A Pool 5-4-re nyeri az UEFA-döntőt

2011.05.16. 17:20

Napra pontosan tíz éve, hogy a Liverpool 5-4-re verte az Alavést Dortmundban, a 2000-2001-es UEFA-kupa-sorozat utolsó meccsén. Az azóta harmadosztályú spanyol csapat hosszabbításban, öngóllal, ráadásul aranygóllal kapott ki a minden idők legjobbjaként emlegetett fináléban.

Az addig kétszeres UEFA-kupa győztes Liverpool többek közt a Roma és a Barcelona kiverésével jutott a döntőbe, az abszolút kupaújonc Alavés az Intert is kiütötte, az elődöntőben 5-1, 4-1-re alázta a Kaiserslauternt.

A döntő simának tűnt, amikor már 3-1-re mentek az angolok, de Javi Moreno négy perc alatt egyenlített. A rendes játékidő végül 4-4 lett, akkor még aranygól-szabály volt, az első találat a hosszabbításban döntött: Geli három perccel a tizenegyesek előtt saját kapujába csúsztatott, szerencsétlen öngóljával döntött a Liverpool javára.

"Amikor öngólt fejeltem, már mindannyian a tizenegyesekre gondoltunk, sokkolt minket. Felemelő dolog 5-4-re kikapni, de egy sima 2-0 kevésbé lett volna fájdalmas" - emlékszik vissza Geli.

A két gólt szerző Javi Morenónak nem csak emiatt felejthetetlen az a nap: "Aznap reggel az akkori feleségem elmondta, terhes. Még közvetlenül a meccs előtt is sírtam."

Az akkori keret tagja volt Jordi Cruyff, a legendás Johann Cruyff fia is, 4-3-nál ő egyenlített. Az ő karrierje már lefelé ment, Javi Morenót és csapattársát, a román Cosmin Contrát viszont azonnal elvitte a Milan.

Az Alavés két év múlva kiesett az első osztályból, 2005-2006-ban visszajutott, de azonnal visszacsúszott újra. Jelenleg a harmadik ligában, a Segunda B második csoportjában harmadik.