Mi az az ulti, és mire jó?

Korda György kedves mosolyból extatikus sikítozásba csapó közvetítései elhozták Magyarországra a pókerlázat, manapság nem sok baráti társaság van, ahol az összejövetelek ne egy-egy pókerparti körül összpontosulnának. Cirka három évvel ezelőtt az emberek felének fogalma nem lett volna, hogy a drillt üti a full, azt meg tán ketten tudták volna százból, hogy az All-in mit jelent. A magyar ember tehát szeret kártyázni – mostanában egyre gyakrabban derül ki, hogy tud is –, mégis inkább pókerezik, mintsem egy tőrőlmetszett magyar játékba bonyolódna. Pedig a világ legjobb kártyajátékának mi volnánk a szülőatyjai.

Az ulti (avagy ultimó) világsztárjai nem kretén formájú napszemüvegben, változatos kabalákkal felszerelkezve és szponzorgallérral díszítve ücsörögnek a zöld posztó fölött, sokkal inkább a parkokban kell keresnünk őket. A diófa lombja alatt svájcisapkában ücsörgő pocakos urak kinézete ne tévesszen meg senkit, vág az eszük, mint a borotva, és szükségük is van rá, mert az ultihoz nehézségben kevés más kártyajáték mérhető. Talán ennek is köszönhető, hogy az igazán nagy zsugások soha nem mondják, tudok ultizni, szerényen csak úgy fogalmaznak, szeretek ultizni. Nem arról van szó, hogy bonyolult szabályrendszereken át vezet az út a terített betlik és színtelen durchmarsok valhallájába, a játék lényegét adó szabályok gyorsan elsajátíthatók, ahhoz viszont, hogy az ember vegye a bátorságot, és lehuppanjon a helyi királyokkal néhány partira, nem árt, ha van mögötte néhány (száz) leosztás.

Stratégia, esetenként összjáték, villámgyors gondolkodás és persze mindenek felett bátorság – ha mindezek megvannak, már csak pókerarc és kötélidegek kellenek, és röpke 10 év gyakorlás után eséllyel indulunk a parkok májerei ellen. Nem, nem a győzelemre, csak arra, hogy komolyan vegyenek. Az ultiban ugyanis pont az a gyönyörű, hogy egy tragikusnak tűnő leosztás szempillantás alatt verhetetlen kézzé változik. Lehetetlennek tűnik? Lássuk, tényleg az-e.

Először is érdemes megnézni ezt a pár perces videót .

Egy ultiparti elengedhetetlen kelléke egy 32 lapos magyar kártya (ami egyébként távolról sem magyar, Schiller Tell Vilmos c. drámájából származnak a lapokon látható karakterek), három játékos, öt liter fehérbor és egy szódásszifon, mert az ultihoz a fröccs illik, semmi más. Villogó szempárok által kísérve az osztó megkeveri a zsíros, ragadós – de sosem szakadt! – paklit, majd kiosztja mind a 32 lapot. Gyors fejszámolás után ez nem jön ki, de segítünk. 10 lapja van minden játékosnak, a maradék kettő pedig a játék legfontosabb elemévé válik hamarosan: ők a talon. Először az osztó mögött ülő játékos tulajdonát képezi, ő tehát látszólag 12 lappal a kezében fut neki a játszmának, de ez nem így van, mert ő is le fog tenni kettőt. Csak előtte mond valamit.

Furcsa módon egy ultiparti legizgalmasabb része az, amikor még mindenkinek a kezében vannak a lapjai, ez a licitálás időszaka. A talonozás mindenféle szempontból iszonyatosan fontos, mi egyelőre maradjunk annyiban, hogy ekkor dől el, kinek a bemondását fogják végül lejátszani a résztvevők. Ezt úgy kell elképzelnünk, mint egy nagyotmondó versenyt: lekerül az asztalra a talon, és a játékos bemondja, mit szeretne kijátszani a lapjából. Például: ő bizony többet fog ütni, mint a másik kettő összesen, vagy talán azt mondja, egyet sem fog ütni. A mögötte ülő játékos csak akkor veheti fel a talonba tett két lapot, ha az előző vállalásnál erősebbet tud mondani, és ez így megy egészen addig, amíg meg nem állapodnak egy bemondásban, aminél már senki nem tud vagy akar nagyobbat mondani. Ekkor kezdetét veszi a játszma, de mielőtt idáig rohannánk, lássuk, miről beszélünk pontosan.

