Súlyosabb büntetés mellett lehet meccsen pirózni

2019.07.02. 19:06
A következő idénytől a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a korábbinál szigorúbban bünteti a pirotechnika-használatot, írja az MTI.

Az MLSZ honlapján megjelent beszámoló emlékeztet rá, hogy tavaly augusztusban egy öt esztendős gyermek keze súlyosan megsérült, illetve egy intézkedő tűzoltó veszítette el hallását egy robbanás után. Ezen kívül a mentőszolgálat és a tűzoltóság munkatársainak rendszeresen be kellett avatkozniuk, kockáztatva saját testi épségüket is.

Éppen ezért korábban az európai szövetség (UEFA) Telkiben tartott pirotechnikai mesterkurzusa után úgy határoztak: szigorodnak a pirotechnikai eszközök illegális használatával kapcsolatos döntések.

"Ezt a nemzetközi irányelvek szigora mellett az is indokolja, hogy Magyarországon jogszabály tiltja az eszközök ilyen módon történő használatát, mivel a pirotechnikai eszközök sérülést eredményeznek, életveszélyesek, és súlyos vagyoni kárt is okozhatnak" - fogalmaz a kommüniké.

Az elnökség arról is döntött, hogy a nemzetközi szabályozás miatt a sárga és piros lapokat vezetőedzők és a többi stábtagok is kaphatják a jövőben. További fontos újítás, hogy zárt kapus mérkőzések esetén a szabályzat lehetőséget ad 14 év alatti gyermekek beengedésére a stadionba 20 fős csoportokban, egy felnőtt kísérővel.

Az MLSZ elnöksége arról is határozott, hogy nem lehet különbséget tenni hazai és vendégszurkoló között a kedvezmények tekintetében sem: mostantól még szigorúbban ellenőrzik, hogy a rendező klub megadja-e ugyanazt a jegyárkedvezményt a vendégszurkolóknak is, amit a hazai drukkerek megkapnak.