Ez volt a vizes világbajnokság megnyitója, pici hanghibával, kicsit magyarosan

DSC 3104
2017.07.15. 00:09

Mire ezt a cikket olvassa, már túl vagyunk a 2017-es vizes világbajnokság megnyitóján. A szervezők láthatóan beleadtak apai-anyait, minden idők egyik legdrágább eseményét és megnyitóját sikerült összehozniuk, csak a megnyitó ünnepségre sikerült elkölteni több mint 10 millió eurót, 3,4 milliárd forintot.

Hogy mit jelent ez az összeg, arról korábban már írtunk.

Amit a megnyitóra ellőttek, az egy kisváros éves költségvetése, ezért felfokozott várakozással kapcsoltuk be a tévét, ha már a helyszínre csak egy szűk kör juthatott be. A tévében viszont megnézhette a Dunán, a Duna Worldön és az M4-en, továbbá online, aki csak akarta.

Mit kaptunk? Látványorgiát és a szokásos giccsparádét csodaszarvassal, sámánokkal, római kori utalással, középkori ruhába öltözött táncosokkal, majd huszárokkal, kopogós és odaveretős tánccal. És persze lézerfényket, fényjátékot, tényleg csak bele nem omlott az ember a vizuálba.

Mielőtt teljesen elvette volna az eszünket a látvány, szerencsére véget ért az előjáték, de érdekes módon a megnyitó közepére időzített Himnusz, és Orbán Viktor ábrándos arca hozta meg a katarzist, ami akkor lehetett kellemetlen, ha olyanok körében nézte az ember, akik eltúlzottnak tartják ezt az egész hepajt.

Aztán felvonultak az induló országok válogatottjai, ez az olimpiákon is az a rész, amit mindenki a legjobban vár, de persze csak a saját ország sportolóit a zászlóval, meg hogy bemondja a szpíker, hogy Hungary meg Magyarország, a többi meg dögunalom. Így volt ez most is, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor a műsorvezetők nem mondták ki magyarul a nemzetközi úszószövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóvoltából lehetőséget kapó menekültválogatott nevét. Nem tételezünk fel rosszhiszeműséget, csak egyszerű oda nem figyelésről lehet szó, amit bizonyít, hogy a közvetítés végén ezt pótolták. Kétszer is.

Szavaztattunk a megnyitóról

A megnyitó végén néztünk rá közvetítésünkben szereplő szavazások végeredményeire:  

A nyitóünnepség utolsó harmadában jött a sztártrió, Tarlós István, Áder János és a ki tudja honnan előrángatott  CeeLo Green , a sztárénekes.

Tarlós István budapesti főpolgármester szerint Magyarország nemcsak megrendezője, hanem igazi házigazdája lesz a világbajnokságnak. Áder János államfő pedig egy anekdotával készült, mondjuk ez tényleg pont vicces volt, főleg, hogy mindezt a szokásos motyogó hangján adta elő, Hajós Alfrédról, az első magyar olimpiai bajnokról szólt, akit a görög király arról kérdezett, hogy hol tanult meg ilyen jó úszni, mire Hajós mondta, hogy hát a vízben.

Biztos vagyok benne, hogy a megnyitó elején sokan fogadtak volna arra, hogy valami technikai baki elő fog fordulni az eseményen, és hát mit ad isten, igazuk is lett. Erre a program legvégéig kellett várni, az énekes - nem playback - műsorának első fél perce ugyanis hanghibával kezdődött, ami egy koncerten szinte semmiség, de egy olyan programban, ahol a sztár csak két számot ad elő, inkább volt feltűnő, mint nem.

Ezzel a magyarországi vizes vb elkezdődött, és mi tagadás, a megnyitó színvonalasra sikeredett, bár ugyan nekünk magyaroknak nem sokat mondott el arról, hogy mit is jelent ez az egész, de talán a világ nagy részén értékelték volna. Így eljátszottuk a mini olimpiai megnyitót, mintha ránk figyelne a világ, kár, hogy ez rajtunk kívül senkit nem érdekelt.