Huba
17 °C
33 °C

A nemzetközi szövetség mentette meg a Hármashatár-hegyet

2016.12.31. 09:33

A napokban már kiderült, hogy a 2024-es budapesti olimpiai pályázatra tervezett hegyikerékpáros helyszín a Hármashatár-hegyről átkerül a Testvérhegyre, a Blikk most megírta, hogy miért. 

A lap szerint a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, az UCI javasolta a helyszínváltoztatást, mert ők is úgy gondolták, hogy kár lenne egy ilyen szép természeti tájat megváltoztatni egy ­mountainbike-pálya kedvéért, amiről ráadásul egyelőre azt sem döntötték el, hogy ideiglenes vagy állandó létesítmény ­lenne.

"A hegyikerékpár-versenyek helyszínével kapcsolatos változást az UCI ajánlásai eredményezték. A helyszínek kiválasztásánál a szövetség erre vonatkozó észrevételei épültek be a helyszínjavaslatba, mindezek alapján az óbudai Testvérhegyet javasoljuk olimpiai helyszínnek, amit február elejéig kell elfogadnia a fővárosi közgyűlésnek" – válaszolta a lapnak a Budapest 2024 Zrt.

A 2024-es olimpia rendezéséért Budapest mellett Los Angeles és Párizs van még versenyben, döntés jövő szeptemberben lesz.