Az ulti a snapszer nagytestvére, aki ismeri az öcsit, néhány lépéssel a szűz kezűek előtt jár. A legerősebb lap az ász, utána azonban rendszerint a tízes (itt X-es) következik, és csak őt követi a király, a felső, és így tovább lefelé. Azért rendszerint, mert van olyan bemondás, ahol a leglogikusabb erősorrendbe helyezkednek a lapok, azaz ász, király, felső, stb., ezek a színtelen bemondások, azaz az adu nélküliek. Maga a játszma igen egyszerűen zajlik, a legfontosabb szabály, hogy amit meg tudunk ütni, azt kötelező megütnünk, nincs sumákolás, mert kiderül. Tehát ha a hívás zöld alsó, és nálunk figyel a zöld király, akkor azt bele kell tennünk, viszont ha nálunk van a zöld ász is, akkor választhatunk, hogy melyikkel ütjük, mert az nagyon nem mindegy. Sima színre szín játékról beszélünk, ha pedig nincs olyan színű lapunk, amilyen a hívás volt, akkor – mivel kötelező ütnünk, ha tudunk – aduval kell beleütnünk. Ha adunk sincs, akkor azt dobálunk a hívásba, amit akarunk – nyilván céllal és ésszel azért. Létezik a snapszerből ismerős 20 és 40 is, ez annyit tesz, hogy egy színből nálunk van a király és a felső, ha ez az adu színe, akkor 40-et ér, ha nem, akkor 20-at – tehát amikor a talonozás folyik, még halvány fogalmunk sincs róla, hogy egy tök 40 vagy egy tök 20 van a kezünkben, meg persze az is lehet, hogy be sem kell mondanunk, mert értéktelenné válik. Fontos tudnunk, hogy mi számít ütésnek. Csak az ász és a tízes ér bármit is (jelesül 10 pontot mindkettő), tehát az Akikre büszkék vagyunk tablón szépen mutat, ha elvittük a makk alsót és a makk kilencest a makk felsővel, de csak annyit értünk el vele, hogy mi hívhatunk. Apró, de néha bizony igen fontos öröm ez.

Gyors ütemben kezdjük elveszíteni a fonalat, úgyhogy helyezzük egyből kontextusba az eddigieket. A játék kezdetén a kezünkben tartott lapokból és a felvett talonból kell valamilyen bemondást kerekítenünk, mielőtt továbbadjuk a legfeleslegesebbnek ítélt két lapunkat, azaz mi is talonozunk. Lássuk a bemondások erősorrendjét, azaz az ulti csontvázát.

Passz: ez nem azt jelenti, hogy nincs kedvünk játszani, hanem a legalacsonyabb rangú bemondás. Ezzel 1 forintért cserébe azt az egyszerű dolgot vállalja a bemondó, hogy többet fog ütni, mint két ellenfele összesen. A pakliban van ugyebár összesen 8 pontot érő lap (négy ász és négy tízes, mindegyik ugyanúgy tíz pontot ér), ezen kívül az utolsó ütés is tíz pontot hoz a konyhára, teljesen mindegy, hogy mi van benne, lehet akár a fent említett makk alsó-felső-kilences-kombó is. Tehát összesen 90 pontot lehet szerezni, de a végeredménybe beleszámít a játékosok kezében lévő 20 és 40 is. Ezeket az első hívás előtt be kell mondani, innen indul a számolás.

