eb-negyedik lett. Mivel a riói kijutás nem sikerült, az álom természetesen a 2020-as olimpiai részvétel. Még nála is van egy tehetségesebb versenyző, a most még csak 13 éves Camille Rasmussen. Úgy értékelik, előtte még nagyobb jövő állhat, ha megfelelően fejlődik, ő érmes is lehet egy Eb-n, de ez már a nagyon távoli jövő.

A kezdetekkor élt egy kép a fejükben, hogyan lehet a semmiből felépíteni és jól működtetni egy klubot. Az állami támogatás ismeretlen az országban, Udvarácz másfél évig fizetést sem kapott. Saját meglátásaikat megértették, koncepciójuk mentén épült fel a Kastrup Gimnastic 66. (Az alapítás évszámára utalnak.)

Például azt, hogy bármennyire fontos a tömegsport valamint a mozgás, és vannak jelenleg is amatőr csoportjaik, az élsport felé is terelték a gyerekeket.

Dániában a Skammelsen család nagyon sokat áldozott a lányuk versenyeztetésére, támogatást közben alig kaptak. Hogy mennyivel másabb az ottani sport a magyarnál, arra egy másik kitűnő példa a dán olimpiai bajnok úszó, Pernille Blume. 50 gyorson győzött, nemzeti hős az országban, 100 ezer koronát kapott az aranya után, és külön engedélyt szavaztak meg neki, hogy ne adózzon utána. Négymillió forintról beszélünk, és így az övé lehetett a teljes összeg, eközben itthon 35 millió jutott egy arany után.

„Néztük a gyerekek képességeit, de sokkal fontosabb volt, hogy a szülőkkel beszéljünk, őket inspiráljuk. A kiválasztásnál ez megelőzte magát a képességeket. Ha a szülő nem akarja, hogy versenyző legyen a gyerekből, sokkal nehezebb a dolgunk, értelmetlen helyzet. Ha nem akarja, nem találkoznak az elképzeléseink. Nem szabad persze a ló másik oldalára átesni sem, hogy a szülő saját meg nem valósított álmait akarja végigvinni a gyerekén keresztül.

Furcsán hangzik, de nemcsak a gyereket, hanem a szülőt is ki kell választani. Miután feltérképeztük, mire számíthatunk, jöhet a genetikai vizsgálat, a képességek vizsgálata.

A szülők meggyőzése olyan jól ment, hogy most az övék a legnagyobb létszámú koppenhágai klub, és már hét edző foglalkozik a versenyzőkkel. Eljutottak oda, hogy mindenkit nem tudnak felvenni, várólista van.

Udvarácz Bill Gates mondására emlékeztetett, mely szerint az amerikai milliárdosnak volt ugyan egy barátja, aki sokkal jobb volt nála matekból, de a cégvezetéshez nem értett, és később ő lett a főnöke, még ha az iskolában a tehetségtelenebb is volt.

„Az ugráson gyakorlatilag én dolgozom a lányokkal. A Ditti a technikai részét javítja, amennyiben szükséges, mivel ő nemzetközi bíró is egyben, és rengeteg olyan apró részlet van, amit csak az vesz észre, aki ízig-vérig benne él gyerekkora óta.

És akkor a foci

Udvarácz nem volt ott a Fradi dániai EL-fellépésén, a hazai meccset is kihagyta. Figyelemmel követi klubjának eredményeit, bár az új stadionban még nem volt, de ahogy hallotta,

Mintha nem is lett volna Pintér Attila csapatának tagja.

Holott pontosan emlékszik arra, 10 milliót dobtak össze a csapattagok az MTK-nak, vegye komolyan az Újpest elleni meccset az utolsó fordulóban, ne adja meg magát. Nem tartja bundának ezt, a világ sok pontján volt ehhez hasonló motivációs fogás. Az ösztönzés sikerült, 1-1 lett az Újpest meccse, a Fradi nyert, és összességében egy ponttal többet gyűjtött.

