20 éve várt Eb-arany, Dévai Boglárka ugrásban szerezte

GettyImages-1011387714
2018.08.05. 16:03 Módosítva: 2018.08.05. 16:03
A nyáron érettségizett, felvételizett, nyelvvizsgázott, vasárnap este pedig Európa-bajnok lett Dévai Boglárka.

A glasgow-i torna Európa-bajnokságon vasárnap délután rendezték a női szerenkénti döntőket. Ugrásban Dévai Boglárka a legjobb pontszámmal jutott be a nyolc közé, ennek megfelelően favoritként lehetett rá tekinteni. A tavalyi Eb-n bronzérmet nyert Kolozsváron ezen a szeren, ezért nem számított meglepetésnek a jó szereplése.

A 18 éves Dévai az egyes sorszámot kapta, ezzel ő mutatta be az első gyakorlatokat.

Nem volt túl elégedett, mert az első kísérletnél egy ritka nehéz, hat pontból induló ugrást választott - Jurcsenkóból indított előre szaltó másfél csavarral -, de kilépett az egyik lábával, ezért egy tizedet levontak tőle. Edzője, Rácz Gábor próbálta nyugtatni. 

A másik ugrásnál (ez 5,4 pontból indult) mindkét lába abban a mezőben landolt a szombathelyi versenyzőnek, ahol nem szabadott volna, ezért hiába volt magas az ugrás íve, és szép volt a földre érkezés is, három tizedet húztak le tőle.

  • 14,633 volt az első pontszáma
  • a másodiké 14,066,
  • amit azt jelentette, hogy a kettőnek az átlaga 14,349.

Ez volt innentől a viszonyítási alap, és jöhettek a többiek, valamint a folyamatos izgalom, hogy ez a pontszám, mire lesz elég. Volt, hogy nem is merte nézni ellenfeleit a magyar versenyző.

GettyImages-1011391682 (1)
Fotó: Julian Finney / Getty Images Hungary

A francia Devillard rontott, letette a kezét, térdét, ő így nem volt veszélyes a magyarra. A szlovén Belak leült, a holland Volleman pedig nem túl nehéz ugrásokat választott, ezért nem tudott előzni.

Az orosz Ajhamova szépen ugrott, de éppen csak 14 pont fölé került, és végül csak ötödik lett.

A román Golgota pontosan ugrott, 14,166-tal zárt, végül ő lett a harmadik.

A másik orosz, Melnyikova jött nyolcadiknak, az ő teljesítményén múlt Dévai aranyérme. Vagányan ugrott, de messze nem voltak olyan erős gyakorlatai, mint a magyarnak, ezért ugyan nagyjából egy tizedre megközelítette (14,233), megelőzni nem tudta.

Dévai Boglárka aranyérmes lett.

"Alig találom a szavakat, nagyon izgultam a végén, hiszen mindenki utánam következett. Senki nem tudott magasabb pontszámot elérni, mint én. Nagyon boldog vagyok, sokat dolgoztam ezért"

- mondta Dévai az Eurosport mikrofonja előtt.

Eredmények, ugrás:

  • Dévai Boglárka (Magyarország) 14.349
  • 2. Angelina Melnyikova (Oroszország) 14.233
  • 3. Denisa Golgota (Románia) 14.166

Utoljára 20 éve, Varga Adrienn lett Európa legjobbja a sportágban, ő is ugrásban nyert. Olimpiai bajnokunk, Ónodi Henrietta 1992-ben szintén ugrásban nyert, de neki Eb-aranya felemás korlátról van.

A női csapat egyébként nyolcadik lett, ami azért elismerésre méltó teljesítmény, mert az egyik legjobb összetett tornász, Kovács Zsófia sérülése miatt hiányzott. Akár hatodik is lehetett volna a csapat, az utolsó szeren, felemás korláton, Böczögő Dorina hibázott, amiért két pontot vontak le tőle. Az olimpiát is megjárt tornásznő könnyeivel küszködve hagyta el a pódiumot. A hatodik hely a legjobb Eb-pozíció (1996), amit valaha elért a válogatott. Így is sikerült azonban stabilizálni a helyünket a legjobbak közt.