Illegálisan próbálta elhagyni hazáját az olimpiai és világbajnok ökölvívó

2022.06.29. 09:59
A Kubai Ökölvívó Szövetség értesítést kapott, hogy az olimpiai és világbajnok Andy Cruz megpróbálta illegálisan elhagyni hazáját.

„A súlyos fegyelmezetlenséget megvizsgáljuk, és döntésünkről időben tájékoztatást adunk” – közölte kedden a szövetség. A 26 esztendős Cruz reakciója egyelőre nem ismert.

A közleményben azt is jelezték, hogy a tavalyi tokiói olimpián 63 kilogrammban aranyérmes Cruz a múlt héten nem vett részt az országos bajnokságon, előtte pedig kihagyta az edzéseket.

A szövetség jelentése szerint a háromszoros világbajnokot nem választották be a legjobb hazai versenyzőkből álló első profi csapatba, a Kubai Szelídítőkbe (Domadores de Cuba). A klub idén több nemzetközi viadalon is részt vesz, miután szerződést kötött a mexikói Golden Ring Promotions céggel.

A kubai vezetés áprilisban jelentette be, hogy a csúcsbokszolóik a klub kötelékében csatlakozhatnak a hivatásos mezőnyhöz. Fidel Castro egykori kubai elnök még 1959-ben tiltotta be a profi sportot az országban.

MTI