Dühösen, dacosan és kőkeményen lőttek a pólósok

A magyar vízilabda-válogatott 7-5-re verte Görögországot a világbajnoki elődöntőben. A szombati döntőben némileg meglepetésre Horvátország következik, pedig több játékos is szívesen revánsot vett volna a szerbeken, akik három éve itt győztek ellenünk az Eb-döntőben. 

A csapat sajtótájékoztatóján először Märcz Tamás kapitány értékelt. „Nehéz mérkőzés volt, a görög válogatott nem véletlenül volt a legjobb négyben, az előző világbajnokságon pedig bronzérmes. Nagyon pontosan játszanak, magas intenzitásra és koncentrációra kényszerítették minden játékosunkat, hogy ebből győzelem legyen. Sikerült egy ki-ki mérkőzésen megmutatnunk, hogy jobbak vagyunk. Óriási siker a játékosok és az én karrieremben is, hogy egy itthoni világbajnoki döntőt játszunk. Mi azt gondoltuk, hogy a szerbek az esélyesebbek. A horvát csapat bombaerős, már a csoportmeccsek során is látszott, aztán pedig legyőzték az olasz és a szerb válogatottat. Erősek fizikailag és technikailag is, kevés gyenge pontjuk van, de azt meg fogjuk találni, és nekünk sincs sok gyengénk. Szép harc lesz. Hiába áll ugyanazokból a játékosokból, holnap egy másik magyar csapat fog játszani, új motivációval, tudással és új erőket mozgósítva. Mindig a győzelem a cél, itt sem lesz más. Az utolsó másodpercek is dönthetnek arról."

„Jobb erőkből áll a horvát csapat, mint a görög, erősebb fizikumú centerekkel. A 2014-es Eb-n nekem nagyon beleégett a retinámba, hogy a vesztes döntő után kiaggatták a szerb zászlókat a kapunkba, ezen akartunk revánsot venni" – mondta Vámos Márton, miért örült volna jobban Szerbiának.

Hosnyánszky Norbertnek bárki jöhet.  „A horvát válogatott sem könnyebb ellenfél, mint a szerb, talán csak pszichésen. Teljesen mindegy, hogy a világbajnoki döntőben kivel játszol, mindenkinek nehéz. Nekem teljes lesz az életem a szerbek nélkül is. Hogy kit vertél meg a végén, az senki nem érdekel egy év múlva."

„Örülök, hogy nagyon fegyelmezett, kevés gólos meccsen jutottunk a döntőbe. Sokan mondják, hogy most jó szériában vagyunk, elkaptuk a fonalat, ami nekem nem azt jelenti, hogy vagdalózunk, lövünk 10-12 gólt, aztán valahogy túléljük a meccseket. Mi az mutattuk meg, hogy nagyon erős a csapatunk. Azért 7-4-re nyertünk, leszámítva az utolsó gólt, mert azt nem tudom rendes gólnak tekinteni. Négy kapott góllal jutottunk döntőbe ez megmutatta a csapat erejét. A görögök tanácstalanságtól estek össze, hozzá voltak szokva ahhoz a ritmushoz, megkapják a kiállításokat a centereik, és elhúzzák a végtelenségig a támadásokat, emberelőny-emberhátrányra készültek, abban jók, de mi más típusú játékra kényszerítettük őket" – értékelt Decker Ádám. 

A második negyedben 2-1 után hiába volt rengeteg lövés, egy sem ment kapuba, úgy tűnt, hogy nincs jó megoldás a görög védelemre,  de ezután sem lett kapkodás: „Pánikhelyzet nem volt, csak türelmetlenség, de ekkor sem változtattunk azon, amit a Tomi kért. Nagyon jó jel, hogy nem volt utána őrület, egyéni elgondolások, hogy ha X-nek, Y-nak, Z-nek nem ment be, akkor én majd megmutatom. Ugyanúgy folytattuk tovább a mérkőzést, egy pillanatra sem zökkentünk ki. A kimaradt lövések miatt persze idegesek voltunk" – mondta Decker, aki szintén amellett volt, hogy maradjon a Margitszigeten a döntő. „Már eddig is felrobbant az uszoda. Ha ennél is nagyobbat robbanna, akkor egy lyuk lenne a sziget helyén." 

Az egyik felszabadító erejű lövés Gór-Nagy Miklósé volt. „Bárhová lőhette volna, az gól lesz. Dühösen, dacosan és kőkeményen álltak bele a lövésekbe a társaim, ami meg nem ment be, azzal már nem kell foglalkozni, mert hét meg a kapuban volt" – így Decker, aki kiemelte, a sok görög kapufa Nagy Viktor és a jól blokkoló játékosok érdeme is volt. Azt is érezték, hogy Manhercz Krisztián blokkja két góllal is felért.