Nem a gyávák sportja az alpesi sí

IMG 4272
2021.04.01. 14:35 Módosítva: 2021.04.02. 08:12
Csütörtökre már az örömsízés maradt a liechtensteini Malbunban, olyan volt egy kicsit a háromnapos monstre program zárása, mint a zenében a jam session. A Kovács Barnabás „Barni” emlékverseny harmadik napja egy FIS-pontszerző viadal volt, ugyanúgy nemzetközi szereplőgárdával, mint kedden és szerdán. És szinte valamennyi magyar résztvevő találhatott okot az örömre a továbbra is nyarat idéző napsütésben.

Csütörtökön már csak műlesiklásban versenyeztek Malbunban, a Kovács Barnabás „Barni” alpesisí-emlékversenyen, de korántsem tét nélkül, hanem a nagyon is értékes FIS-pontokért. 

Nem árt egy kicsit bepillantani a Hozmann család életébe, mert ők annyiban tipikus magyar sífamília, hogy a két gyermek sportkarrierje érdekében kiköltöztek Ausztriába, Tirolba, az Innsbruck melletti Neustift im Stubaitalba, és most is ott laknak.

A gyerekek közül a 17 éves Rudolf 194 centisre nőtt, ami nem feltétlenül előny ebben a sportágban, főleg nem a műlesiklásban, ami Rudi legerősebb száma. De hát ha valaki 4650 grammal születik, akkor jó eséllyel szép darab lesz, mire felnő. És Rudi 17 évesen még bőven növésben van.

A családi legendárium szerint már másfél évesen sílécet próbált csatolni, és miután a szülei ráadták a sporteszközt, másfél óra elteltével már magabiztosan kanyarodott. Meg is akarták interjúvolni az újságírók, de kiderült, hogy ez nem megy, mivel még nem beszél. Magyarul: előbb tanult meg síelni, mint beszélni. Rudinak amúgy ez az első felnőttszezonja, és az előző napi pályatévesztés után igencsak jót tett az önbizalmának, hogy csütörtökön nemcsak mindkét futamban lejött a pályán, hanem a magyarok között a harmadik legjobb helyezést érte el.

Nővére, az április végén a huszadik születésnapját ünneplő Szonja igazi all-round sportlady, korábban karatéban is nyert már versenyt, a zongorázástól kezdve a speciális gondolkodásfejlesztő tréningig mindent kipróbált, balettozott, ritmikus gimnasztikázott is, és úgy tűnik, az alpesi sízésnél horgonyzott le. Olyan sikeresen, hogy 16 évesen kint járt a pjongcsangi téli olimpián, de aztán 2019-ben és 2020-ban térdszalagszakadást szenvedett, és most ugyanúgy a visszatérés útját járja, mint a korábban megsérült szintén olimpikon sporttársa, Kékesi Márton.

Apropó, Marci. A szerdán a műlesiklásban a legjobb magyarnak bizonyuló 25 éves diplomás testnevelő tanár csütörtökön az első futamban remekelt, és a jó helyezés érdekében a második körben kockáztatott – ezúttal nem jött be a dupla vagy semmi, a célegyenesben hibázott, és kiesett. Kicsit úgy járt, mint Yves Montand A félelem bére című klasszikusban, hogy miután leszállította a robbanásveszélyes nitroglicerint, a hazaúton fütyörészve belehajtott a szakadékba. Ettől függetlenül abszolút elégedett lehet háromnapos produkciójával. 

A magyar fiúk között csütörtökön Úry Bálint bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte nem sokkal lemaradva 17 éves kortársa, Trunk Tamás, majd harmadikként az említett Hozmann Rudolf. 

A hölgyeknél az első futamot – és ez nem elírás – Tóth Zita megnyerte! A 18 éves lány a második menetben – ahogy azt már tőle megszokhattuk – kockáztatott, hiszen nem titkolt terve a verseny megnyerése volt, és ehhez nem lett volna elég egy biztonsági lecsúszás. Meg aztán ő amúgy sem tud kibújni a bőréből, úgymond gyárilag kockázatkedvelő típus. Sajnos, amikor a pálya alján a látókörünkbe került, az egyik kapunál kicsúszott, de amikor odaért hozzánk, már mondta is: „Már feljebb gyalogoltam!” Ami azt jelenti, hogy a pálya felső szakaszán is meg kellett állnia egy technikai hiba miatt. Sebaj, ettől függetlenül az első futamban nyújtott produkciója így is a három nap egyik fénypontja volt. Ha már a filmes párhuzamoknál tartunk, Zitáról meg az emlékezetes Mel Gibson-mozi, A veszélyes élet éve (The Year of Living Dangerously) villan be... 

Feltétlenül a dicséret hangján kell szólnunk a magyarok között a legjobb helyezést elérő Majtényi Hannáról, szóval, mindenkinek jutott egy szelet a dicsőségből a három nap során. 

