A PSG és a Milan aranylabdása lesz Libéria elnöke

GettyImages-52914876
2017.10.13. 11:33 Módosítva: 2017.10.13. 13:19

Libériában elnökválasztást tartanak, az események a szavazatok számlálásánál járnak, és nagyon úgy néz ki, hogy George Weah, 1995 aranylabdás futballistája már az első körben megszerezte a győzelmet, azaz az összes leadott szavazat 50 százalékát, plusz egy voksot. 

A kedden tartott szavazás első részeredményeit magyar idő szerint péntek hajnalban ismertették a médiával, ezek szerint 15 megyéből 11-ben Weah vezetett, míg nagy ellenfele, a jelenlegi alelnök Joseph Boakai csak egyben.

A részeredmények - többekkel egyetemben - elhamarkodott ünneplésre késztették Arsene Wengert, az Arsenal menedzserét, aki Monacóban volt Weah edzője, sőt ő igazolta le a csapathoz 1988-ban.

Szeretnék gratulálni egy volt játékosomnak, aki Libéria elnöke lett. Nem gyakori, hogy egy volt játékosodat egy ország elnökének válasszák

- mondta Wenger a riportereknek.

Jerome Korkoya, a választási bizottság vezetője viszont kikelt a Weah győzelmét ünneplők ellen. "A bizottság még nem hirdetett győztes" - hangoztatta, hozzátéve, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy mihamarabb pontos végeredményt hirdethessenek.

A nemzetközi megfigyelők szerint a választások alatt semmilyen kirívó szabálytalanságot nem tapasztaltak, ugyanakkor Weah egyik ellenfele megvádolta a jelenlegi elnököt, hogy egyes körzetekben előre nyomtatott és kitöltött szavazólapok leadásával csaltak.

Libériát felszabadított rabszolgák alapították 1847-ben, az afrikai országban legutóbb 1944-ben tartottak demokratikus választásokat. A most távozó elnököt, Ellen Johnson Sirleaf-et 2006-ban választották meg az ország vezetőjének, miután az ellenzék erőinek 2003-ban sikerült Charles Taylort eltávolítani a hatalomból, ami a polgárháború lezárását jelentette. Taylor jelenleg 50 éves börtönbüntetését tölti háborús bűnökért. Weah külföldi megítélésének nem tett a legjobbat, hogy az alelnökjelöltje Taylor volt felesége.

George Weah a kilencvenes évek egyik legnagyobb játékosa volt, 1995-ben Aranylabdát nyert - milanosként, de még a PSG-ben szerzett érdemeiért -, elsőként és azóta is egyetlenként az afrikai játékosok közül. A Monaco, a Paris Saint-Germain és az AC Milan mezében alkotta a legnagyobbat, de játszott a Chelsea-ben, a Manchester Cityben és a Marseille-ben is.

És nagyon tudott: