Erzsébet
0 °C
7 °C

Még pörögnek is, mintha nem a halálba ugranának

Image uploaded from iOS (4)
2017.07.28. 20:27 Módosítva: 2017-07-28 20:43:50

Kezdjük rögtön azzal, hogy péntek délutánig egyetlen egy percet sem láttam a vizes vébéből. Egyrészről azért, mert az évnek ebben az időszakában a százhuszonnyolcadik fesztiválon döglöm éppen, másrészről azért, mert annyira nem érdekel. Pedig Magyarország a rendező, egész Budapest fel lett forgatva, úgy röpködtek az adómilliárdok, mintha egyszerre négy NB I.-es bajnokságot tartanánk, legyen szó a Duna Arénáról vagy a hírhedt ugrótoronyról, amiből nem, hogy lélegeztetőgépeket lehetne venni, de talán egy teljesen stadiont is fel lehetne építeni csak lélegeztetőgépekből.

Éppen ideje volt félretenni hazaáruló mivoltomat, és megnézni a vizes vébé nem hivatalos címerállatát, a Batthyány téri ugrótornyot, ahol a női és férfi óriás-toronyugrás elődöntőit tartották pénteken. Totális laikusként még nekem is világos, hogy ez a sport két dologból áll:

  1. egy nő vagy férfi felmászik magasra
  2. aztán beugik a vízbe

Szögezzük le, hogy én az első lépésnél feladtam volna, hiszen állati (állítólag 8-9 emelet) magasan van a torony teteje, amit már megmászni sem semmi. Pláne leugrani, sőt, lenézni, hiszen én már akkor szédülök a tériszonytól, amikor meglátom, hogy kikötődött a cipőm. Szóval minden elismerésem ezeké a bátor ugrálóké, hogy felmásznak, leugranak, és zuhanás közben még pörögnek is meg minden, mintha éppen nem a halálba ugranának.

Emlékszem, gyerekként édesanyám testvéremmel rendszeresen elvitt minket a Rukkel-tónál található strandra, amit nagyon imádtunk, mert a csúszdák mellett volt egy nagy ugrótorony. Na, nem akkora, mint a milliárdos csodamonstrum, de azért az 5-6 méteres magasság törékeny kiskamaszoknak kifejezetten vonzó elfoglaltság addig, ameddig be nem köszönt a pubertáskor. Drága öcsémmel órákon át ugráltunk a vízbe, akkor még csak girhes kis testünk meg sem érezte az esetleges rossz becsapódás okozta fájdalmat. Aztán egyszer csak elkezdett mélyülni a hangom, megjelentek a szőrszálak az orrom alatt, és egy rosszul sikerült ugrás után soha a retkes életbe nem ugrottam vízbe magasabbról, mint a stég Bánkon vagy Orfűn.

Ezt csak azért írom le, hogy a kedves olvasó is lássa, hogy én is ugrottam már vízbe magasról, ahogy én is néztem már spicces, sörhasú 40-es férfiakat csattanni a víztükrön. Egész jó kis szórakozás, ha az embernek egyáltalán nincs más dolga, és éppen az anyukájára vár, hogy hozza már végre azt a rohadt kiwis jégkását, amit fél órája követel.

Minden más esetben baromi unalmas vízbe ugráló embereket nézni.

Főleg úgy, ha az ugrótoronynál rögtön a beengedésnél komoly nyelvi és szellemi különbségek mutatkoznak az egyébként sem az akadémikusairól híres Valton őrzővédőivel, akik valamiért csak tőmondatokban képesek kommunikálni, és folyamatosan azt éreztetik szerencsétlen, világtalan sajtómunkással, hogy „Minek jöttél ide, ember?". Hát, toronyugrást nézni, kedves neandervölgyi honfitársam, sajnos nem mindenki születik azzal a képességgel, hogy magától megtalálja a bejáratot és mindenféle utasítás híján automatikusan kipakolja a zsebeit, mintha csak a reptéren lenne. De ez még el is menne, ha az ülőhelyeken nem érezném úgy magam, mint egy kevésbé stabil 1-es villamoson. Sajnos a sors azzal áldott meg, hogy egymagas vagyok LeBron Jamesszel, ezért a villamoson általában a térdem nyomja a velem szemben lévő széket, ahogy moziban is csak úgy kényelmes, ha a folyosóra teszem ki a lábaimat. Na, a toronyugrás lelátóján annyira kevés hely van az üléseknél, hogy kizárólag terpeszben, még két helyet elfoglalva tudtam egyáltalán csak szimplán leülni, kényelmesen pedig csak úgy, ha felcsaptam a lábaimat a többi székre. Egészen addig terpesztettem, míg meg nem jött a nagyobb tömeg a férfi toronyugrásra, aminek köszönhetően az addigi 6/10-es élményfaktorom lecsökkent 2/10-re, hiszen annyira nem király úgy röpködő embereket bámulni, hogy közben a műanyagszék éles vége ritmusban áll bele a térdembe, amikor az előttem ülő angol férfi egy-egy hevesebb WhatsApp-üzenet után hátraveti magát, mintha csak egy átkozott hintaágyban érezné magát.