Remélem, hogy akár mérföldkő is lehet ebből a liechtensteini Hungarian Openből, de szerényen csak annyit mondanék, hogy szerintem jól sikerült a háromnapos versenysorozat – értékelte a malbuni napokat Fürstner József, a Magyar Sí Szövetség elnöke. – Amit sajnos beárnyékolt Pál Krisztián szerencsétlen esése, de azt remélem, hogy a többi magyar sportolónak szép emlék marad ez a malbuni néhány nap. Komoly társadalmi, sőt, nemzeteken átívelő összefogás eredménye volt a zökkenőmentes lebonyolítás, amelyben a magyar önkénteseken és szponzorokon kívül a vendéglátó liechtensteini szövetségnek is jelentős szerepe volt. Olyan csapatszellem kezd kialakulni a válogatottban, aminek nagyon örülök. Jóban vannak a versenyzőink, egymást csapatként segítik. Örülök az újonc Hozmann Rudi mai szereplésének, és hogy van kedve folytatni a versenyzést. Örülök, hogy Trunk Tomi szuperül ment, annak ellenére, hogy a második futamban eltörött a síbotja, és így is fantasztikusan végigment. Nagyon örülök Úry Bálint újabb remek teljesítményének, de mindenkit felsorolhatnék. Sajnálom, hogy Nagy Bence kiesett, és Kékesi Marci is, bár ő is remekül ment az utolsó szakaszig. Majtényi Hanna volt ma a lányok között a legeredményesebb, a magyarok között a negyedik helyről jött fel az elsőre, remélem, ez javítja az önbizalmát. Kár, hogy az első futamot megnyerő Tóth Zita a másodikban kiesett. Zita győzni akart, meg akarta nyerni a versenyt, és ez abszolút helyénvaló. Junia Brigittán is azt látom, hogy egyre magabiztosabban versenyez. Összességében is örvendetes a jó hangulat és a kirobbanó sízési kedv.

Az elnök érintette a liechtensteini és a svájci szövetség elnökével folytatott tárgyalásait is.

Urs Lehmann, a svájci szövetség elnöke a sportág egyik legnagyobb befolyással bíró személyisége, jó esélye van a FIS, a nemzetközi szövetség elnöki posztjának megszerzésére a júniusi választáson, és Alexander Ospelt, a liechtensteini szövetség elnöke is nagy név a sportágban – mondta az elnök. – Ilyen értelemben könnyen lehet, hogy a FIS majdani elnöke adott át díjat a Hungarian Openen. Annyira összeszedetten és lelkesen dolgoztak a magyar önkéntesek a liechtensteini versenyigazgató keze alatt, hogy első nekibuzdulásában a svájci elnök felajánlotta, hogy a nyári edzőtáborozásra a gleccsereiken vendégül látják a magyar válogatottat, a liechtensteini elnök pedig megjegyezte, ha már ilyen kedvesek voltak a magyarok, hogy négy napra elhozták a nyarat idei az Alpokba, szívesen látják a válogatottunkat a saját csapatukkal egy közös edzőtáborozásra. 

Mondhatnánk, minden jó, ha a vége jó, és ehhez csak annyit, hogy csütörtök kora délutáni telefonbeszélgetésünk tanúsága szerint a kedden lábtörést szenvedett Pál Krisztián az operációt követően már járni tanul mankóval a churi kórházban, édesapja megérkezett Csíkszeredából, és péntek reggel apa és fia elindulnak hazafelé az 1600 kilométeres útra. 

 

Kovács Barnabás „Barni” emlékverseny, műlesiklás

Nők

1. Petra Unterholzner (olasz) 1:29.86 perc, 36,55 FIS-pont

2. Sue Fuchs (svájci) 1:30,74 p, 43,70

3. Anna Dietrich (svájci) 1:31.15 p, 47,03

...15. Majtényi Hanna 1:35.13 p, 79,36

16. Junia Brigitta 1:35.58 p, 83,02

(Tóth Zita, Kiss Anna Jázmin és Hozmann Szonja nem fejezte be a versenyt.)

Férfiak

1. Delio Kunz (svájci) 1:27.65 perc, 28,61 FIS-pont

2. Richard Leitgeb (osztrák) 1:27.66 p, 28,61 

3. Nick Spoerri (svájci) 1:27.97 p, 31,20

...18. Úry Bálint 1:30.31 p, 50,68

...20. Trunk Tamás 1:32.11 p, 65,68

...24. Hozmann Rudolf 1:33.89 p, 80,50

25. Beszterczey Kristóf 1:35.08 p, 90,41

(Kékesi Márton, Valeri Dávid és Nagy Bence nem fejezte be a versenyt.)

(Borítókép: Gáll Anna / Index)