Itt meg kell állnunk egy pillanatra, mert már az első bemondás megismerése után látható, hogy egy ultipartiban ketten vannak egy ellen. Az ő feladatuk pusztán annyi, hogy a lehető legjobban összejátszva megakadályozzák a bemondót vállalása teljesítésében, mindezt természetesen úgy, hogy egymás lapjait nem láthatják. Az tehát egy passz esetében teljesen mindegy, hogy a két védő közül ki üti a zsírlapokat, csak az a lényeg, hogy ne a bemondó vigye el őket. A talonba tett zsírlap a védők pontjait gyarapítja, ha a vállaló volt akkora marha (vagy olyan okos?), hogy lerakta.

Piros passz: az ultiban a piros azt jelenti: x2, azaz minden bemondás értékét megduplázza, ha az adu színe piros. Ez a passznál kevésbé fontos, hiszen így is csak két forintot ér, de amikor dörgedelmes, már magában két számjegyű értékkel bíró bemondást duplázunk meg azáltal, hogy az adu színét pirosban határozzuk meg, a kaján vigyor gyakorlatilag elkerülhetetlen. A lényege természetesen ugyanaz, mint a sima passznak, és a 40-et sem duplázza meg a piros szín, mert ha utánaszámolunk, gyakorlatilag feleslegessé tenné a partit.

40-100: a negyvenszáz 4 forintot ér, tehát még mindig az alacsony bemondások közé sorolhatjuk. A vállalás azt feltételezi, hogy a bemondónál van egy 40, amihez ő további 60-at fog ütni tízesek, ászok és/vagy az utolsó ütés formájában. Megfordítva a dolgot, az őt ebben megakadályozni akaró ellenfeleknek annyi a feladatuk, hogy a nyolc zsírlapból (A, X) legalább négyet elvigyenek. Ha csak hármat visznek el, az utolsó ütéssel a bemondó számára még teljesíthető a vállalás, azaz a 40-je mellé megcsinálta a hatvanat, így a negyvenszázat.

Négy ász: ezt a bemondást nem mindenhol játsszák, de szóra azért érdemes. Ezzel a bemondó azt vállalja, hogy mind a négy ászt ő fogja ütni. Azért álltunk meg itt, hogy egy kicsit ultizzunk: tegyük fel, hogy nálunk van három ász, de mondjuk a tök nincs. Valahogy meg kell pedig ütni, különben bukik a mutatvány, ehhez pedig a legcélszerűbb, ha letesszük a nálunk lévő összes tököt a talonba, (ami két lap lehet, tehát három tökkel – sok más mellett – ez már nem működik), így mivel nincs nálunk ebből a színből, a tök ászt egy adu beütésével tehetjük magunkévá. Ezt úgy hívják, színtelenítés, és nemcsak hasznos, de bizonyos bemondásokhoz szinte elengedhetetlen stratégia.

Ulti: a névadó (ultimo latinul: utolsó) igen gyakori bemondás, 4+1 forintért (a +1 azt jelenti, hogy a partit itt is számolják) a bemondó azt vállalja, hogy az általa megadott aduszín 7-esével, azaz a legkisebb lapjával fogja végrehajtani a parti utolsó ütését. Más szóval azt, hogy amikor már mindenkinek csak egy lap lesz a kezében, az neki a hetes lesz, a többieknél pedig nem lesz ilyen színű lap. Hogy ezt hogy lehet elérni? Először is nem árt, ha az egy színből rendelkezésre álló nyolc lapból a hetes mellett is erősek vagyunk, a nagy tudorok úgy tartják, ötlapos ultit csak a kóklerek buknak el, mert ugye ilyenkor a többieknél maximum három lehet - ha szerencsénk van, nem egy kézben. A többiek aduit kiszedhetjük ilyen színű hívással, vagy bármilyen olyan színűvel, ami nincs náluk, olyankor ugyanis kötelesek beleütni. Ezt hajtásnak hívja az ultiszleng, a hajtószín megléte inkább akkor fontos, ha mondjuk négylapos ultiba fogunk, a háromlaposnak pedig már csak az óriási májerek látnak neki. A dolog azonban nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik, mert a bemondóra is vonatkozik a szabály, hogy ütnie kell mindent, azaz előfordulhat, hogy kifogy az adukból, és korábban be kell ütnie a hetessel. Erre az ultiszleng számtalan kifejezést használ, a mi személyes kedvencünk a vágás előtt megdöglött a desznyó.