„Ugyanúgy szurkolok a Fradinak mindig. Most már szerencsére nem ott tartunk, hogy nincs pénz a futballban, mint a mi időnkben, amikor volt csapattársam, aki miközben lábát törve feküdt otthon, jöttek a felszólítások, fizesse be a csekkeket, különben kikapcsolják az áramot.

Akkor engem és Keller Józsit kiáltottak ki bűnbaknak, bár csak azt követeltem, ami a szerződés szerint járt nekem. Ahogy most hallom, a Fradinál most jobban keresnek, mint a Midtjyllandnál.

Sokszor hallom, hogy bírálják a dán focit, nem elég technikás. Itt azonban fel sem merül, hogy ne 90 percig küzdjenek. Amikor 2-0-ra vezetett a Fradi, otthon hajlamosak voltak befejezettnek tekinteni egy meccset, ami itt elképzelhetetlen. Az eredményt sajnos láttuk.”

A futballról egyébként nem szeret beszélni, 2015 márciusában a Digisport vendége volt, és kimondta: bűnözők és kóklerek vannak a hazai labdarúgásban. Még ki sem ért a stúdióból, már csengett a telefonja, mit képzel magáról. Aztán nemsokára börtönbe került a győri tulaj Tarsoly Csaba, a pápai Bíró Péter, kizárták a Pécset és a Kecskemétet az első osztályból.

„Lehet, hogy nem tévedtem. Vagy csak kicsit. Most azt látom, hogy a stadionban lévő tégla nem fog gólt rúgni. A tégla erős, a képzés nem. Fontos, hogy jó és kulturált körülmények között legyen egy meccs, de ki tanítja a gyerekeket? Úgy tudom, 140 pro licences edző van Magyarországon, a többség állástalan. Ekkor mindig felteszem magamban a kérdést: ők miért nem foglalkoznak a gyerekekkel? Miért nem adnak lejjebb az igényeikből? A magyar játékosok többsége külföldön találkozik először az automatizmusokkal. Akik megértik, mit várnak, követelnek tőlük, gyorsan beilleszkedhet. És ott a másik rész, aki nem.

A hideg kiráz, amikor hallom, hogy milyen ügyes valaki. Az ügyesség 30 százalék.

A másik hetven, na az hiányzik itthon, holott már a létesítmények rendben vannak. A koncepciót csírájában sem látom.”

Dániában találkozott Bódog Tamással, amikor a Bröndby másodedzője volt. Mindketten voltak pécsi játékosok. A hazaérkezésével érzése szerint szemléletet is vásárolt a Diósgyőr, és szurkol is a klubnak, mert azt látja, hogy ott van egy terv, és a sok fiatal fokozatos beépítésével nyerhet a DVTK. Bódog pedig a garancia arra, hogy a szervezettséget, az automatizmusokat átadja, és azok mentén építse fel a csapatot.

Úgy véli, ha egyszer elengedné a futball kezét a kormány, egy lélegeztetőgépet is keresni kellene azonnal. Mert a saját lábán nem tudna megállni. Kevés olyan játékost látni, aki értéke lehetne egy közepes német csapatnak. Nem véletlen, hogy Dárdai nem ad lehetőséget senkinek.

„Nekem vezetőként azzal is kalkulálnom kell, mi lesz, ha esetleg kiesik egy szponzor. Magyarországon állami mankót kap.

Ma már a világ nagyon sok pontján gyártják a játékosokat, nálunk a gyártósorral nem stimmel valami. Nagyon jók sem jönnek le a szalagról, és még csak átlagosak sem, ha belenézek egy első osztályú meccsbe.

Az edzők, ha nem értik meg, milyen kivételezett helyzetben vannak, és nem jutnak el addig, hogy az eredménytelenséggel mekkora kockázatot vállalnak, csak sajnálni lehet őket. Garami József komoly tőke nélkül olyan rendszert épített Pécsen, amiből sorra jöttek ki a játékosok. Most nem látni ilyen folytonosságot. Hirtelen azt se tudnám megmondani, ki a saját nevelésű a Fradiban. Nem ideális ez a helyzet.”