Üres pályát láttam, nem Jakabost, ennyi a történet

2017.07.21. 07:46

Négy napja jelent meg a Nemzeti Sportban egy cikk a magyar úszóválogatottról, és hogy a 200 pillangón, ahol több magyar is megfelelő szintidővel rendelkezett, Hosszú Katinka indulhat, és mindezt Jakabos Zsuzsa kárára teszi meg. A másik magyar induló a télen Amerikába költöző ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána. Minden ország két versenyzőt nevezhet, a magyarok annyira erősek ebben a számban, hogy akár négyen is ott lehettek volna a rajtkövön. 

A tavalyi olimpia előtt századra ugyanolyan idővel rendelkezett Hosszú és Jakabos, de előbbit nevezték be, későbbi sikeressége miatt azonban visszalépett. Jakabos nem dühöngött nyilvánosan azért, mert hoppon maradt, bár az ötödik hely relatíve gyenge eredményét akár hozhatta is volna (2:07.37, Jakabos egyéni csúcsa ennél egy másodperccel jobb). Az akkori kapitány, Hargitay András szerint fair play díjat érdemelt volna.

Jakabos edzője, Petrov Iván ebben a már említett cikkben értelmetlennek nevezte, amit Hosszú csinál a 200 pillangóval.

„Azt, hogy Rióban milyen volt látni az üres pályát, talán nem kell magyaráznom. A négy eltelt nap óta sokan próbáltak sok mindent belelátni, belemagyarázni ebbe, de felesleges botrányt kelteni. Szakmai észrevétel volt részemről, edző vagyok, még ha Jakabos felkészüléséért edzői kollektívámban január óta közvetlenül Gyertyánffy Tamás edző felel. Katinkának talán a vb-program nem annyira fekszik, mint az olimpiai. A vb-n alapból hat számot vállal, és még a váltókat. Ha az olimpián nem vállalta, nem lehetünk abban biztosak, hogy most elindul és nem lép vissza. 200 pillangón 2009-ben komoly meglepetést okozott, amikor még Dave Salo tanítványaként 10 másodperccel jobbat úszott 2008-ban regisztrált idejénél (2:14.56) és világbajnoki bronzérmet szerzett (2:04.28 ). Két éve Kazanyban nem jutott döntőbe, épp a megterhelő, egyedülállóan nehéz programja miatt. 200 gyorson is nevezett, itt azért erősebbnek gondolom, mint 200 pillangón, de ez nagyon sűrű szám" - mondta az Indexnek.

A történet ennyi, nem több - nyomatékosította. Jakabos 2015 és 2016 után idén is megnyerte az országos bajnokságot ebben a számban, ő pedig szívesen megnézte volna végre egyszer a makrociklus végén, csúcsformában mit tud 200 pillangón.

A kapitány, Sós Csaba elfogadta, hogy Hosszú indulni akar.

"Pár nappal a rajt előtt már felesleges felfújni ezt az egészet, és visszautalgatni. A csapat péntektől már együtt lakik, a magyar úszók hazai pályán még sohasem versenyeztek sem világbajnokságon, sem EYOF-on, most már szurkolni kell mindenkinek úgy Budapesten, mint Győrben!”