Betli: ezt a szakkifejezést úgy átvette a köz- és a sportnyelv, hogy boldog-boldogtalan használja, pedig sokan nem is tudják, hogy a legizgalmasabb ultibemondást jelenti. 5 forintért cserébe a bemondó azt vállalja, hogy egyetlen ütése sem lesz a parti során. Ahhoz, hogy üres kézzel végezzen, persze minél alacsonyabb lapokkal kell rendelkeznie, de még így is komoly vállalás, hiszen a szabály itt is él: amit meg tud ütni, azt meg is kell neki. Itt ráadásul elveszíti azt az előnyét is, ami optimális esetben a többi bemondásnál megvan: mivel nem üt, nem is hív egyszer sem (kivéve az elsőt), így nem irányítja a játszmát. Itt kell elmondanunk, hogy a betli az egyik olyan hívás, ahol a lapok erősorrendje a logikus (ász, király, felső, stb.) sorban követi egymást, ekkor tehát a 10-es kicsinek számít. Értelemszerűen itt nincs se 20, se 40, de ami a legfontosabb, adu sincs. Van ugyan olyan, hogy piros betli (hívják forintbetlinek is a filléres alapon játszók), de az nem az adu színét jelenti, hanem azt, hogy 10 forintot ér. Elmondjuk mindjárt azt is, hogyan lehet kiteríteni a betlit.

Durchmars (ejtsd magyarosan: durtmars): a betlivel ellentétben itt sokkal egyszerűbb a képlet, 6 forintért a bemondó azt állítja, hogy itt bizony rajta kívül senki nem fog ütni, azaz minden lap előtte tornyosul majd a parti végén. Ezt nem is kell túlragozni, amint valaki bele tud ütni egy hívásba, már bukott is a mutatvány. Itt kell megjegyeznünk, hogy a durchmars egy fajtája a másik eset, amikor a lapok erőssorrendje visszaváltozik logikussá, ez pedig a színtelen durchmars. A színtelent azért nehezebb kijátszani (erősebb bemondás, bár ugyanúgy 6 forintot ér), mert ilyenkor nincs adu, tehát csak bombaerős lappal, vagy fineszes taktikával érdemes belefogni. A színtelennél nyilván nem, a simánál viszont ugyanúgy duplázza az értéket, ha pirosból játsszuk ki.

20-100: ajánlott olvasmány: 40-100, és már nem is kell sok mindent hozzátennünk. A legnagyobb önálló bemondást értelemszerűen a legnehezebb kijátszani is, vagy a legjobb lapok kellenek hozzá. A vállalás azt jelenti, hogy van egy 20-unk (tehát egy felső és egy király NEM az adu színéből), és mi ehhez 80-at fogunk ütni, azaz maximum egy ászt, vagy tízest üthetnek a védők. Azt még ugyanis tudjuk korrigálni az utolsó ütéssel, de ha kettőt visznek el az ellenfelek, akkor bukta van, és lehet az urnához járulni. A piros persze itt is dupláz, azaz 16 forintot kaszálhatunk egy piros 20-100 sikeres teljesítésével.

És akkor a tartozásunk, a terített betli. Illetve nemcsak a betli, hanem a terített bemondás, ami pont azt jelenti, aminek hangzik: a bemondó felfedi lapjait, és ezzel megduplázza vállalása értékét. Az asztalra felfordított lapok után már csak egy titok marad: a talon, ezen kívül a két ellenfél tökéletesen tisztában van vele, kinél milyen lapok vannak, tehát ez már egy végső állapot, ha lyuk van a bemondásban, azt megtalálják a fifikás védők. Egy ronda szabály ide kívánkozik az önálló bemondások végére: a bukott vállalásokat sajnos nekünk kell kifizetnünk, méghozzá mindkét védőnek. Rövid fejszámolás után ez azt jelenti, hogy egy 8 forintot érő 20-100 elbukása 16 forinttal terheli meg a kiadási oldalt.

