Nem értettem, hogy történhet ilyen csúnya szabálytalanság

2018.02.13. 17:42

Szóhoz sem jutottunk, amikor Liu Shaolin Sándor az 1000 méter előfutamában összeakadt az orosz Pavel Sitnyikovval. Liu ebben a számban egy kvalifikációs világkupát megnyert, egyszer pedig második lett, a fogadóirodák a második legnagyobb favoritnak adták. A jelenet azért is volt ijesztő, mert pár perccel korábban kizárták a testvérét, aki a döntőbe jutásra is abszolút esélyes volt.

25 másodperce voltak a jégen, amikor a kanyarból kijövet – 42-vel hasítva – meg akarta előzni az oroszt belülről, teljesen szabályosan.

Sitnyikov viszont meglehetősen agresszíven betartott neki, Liu alig tudott talpon maradni – még így sem lépett rá a bójára –, a többiek viszont mindannyian elestek, mert az orosz az amerikait meglökte, az meg vitte magával a negyedik versenyzőt is. Sőt, a hátsó kamera még inkább leleplezi az oroszt, a végén még könyökkel taszított is egyet Liu Shaolinon. (Ezt karikáztuk be pirossal a címlapon.)

Ezek után nem csoda, hogy az orosz meg sem várta a hivatalos döntést, azonnal az öltöző felé indult, pontosan tudta, hogy ki fogják zárni.

„Csúnya szabálytalanság volt, egyszerűen nem értettem, hogy történhetett ez meg. Miért lehet ilyen egy olimpián? Majdnem belöktek a pályaíven belülre, ilyet még nem tapasztaltam. Meglepődés volt inkább a reakcióm, mintsem idegesség. Jól éreztem magam, nagyon jó erőben is vagyok, a második futamban már dominálni is sikerült, az elsőben is valószínűleg így lett volna, de nem hagyták” – mondta az M4-nek a legjobb magyar.

A második futamot simán nyerte, az olimpiai bronzérmes amerikai Celski viszont nem jutott tovább, ami kisebb meglepetés.

Liu a szombati negyeddöntőben két lettel (Pukitis és Zvejnieks), egy kínaival (Vu) és a kanadai Hamelinnel van egy futamban. Kettő jut tovább. Vu szintén világbajnok, olimpiáról is van érme, a kanadai pedig háromszoros olimpiai bajnok.

Bravúr kell már az elődöntőhöz is, de erre képes a 22 éves magyar. Szombaton már ki is hirdetik a táv győztesét.