Dráma a darts-vb-n, egy este két világbajnok is kiesett

2019.12.15. 09:25

Már a dartsvilágbajnokság második napján több drámát is láthatott az Ally Pally közönsége. Először a szurkolók nagy kedvence, a holland dartslegenda, Raymond van Barneveld már az első körben kiesett, miután 3:1-re veszített az amerikai Darin Young ellen.

A vereséggel Van Barneveld profi pályafutása véget ért, mivel ez volt az utolsó versenye, amin elindult.

Az 52 éves Van Barneveldnek voltak szép pillanatai a meccsen, ötször is 180-at dobott, de emellett túl sokszor rontott szektort, amit Young kíméletlenül kihasznált. Az amerikai mind a két utolsó szettet 3-2-re nyerte meg, amivel véget vetett Van Barneveld 32 éves karrierjének. A szurkolók egyáltalán nem tudtak örülni Young továbbjutásának, szinte néma csendbe borult az Alexandra Palace, aztán pedig Van Barneveld nevét skandálták.

Újra a démonok győztek. Az egész meccsen kényelmetlenül éreztem magam, igazán rosszul játszottam ma este. Ennyi. Darin nagyon jó volt, minden elismerést megérdemel. Veszítettem az első körben. Soha nem fogom megbocsátani magamnak. Soha, soha. Jól felkészültem, megtettem amit csak lehetett, de ebből semmi sem látszott ma a színpadon. Rémálomszerű befejezése ez egy rémálomszerű szezonnak

nyilatkozta a meccs után a nagyon csalódott és összetört Van Barneveld, aki korábban négyszer nyerte meg a Brit Darts Szervezet (BDO) világbajnoki címét (1998, 1999, 2003, 2005), majd 2007-ben a PDC-dartsvilágbajnokságot is megnyerte, a döntőben Phil Taylort győzte le.

Barney korai kiesésével a meglepetések még nem értek véget az estére. Az utolsó szombati meccsen a világbajnokság második kiemeltje, az angol Cross a belga Kim Huybrechtsszel mérkőzött meg a második fordulóban. A 2018-ban vb-t nyerő Cross még szettet sem tudott nyerni ezen az estén, Huybrechts sima 3-0-val menetelt tovább a harmadik fordulóba.

 A vasárnapi nap eseményeit a Sport TV-n tudják követni délután fél kettőtől.

PDC-dartsvilágbajnokság, London, 2. nap

1. Forduló:

  • Darius Labanauskas (litván) (94.7)–Matthew Edgar (angol) (84.8) 3:0
  • Jamada Juki (japán) (85.8)–Ryan Meikle (angol) (81.0) 3:1
  • Luke Woodhouse (angol) (96.0)–Paul Lim (szingapúri) (93.1) 3:0
  • Mark McGeeney (angol) (93.66)–Matt Campbell (kanadai) (88.33) 3:1
  • Jamie Hughes (angol) (95.47)–Zoran Lerchbacher (osztrák) (94.22) 2:3
  • Raymond van Barneveld (holland) (96.13)–Darin Young (amerikai) (87.92) 1:3

2. Forduló:

  • Luke Humphries (angol) (97.7)–Jermaine Wattimena (holland, 18.) (95.1) 3:2
  • Rob Cross (angol, 2.) (89.64)–Kim Huybrechts (belga) (89.44) 0:3