Persze,csak akkor ennyivel, ha a magabiztos védők nem kontrázták meg a bemondást. Pénzt ugyanis nemcsak úgy lehet keresni, hogy partit nyerünk, hanem úgy is, ha az ellenfél veszít, ha pedig megkontrázzuk a bemondását, az eredeti tét dupláját kell átadnia a vesztesnek. Hogy még forintos alapon is előfordulnak irtózatos összegek az asztalon, az annak köszönhető, hogy létezik a re-kontra, a szubkontra, és így tovább, egészen a 16-szoros licitet jelentő non plus ultráig, mely valamilyen furcsa okból kifolyólag egy századfordulós színésznő, Fedák Sári nevét viseli. A fentiek az önálló bemondások, de nem ér véget itt a licit, hiszen vannak kombinált bemondások is. Minden további nélkül összevonható például egy ulti egy durchmarssal, ebben az esetben nemcsak minden hívást nekünk kell ütnünk, de az utolsót az adu hetessel kell elvinnünk. A kombinált mondások lényege és értéke tehát összeadódik, és persze nemcsak két dolgot lehet összevonni. Az 1 forintos passztól így vezet az út egészen az ulti royal flushig, a 48 forintot érő legnagyobb bemondásig, a piros 20-100 ulti terített durchmarsig. Állítólag akinek összejön, boldog emberként hal meg.

Ha lejátszottunk pár partit, és a szabályokkal is tisztában vagyunk, akkor kezdjük csak el igazán élvezni az ultit, és így minden parti lényegét, a talonozást. Egy idő után megtanuljuk, hogy hiába van nagyon szép betlilapunk két ász kivételével, mégsem érdemes letenni a talonba őket, mert a mögöttünk ülő felveszi, és olyan 20-100 durchmars-t mázol a képünkbe, hogy csak lesünk. Az okos talonozás lényege, hogy ameddig csak lehet, ne fedjük fel, mire készülünk (a talonba tett lapok kikerülhetetlenül árulkodnak, de azért lehet ügyeskedni), mert minél tovább megy a licit, annál többször kerül hozzánk a talon – potenciálisan hasznos lapokkal, amik helyett letehetünk olyanokat, amikre semmi szükségünk. Nem árt továbbá figyelni az érdektelennek tűnő hívásokat is, hiszen ha nem is tudjuk pontosan fejben tartani, melyik színből hány lap maradt még a kezekben, azzal tisztában kell lennünk például egy zöld király kihívása előtt, hogy ezzel ütni fogunk-e, avagy még valakinek a kezében figyel az ász, vagy a tízes.

Annyiból a sakkra emlékeztet a játék, hogy egyszerre kell készülnünk támadásra és védekezésre. A talonozás során figyelnünk kell tehát arra, hogy saját játékunkhoz minél jobban alakítsuk a lapunkat, de ha ész nélkül dobáljuk el a szükségtelennek ítélt kártyákat, az ellenfelek lapjait úgy felerősíthetjük, hogy végül nem elég, hogy nem a mi bemondásunkat fogjuk lejátszani, de esélyünk sem lesz eredményesen védekezni a talonozással alaposan kigyúrt kéz ellen. Hetest például csak ritkán szokás letenni, ezzel ugyanis egy ulti esélyét adjuk egy ellenfél kezébe, amit ha megtámogat még néhány bemondással (teszem azt: négy ász, negyven száz), akkor foghatjuk a fejünket – mielőtt kifizetnénk a nyereményt. Nézzünk a példa kedvéért egy leosztást.