Jó, hagyjuk ezt a pesti nyavalygást, inkább beszéljünk arról, hogy az óriás-toronyugrás, mint sport, kicsit olyan, mint tűzijátékot nézni, de a rakétákat csak egy ágyúból lövik. Három másodpercig lenyűgöző, látványos, kifejezetten szép, előtte és utána viszont nem történik az ég világon semmi. Arról nem is beszélve, hogy 20 perc után minden figura kicsit ugyanolyannak tűnik. Szentségtörés is ezt így leírni, miközben férfiak és nők kézen állás után szaltóznak lefelé sokszor 90 km/órás sebességgel.

Azt azért mindenképpen az esemény jó pontjai közé kell írni, hogy a rossz magyar sajátosságot elhagyva, az esemény zenei aláfestése meglepően korrekt volt. Semmi Flo Rida, Pitbull, Shakira vagy a Petőfi Rádió nappali műsorsávja, hanem végig a 2000-es évek brit és amerikai indie rockja ment, aminek létjogosultságával nyilván lehet vitatkozni, de valahol van abban valami egészen lenyűgöző, hogy fecskés férfiak Vampire Weekendre, Kasabianre, Arctic Monkeysra vagy Kaiser Chiefsre vonulnak be, hogy aztán a mélybe ugorjanak. Valahogy tökös, vagány, és konkrétan lelkesítő, hogy egy kívülről ennyire steril sportágat folyamatosan rockzenével vezetnek fel. Bárkinek is volt az ötlete, mindenképpen tartsa meg ezt a jó szokást.

A másik plusz pont az angol szpíker, aki nem csak tök kreatívan igyekezett felsorolni akár csak a bírák neveit, de hallhatóan teljesen képben volt a sportággal, amit éppen közvetített. Magyar kollégájáról ez már talán kevésbé mondható el. Mutatjuk a különbséget:

angol szpíker (angolul): És következik XY Brazíliából, a két évvel ezelőtti bajnok, aki hoz egy kis latin ízt ebbe a versenybe. Hatalmas tapsot XY-nak!

magyar szpíker: Következik XY, a 2015-ös bajnok.

Szerencsére egy idő után már úgy tűnt, hogy a magyar kolléga hagyta az angolt, hadd csinálja a munkáját, mert egyébként tényleg nem kell ahhoz kiemelkedő angoltudás, hogy az átlag ember is megértse a sportolók neveit.

Abban viszont nem vagyok teljesen biztos, hogy az óriás-toronyugrás egyszer a jövőben olyan meghatározó sport lehet, mint a foci, a kosárlabda vagy akár a vízilabda. Nézőként semmi mást nem lehet csinálni, mint nézni, pár pillanatig elkussolni, ameddig a versenyző leugrik, aztán esetleg tapsolni, ha a figura a laikusok szerint is meggyőző volt. Ezt megcsinálják egymás után tízszer nagyjából 20 perc alatt, aztán megint jön fél óra üresjárat. Unalmas, mondjuk ki.

Az már más kérdés persze, hogy valahol egyenesen költői látni a világ legjobb toronyugróit, ahogy az életüket kockáztatva zuhannak a mélybe, miközben a háttérben látszódik a Parlament, mintegy emlékeztetőként, hogy igen, ez az egész hóbelevanc Magyarország kormányának köszönhető, és lehet, hogy most a verseny miatt nem jár a fonódó villamos, de nem kell félni, a verseny után sem lesz az egész vonalnak semmi értelme, ugyanúgy fog araszolni a dugóban. Mint egy gyönyörű metafora a magyar pénzégetésnek, ahogy a világ felé azt kürtöljük szét, hogy itt bizony akár holdbázist is tudnánk építeni, csak látszódjon a háttérben valami, ami Orbán Viktorra emlékeztet, miközben egy héttel korábban emberek tucatjainak kellett két kézzel tépkedni a Fidesz Soros-plakátjait, nehogy beégjenek 100 ország képviselői előtt. Erre mondják azt, hogy a magyaros gógyi, ugye. Meg arra, hogy inkább szomjan halok, mintsem azt a Pécsi Sört igyam a versenyen, ami tök véletlenül épp nemrég került a friss Origo-tulajdonos Matolcsy Ádám kezébe.

De ne legyünk szigorúak, és értékeljük a helyén az óriás-toronyugrást. 20-30 férfi és nő tökéletes testtel bevonul a U2-tól a Vertigóra, hogy aztán sorban essenek bele magasról egy rohadt nagy medencébe. A háttérben látszódik a Parlament, a Dunán feltűnik egy új mobillelátó, a Batthyány téren több tucat ember bámulja az ingyenműsort, én pedig egy idő után egyszerűen elindulok haza, mert a Rukkel-tónál is fasza 10 percig nagyokat placcsanó embereket látni, azért mégis inkább iszom a kiwis jégkását térdig érő vízben ülve, egy forint adópénz elégetése nélkül.

Borítókép: Huszti István / Index.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft