Négy héten belül döntenek a tokiói olimpia sorsáról

2020.03.22. 20:02 Módosítva: 2020.03.22. 23:53

”A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) négy héten belül döntést hoz a tokiói játékok sorsáról.

A NOB végrehajtó testületének videókonferenciája után közölte, hogy ebben az időszakban a koronavírus-járvány miatt számításba veszi a játékok esetleges elhalasztását is.

A NOB-elnök Thomas Bach azt mondta, hogy jelenleg nincs napirenden az olimpia elhalasztása, hiába kéri azt egyre több szervezet és sportoló. „Nem határoztuk meg egy új időpontot az olimpiának, mert bizonytalanok jelenleg a kimenetelek, mindkét irányba elmozdulhatnak: a javulás felé, ahogy több országnál is látjuk, a komoly eszközök bevetését, vagy a romlás felé, ahogy azt szintén több országban látjuk” – írta Bach egy sportolóknak címzett levélben.

Bach azt mondta, nagyon sok problémát jelentene az olimpia halasztása, többek között át kéne alakítani 33 sportág versenynaptárát, és a több millió lefoglalt vendégéjszakát is nehéz kezelni, valamint a létesítményekkel is gond lehet. 

A jövő nyár nagy része foglalt, többek között akkor rendezik a világjárvány miatt egy évvel későbbre tolt futball-Európa-bajnokságot június 11. és július 11. között, akkor lesz az úszó-vb Fukuokában július 16. és augusztus 1. között, az atlétikai világbajnokság Eugene-ban augusztus 6-tól 15-ig, ezért csak 2021 késő nyarán vagy őszén lehetne az olimpia, esetleg 2022 nyarán.

A NOB-elnök elismerte, több forgatókönyvet készítenek majd a tokiói olimpia szervezőbizottságával, a japán hatóságokkal és az országok olimpiai bizottságaival közösen.

A tokiói nyári olimpiát a jelen állás szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!