Érvényes vízumuk volt a Boszniába toloncolt nigériai sportolóknak

2019.12.13. 15:58

December 3-ig érvényes vízuma volt annak a két nigériai egyetemistának, akiket Zágrábban a horvát rendőrök menekülteknek néztek, majd egy boszniai menekülttáborba toloncolták őket, írja a Guardian.

Abia Uchenna Alexandro és Eboh Kenneth Chinedu az Owerri-i Szövetségi Műszaki Egyetem hallgatói, akik azért érkezetek Horvátországba november közepén, hogy részt vegyenek a Pulában rendezett World InterUniversities Bajnokság asztaliteniszversenyén. November 18-án utaztak volna haza Zágrábból, azonban egy nappal az indulás előtt elkövettek egy hibát: iratok nélkül mentek sétálni a városba.

Balszerencséjükre megállította őket egy rendőr, aki egyáltalán nem hitte el a történetüket, hogy legálisan, vízummal tartózkodnak az országban. Végül Boszniába, a Velika Kladusa-i menekülttáborba toloncolták a két 18 éves asztaliteniszezőt. Chinedu többször is próbálta elmagyarázni a hatóságoknak, hogy súlyos félreértés történt, de ügyet sem vetettek rá.

Végül két hét múlva, önkéntesek közbenjárásával sikerült elérniük a pulai verseny igazgatóját, Alberto Tanghettit, aki megerősítette a horvát hatóságoknak, hogy a két nigériai  valóban sportoló, és engedéllyel tartózkodott Horvátországban.

772

A Guardian most megszerezte Alexandro horvát vízumának másolatát,

ami december 3-ig volt érvényes, ahogy a versenyen induló többi nigériai sportolóé is.

A vízumot a horvát hatóságok adták ki, amivel minden joguk meg lett volna ahhoz, hogy Horvátországban maradjanak. Ennek ellenére a horvát rendőrség azt állítja, hogy nem követtek el hibát, és kételkednek a két asztaliteniszező állításaiban. A rendőrök azt mondták, hogy néhány nappal korábban egy másik nigériai sportoló, aki szintén a versenyen vett részt, megpróbált átjutni a horvát-szlovén határon.

„A rendőrök már láttak olyan esetet, hogy egy sportesemény résztvevője visszaélt az indulással, hogy aztán később az országban maradjon, vagy hogy illegálisan folytassa útját egy másik európai országba” – mondta a horvát rendőrség.

Alexandro és Chinedu most a szarajevói hatóságokat kéri, hogy juttassák őket haza, azonban Horvátországba csak egy feltétellel hajlandók visszatérni: ha az ENSZ kísérője is velük tart, mert a történtek után tartanak a horvát rendőröktől.