24 éremmel zárnak a magyarok az ifiolimpián

2018.10.18. 10:32

Magyarország 24 éremmel, 12 arannyal, 7 ezüsttel és 5 bronzzal zárja a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát, ez minden idők legjobb szereplése.

A csütörtöki utolsó napon magyar részről már nem lesz érdekelt egy versenyző sem, a záróünnepséget - közép-európai idő szerint - éjjel tartják.

Az, hogy a 79 fős küldöttség hányadik helyen zár az éremtáblázaton, a zárónap után dől el.

A magyarok közül az úszó Milák Kristóf és Késely Ajna volt a legeredményesebb három-három győzelemmel, előbbinek pedig még egy ezüstje is van.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapja emlékezetet, hogy a magyarok 20 sportágban indultak, és ezek közül kilencben sikerült érmet nyerni: atlétikában, birkózásban, cselgáncsban, kajak-kenuban, öttusában, strandkézilabdában (lányok), tornában, úszásban és vívásban; ezekhez jön még az éremtáblába eredményeibe nem számító lovaglás és sportlövészet, melyekkel számolva a sportágak száma 11 (a mix csapatversenyek eredményeit nem vezetik a nemzetek közötti összesítésben).

A MOB összesítése alapján az első, 2010-es szingapúri ifjúsági olimpia éremtáblázatán 6 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel végzett Magyarország, a vegyescsapatok eredményeit is beleszámolva pedig 7-4-6 volt a mérleg, majd 2014-ben, Nankingban 6 arannyal, 6 ezüsttel és 11 bronzzal zárt a csapat, a vegyes eredményekkel pedig 7-9-12 volt a számsor. Buenos Airesben 15, 8, 5 a "bővített mérleg".

Vegyescsapat-versenyekben is végeztek dobogós helyen magyarok, de ezeket hivatalosan nem számolják. A vívók 1-es számú európai válogatottjával győzött a kardozó Pusztai Liza és Rabb Krisztián, ugyancsak első lett Pekler Zalán mongol partnerével légpuskában, valamint Balázs Krisztián a tornasport különböző szakágainak képviselőiből összeállt csapatok küzdelmében. A díjugrató Jármy Vince ezüstöt nyert az Európa-válogatott tagjaként. (MTI)

A magyar érmesek:
    arany:
Milák Kristóf (úszás - 400 m gyors, 200 m gyors, 200 m pillangó)
Rabb Krisztián (vívás - kard egyéni)
Özbas Szofi (cselgáncs, 63 kg)
Berecz Blanka (úszás - 200 m pillangó)
Késely Ajna (úszás - 800 m gyors, 200 m gyors, 400 m gyors)
Pusztai Liza (vívás - kard egyéni)
Rendessy Eszter (kajak - gyorsasági verseny)
Kiss Ádám (kajak - gyorsasági verseny)

    ezüst:
Milák Kristóf (úszás - 100 m pillangó)
Gönczöl Laura (kenu - gyorsasági verseny)
Balázs Krisztián (torna - talaj)
Bácskay Csenge (torna - ugrás)
Szél Anna (birkózás - 57 kg)
Endrész Klaudia (atlétika - távolugrás)
Huller Dániel (atlétika - 400 m gát)
   
    bronz:
Vég Zsombor (cselgáncs - 100 kg)
Leány strandkézilabda-válogatott
Gulyás Michelle (öttusa - egyéni verseny)
Balázs Krisztián (torna - nyújtó)
Vas Blanka, Buzsáki Virág (kerékpár - kombinációs csapatverseny)
   

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?