Az első, ami szemet szúr, hogy nincs színhiányunk, azaz mind a négy szín képviselteti magát a kezünkben (figyelem, 12 lapunk van, tehát talonoznunk kell!). Három hetes is van nálunk, aggasztó viszont, hogy pont a piros nincs, és egyébként is gyengék vagyunk ebből a színből. Erős a veszélye, hogy valaki piros ultit fog játszani, de mindenképpen erősek a többiek ebből a színből, így hiába van egy lagymatag zöld ulti (se ász, se tízes = egy ellenfél zöldből vékony, de bivaly) a kezünkben, nem esélyes, hogy kijátszhatjuk. Most el kell döntenünk, hogy védekezésre rendezkedünk be, avagy lapunk minden erejét és gyengeségét mérlegre téve úgy határozunk, mi akarunk játszani.

Ha úgy döntünk, védekezni fogunk, semmiképpen ne adjunk pirosat ellenfeleinknek, főleg a királyt ne, azzal lehet, hogy egy 40-hez segítjük, a piros 40-100 pedig 8 forintos bemondás. Ekkor a saját lapunkból okoskodva kiválaszthatjuk azt a két lapot, amire valószínűleg semmi szüksége nincs egyik ellenfelünknek sem (ez jelen esetben a zöld 8 és 9, de semmiképpen nem a 7). Innentől hátradőlünk, és nem nyúlunk többet bele a talonba, hiszen mi csak védekezésre készülünk, hagyjuk, hogy a másik két játékos cserélgesse a lapokat, míg kiderül, mi lesz a játék. A két zölddel lehet, hogy valakit nagyon erőssé tettünk ebből a színből, de csak hajtószínnek tudja használni, a hetes és a kislapok nálunk vannak.

A másik út már érdekesebb ennél, hiszen nem egy rossz leosztás ez. Elindulhatunk egy betli irányába, de persze nem ajtóstul a házba rontva, egyből kidobálva a betlinél kifejezetten zavaró tényezőnek számító ászt, és egyéb magas lapokat. Az az érdekünk, hogy minél több talon jöjjön vissza hozzánk, ezért érdemes először kicsit mondani. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy nem marad rajtunk a bemondás (azaz lesz, aki erősebbet tud mondani), ha mégis, neki kell futnunk a zöld ultinak, mert a betlihez nagyon lyukas maradt a lapunk. Menjen mégis mondjuk a tök felső és a makk alsó, és már be is mondtuk a passzt. Mire legközelebb ránk kerül a sor, már lehet, hogy ultinál tart a licit, de mi betlire hajtunk, nyugodtan nyúljunk bele ismét. Sőt, a következő körben is megtehetjük, a piros betli 10 forintért már jó bemondás, viszont itt már fel kell fednünk szándékunkat, és le kell tennünk a talonba a magas lapjainkat. Ne feledjük, az ellenfelek által letett talon roppant fontos információkkal lát el minket, amikre még akkor is szükségünk lehet, ha végül nem a mi bemondásunkat játsszuk le. Így minden attól függ, a többiek mire készülnek, és milyen lapokat kapunk tőlük a talonon keresztül, de szerintünk a betlinknek jó esélye van a fenti leosztásból, a mi kezünkből kiindulva ugyanis a többieknek inkább magas lapjai vannak, és biztosak benne, hogy az ő piros bemondásukat fogjuk játszani. Gyáva népnek nincs hazája, rájuk kell mászni emberül!

Ultizni nem a Sportiskola fogja megtanítani az olvasót, de ha kedvet kapott, a játék már az interneten is elérhető, így első bizonytalan lépéseiket online is megtehetik. Az ulti alapszinten gyorsan elsajátítható, és roppant élvezetes párbajokat hoz, minden vesztes partiból tanulhatunk, és minden győztes leosztás – legyen az akár egy kiváló osztás, vagy zseniális stratégia eredménye – újabb és újabb ultipartik lejátszására ösztönzi a fejét szívesen és jól használó zsugást.